A Lehman Brothers befektetési bank csődjének napja benne lesz a jövő összes történelemkönyvében, mint a válság eszkalálódásának kezdete, és a bank már ma is a mohóság egyik legegyértelműbb szimbóluma. Ennek tükrében érdemes egy pillantást vetni arra, hogy milyen szerény tengerparti házban élt Joe Gregory, a bank exelnöke. A ház fekvését elnézve érthető, hogy miért járt Gregory minden nap helikopterrel dolgozni (amit azóta kénytelen volt eladni), és azt is megállapíthatjuk, hogy a közhiedelemmel ellentétben egy bankárnak is lehet egészen jó ízlése. A fenti fotó szerint Gregory még azt is képes volt elintézni, hogy a nap akkor is süssön a házára, mikor minden mást felhők árnyékolnak körülötte. Igen, irigykedünk. A csaknem egyhektáros birtokon fekvő 885 m2 lakóterületű bridgehamptoni rezidenciának közvetlen kapcsolata van a tengerrel, de saját úszómedencéje is van. A 8 hálószobás ház igényesen kialakított és a fekvése is kiváló, mégsem kell a kutyának sem. Gregory 2007-ben 19 millióért vette, ráköltött egy vagyont, majd a bankcsőd után irreális áron, 32,5 millió dollárért próbálta elpasszolni. Azóta már engedett egy kicsit az elképzeléseiből és 27,9 millióra vitte le az árat, most pedig már 25 millióért (kb. 5 milliárd Ft) is szabadulna tőle, ha volna rá vevő. Jelenleg a Sotheby’s Realty próbálja eladni, akik bizakodnak. Az ingatlan referense, Beate Moore úgy fogalmazott, hogy az eddig absztinenciát tanúsító milliárdosok nagyon is boldogan költekeznek újra, ezért szerinte hamar lesz vevő a villára. A korábbi referens, aki sokáig képtelen volt eladni a házat, viszont óvatosan csak annyit fűzött hozzá a Wall Street Journalnek, hogy „ez csak a kiindulási ár.” Kedves magyar burzsujok, lehet alkudozni!
Ilyen palotában élt a Lehman Brothers exelnöke
Forrás:
Burzsuj
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Szégyenteljes, amit Orbán Viktorék a Fico-merénylet kapcsán művelnek – A hét videója
- Orbán Viktor egész életét átírhatja Robert Fico tragédiája, ezen a nagyon fontos dolgon azonnal változtathat a...
- Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
- Papadimitriu Athina lánya lecserélte a nevét, nem tudta megszeretni, amit a szüleitől kapott
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 13:10
Újabb sarc? – Meglepődik ha megtudja, hogy mennyibe fog kerülni a rollerek kötelező biztosítása
Itthon
- 2024. May 18., 11:30
Új fegyver a kampányban – Vitézy Dávid brutálisan ledobdta a cukiság bombát
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 17., 17:45
Enyedi Ildikó új filmjében a dél-koreai mozi nagy sztárja is szerepet kapott
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Új hozzászólás