Átadták a Magyar Filmkritikusok Díjait hétfőn Budapesten, adta hírül az MTI. A fődíjat, a magyar filmkritikusok B. Nagy László-díját Hajdu Szabolcs kapta Bibliotheque Pascal című filmért. Az életműdíjat több évtizedes kimagasló művészi teljesítményéért Mészáros Márta rendező vette át. Török-Illyés Orsolya a Bibliotheque Pascal-banBáron György, a MÚOSZ Film- és Tévékritikusi Szakosztályának elnöke elmondta: rendhagyó az idei díjátadó, hiszen a filmkritikusok eddig mindig a Magyar Filmszemle előestéjén adták át a díjaikat. "Most elmarad a szokásos januári-februári filmes nagyhét, de mi úgy döntöttünk, hogy az elmúlt évben született annyi értékes teljesítmény, hogy az idén is a tervezett napon osztjuk ki díjainkat" - fogalmazott a filmkritikus, majd felolvasta MÚOSZ Film- és Tévékritikus Szakosztálya, valamint a Magyar Filmművész Szövetség Filmkritikus Szakosztálya által hétfőn közzétett nyilatkozatot. Ebben többek között az szerepel, hogy tavaly nyár óta nem indulnak be új produkciók, sem játék-, sem dokumentum-, sem animációs filmek, a már megkezdett munkálatok leálltak, a kész művek, köztük világfesztiválokon sikeres darabok nem jutnak el a mozikba. "Lehetetlen helyzetbe kerültek az artmozik, a filmklubok, az igényes filmlapok, a filmkönyvkiadás, a mozgóképoktatás. Támogatás híján nem csak a magyar filmipar indult sorvadásnak, hanem a teljes nemzeti mozgóképkultúra. Ez oda vezethet, hogy a néző, elsősorban a fiatal nemzedék még inkább kiszolgáltatottjává válik a mozijainkat elöntő kommerszek áradatának" - olvasta fel Báron György. A díjátadón megjelent Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) kultúráért felelős államtitkára, aki a B. Nagy László-díjat adta át a Biblioteque Pascal két producerének, Angelusz Ivánnak és Kovács Gábornak. Hajdu Szabolcs nem volt jelen a díjátadón, mivel Las Vegasban forgat. Az államtitkár leszögezte: lesz magyar film 2011 után is, igaz, más finanszírozás és elvek alapján. Szőcs Géza méltatta Hajdu Szabolcs filmjét, és további filmek készítésére bíztatta az alkotót. Nagy Zsolt a Kolorádó Kid-benA legjobb női alakítás díját Török-Illyés Orsolya kapta a Bibliotheque Pascal-ban nyújtott alakításáért, a legjobb férfi főszereplőnek Nagy Zsoltot találták a kritikusok a Kolorádó Kid-ért, valamint A Nibelung-lakópark-ért. Szintén a Kolorádó Kid és A Nibelung-lakópark című filmben nyújtott alakításáért vehette át a legjobb női mellékszereplő díját Sárosdi Lilla, míg a legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést Szervét Tibor kapta az Apacsok című filmben nyújtott teljesítményéért. A kritikusok a legjobb dokumentumfilmnek Sós Ágnes Láthatatlan húrok című filmjét találták, a legjobb kisjátékfilmnek járó elismerést Szimler Bálint kapta az Itt vagyok-ért. Az animációs filmek közül A hentes zsebrádiója című film rendezője, Ulrich Gábor vehette át a díjat Kárpáti György filmkritikustól. A legjobb forgatókönyvnek járó elismerést Dyga Zsombor kapta a Köntörfalak-ért, a legjobb operatőrnek Fillenz Ádámot választották a Pál Adrienn című film fényképezéséért. A díjátadón adták át az Árvai Jolán-díjat is, amelyet Demeter
A filmkritikusok a Bibliotheque Pascalt díjazták
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Németh Balázst kérték fel az MTVA élő EP választási vitaműsorának egyik műsorvezetőjének
- 84 éves lenne Pécsi Ildikó, így néz ki most a sírja – fotó
- Kíméletlen robottal tanította móresre szemtelen macskáit egy gazdi, hónapokig csiszolgatta találmányát
- Kiszel Tünde nagyon büszke a lányára: annyira tehetséges, szép és okos
Itthon
- 2024. May 20., 18:10
Akkora király, hogy Orbán Viktor átültette miatta a fél nézőteret
Nagyvilág
- 2024. May 20., 20:16
Durván őszinte pornós is vallott Donald Trump ellen – Így áll most a per
Itthon
- 2024. May 20., 19:55
Ezt a szektort is elözönlik a külföldi vendégmunkások – De hova lettek a magyarok?
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 19., 16:46
"Egymás mellett van Buddha és a sarki k*rva hirdetése" – Müller Péter elmondta, mi vezessen minket a választásban
Itthon
- 2024. May 19., 08:30
Akár 29 fok is lehet pünkösd vasárnap
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Új hozzászólás