Néhány hete ugyan már tudjuk, hogy nekünk is két Michelin-csillagos éttermünk van, a Costes és az Onyx, de eddig elmaradt a lista „mélyebb” elemzése. Pedig több érdekes megállapítást is lehet tenni. Ez egyik ilyen, hogy a szakértők tényleg szigorúak, hiszen a meglátogatott 1771 helyből (mintegy 200 új volt), mindössze 653 kapott minősítést, csillagot pedig csak 357 étteremnek osztottak ki. A Michelin Main Cities of Europe 2011 kalauz 20 európai ország 44 városának szállásait és éttermeit tesztelte. A kontinensen mindössze tizenöten birtokolhatnak 3 csillagot, itt a francia fölény igen szembeötlő, hiszen ezen a szinten csak az olaszok és a britek tudtak felmutatni valamit. Sokat kell tehát a legmagasabb kulináris élvezetért utazni, persze, ha beérjük kétcsillagos vacsorával, akkor elég lesz Bécsbe eljutni, hiszen az 58 ilyen étteremből egy itt található. Egy csillag már jóval több jutott, ilyen étterem 284 is van, de ez nem von le semmit a mi két helyezésünkből, hiszen ugyan az osztrákoknak is csak 9 van. A környékről csak Prága büszkélkedhet hasonló eredménnyel, de nekik is csak egy, Michelin által csillaggal méltányolt éttermük van. A lengyel konyhát viszont padlóra küldték a francia kalauz kritikusai, az országban 36 helyen voltak, de nem hogy csillagot, még olyan helyet sem találtak, ami a Bib Gourmand ajánlást elérte volna. A legjobb éttermek Európában (3 csillag): FRANCE LYONS (LYON) Paul Bocuse FRANCE PARIS Alain Ducasse au Plaza Athénée FRANCE PARIS Arpège FRANCE PARIS Astrance FRANCE PARIS Guy Savoy FRANCE PARIS L'Ambroisie FRANCE PARIS Le Bristol FRANCE PARIS Le Meurice FRANCE PARIS Le Pré Catelan FRANCE PARIS Ledoyen FRANCE PARIS Pierre Gagnaire ITALY FLORENCE (FIRENZE) Enoteca Pinchiorri ITALY ROME (ROMA) La Pergola UNITED KINGDOM LONDON Alain Ducasse at The Dorchester UNITED KINGDOM LONDON Gordon Ramsay Itt pedig az alapító Michelin testvérek

Forrás: Burzsuj
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.