Kedves Karolina, 24 éves nő vagyok. Nekem az a problémám, hogy rettenetesen utálom azt a kort amiben élek. Sokszor arra vágyom, bárcsak sok-sok évvel ezelőtt születtem volna, egy egészen más helyre. Úgy érzem elegem van az emberekből, máskor viszont vágyom a társaságukra. Lassan 5 éve élek párkapcsolatban boldogan, barátnak kevés ismerősömet nevezném, felszínes a kapcsolat velük. Mérnöknek tanulok az egyik egyetemen, már kevés van hátra a diplomáig, de egyre jobban elegem van ebből is, egyáltalán nem szeretnék azzal foglalkozni amit eddig tanultam, mert csak rombolással járna. A természetet, állatokat sokkal többre tartom a nyugati "kultúra" helyett. Nagyon szeretek aludni, mert közbe rengeteget álmodok, ami szinte mindig jobb mint ami a valóságban történik. Lassan nem tudom, hogy mit kezdjek az életemmel. Azt hiszem, nekem az alapvető asszonyi dolgok okoznának örömöt, mint a gyereknevelés, és háztartási tevékenységek, egy csendes helyen. De ezt itthon nem merném elvállalni...

Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.