Nem a csatornákra, nem a zegzugos utcákon hömpölygő turisták tömegére, de még csak nem is a gondolásokra fognak emlékezni azok, akik április utolsó hétvégéjén Velencében jártak. A Piazza San Giornón ugyanis 42 darab olyan veteránautó-különlegesség állt, aminek láttán arra lehetett gyanakodni, hogy Ralph Lauren végre megunta gyűjteményének pormentes, állandó páratartalmú garázsban való tárolását és rájött, hogy az ilyen szintű kiszámíthatósághoz egyszerűen túl rövid az élet. Ezzel a fejtegetéssel nem is jártunk volna olyan messze az igazságtól, Ralph Lauren helyett azonban Louis Vuitton nevét kell emlegetni. A franciák még 1993-ban gondoltak egyet és szerveztek egy, afféle történelmi kirándulást, ami aztán annyira jól sikerült, hogy hagyománnyá nőtte ki magát. Az idén hetedszer megrendezett Louis Vuitton Classic Serenissima Run ráadásul Európa közismerten legszebb autós túraútvonalát járta végig: a 42 meghívott autó Monte-Carlóból indult és Velencébe érkezett, közben pedig a Riviéra mellett az Alpokon is áthaladtak. A résztvevők az 1400 kilométer hosszú utazás során megálltak Menthon Saint-Bernardban, Stresában, Veronában és Fiesso d’Articóban - utóbbi a Louis Vuitton cipőkészítésének bölcsője -, majd áthajóztak Velencébe.[...] Bővebben!

Forrás: Burzsuj
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.