Először azt a címet akartam adni a mai posztnak, hogy amikor először sztár voltam, de ez ugye feltételezte volna, hogy azóta már megint voltam legalább egyszer sztár, ez pedig nem igaz. Így maradjunk annyiban, hogy amikor 10 évesen megvillantottam a külföldről kapott pittyegős kvarcórát, akkor eszméletlen menő voltam. A nyolcvanas évek első felében még éppen csak kezdtek elterjedni a különböző kvarcórák (nálunk legalábbis az osztályban, iskolában azért még messze nem volt általános), így aztán amikor egyik karácsonykor a messzi távolba szakadt (akkor még simán disszidensnek hívták, de hát szerencsére változnak ugye az idők) rokonoktól egy valódi, igazi, beállítható, pittyegős kvarcórát kaptam ajándékba, az maga volt a csoda. Az óra nem volt nagy, ellenben volt rajta tizedmásodpercig mérő stopper és be lehetett állítani, hogy jelezzen-e minden egészkor némi pittyegéssel. Naná! Sosem felejtem el azt a napot, amikor januárban először mentünk a téli szünet után iskolába, és az első óra kezdetén az egész osztály halálos csendben állt, amikor 8 órakor pontban az órám kettőt pittyegett.

Feltöltő: Sakura
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.