Folytatódik a Balaton Soundon felvett videó ügye, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök lányai táncoltak. A Bors megkérdezte a Miniszterelnökséget, tudnak-e arról valamit, hogy miért tűnt el a YouTube-ról a 444.hu felvétele néhány órára.

A lap érdeklődésére a Miniszterelnökség egyik munkatársa elmondta: a lányok nem tettek jogi lépéseket az ügyben, a videót sem ők vetették le. A felvétel később újra láthatóvá vált. A Bors más forrásból úgy értesült: az Orbán lányok felháborodtak a videón, és már a helyszínen jelezték, hogy ők nem közszereplők, így aztán ne adják le a felvételeket.

- Az önmagában még nem hiba, hogy a miniszterelnök lányai elmennek szórakozni - mondta Török Gabriella protokollszakértő. - A videón semmi olyan nem történt, ami ne férne be egy fesztivál keretei közé. Magyarországon - kivéve a külszolgálatra utazó diplomatacsemetéket - nem oktatják a politikusok gyermekeinek, hogy miként kell viselkedni nyilvánosan, ezt csak a szüleik magyarázhatják el nekik. A mostani videónak is két nézőpontja van.

- Egyrészről a fotós lehetett volna annyira jó érzésű, hogy nem filmez le két táncoló lányt, ők ugyanis nem a papájukat képviselték a helyszínen. Másrészt a lányok is jobban odafigyelhetnének arra, hogy hol táncolnak. Egy nyilvános helyen bárki lefotózhatja őket. Ezért sem volt jó döntés az, hogy a végén egyikük megpróbálta letakarni a kamerát, ez ugyanis csak még rosszabb szalagcímeket szül, mint maga a tánc - fogalmazott a protokollszakértő.

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hallgatag
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
Inkabb orulniuk kellene. Kaptak egy kis ingyen reklamot. Jovo ilyenkor mar senki sem fog torodni veluk :)
Csizmás Kond
@Horizont: Tudom mi gyereket nevelni, van lányom is és fiam is.
A helyeslésem nem a trágárságra szolt hanem egyszerűen arra, hogy igyekezett kizárni a politikát az esetből.
Mi sem voltunk jobbak a deákné vásznánál és ha már ide fejlődött a mai fiatalság arról nem csak ők tehetnek hanem mi is.
A mostani eset egy hétköznapi valami, ha nem Orbán volna az apjuk a kutyát sem érdekelné...és ez az egész vitának a lényege nem a viselkedésük.
Csizmás Kond
@Horizont: Szerintem az a normális, ha egy gyerek gyerekesen viselkedik és nem a szülei hivatása szerint...na de attól még lehet bárkinek más a véleménye :)
sport50
ők is fiatalok,szórakozni akarnak,de!ha már a vezér gyerekei,tudhatnák,az apjuk fizetését is a nép "dobja össze",jól is éltek,élnek belőle,kicsit oda kellene figyelni hova járnak,mit csinálnak!!ha már a jó oldalát élvezik,a rosszat is el kell viselni!!!
bakegya
@vakvillám: az anyjuk istenit,tényleg!
vakvillám
@bakegya: Aszongyák,csak az anya biztos:)) a szentségit--ez már biztos?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.