Azt már tudjuk, hogy egy pohár vízért nem érdemes a Széll Kálmán téri Gastlandba menni, de a grillpulttal is akadnak anomáliák. Naiv ügyfél hiába várta, hogy megsüljenek a húsai, mert azt véletlenül odaadták másnak. Amikor reklamált, hogy nincs kedve újabb 20 percet várni, odaadták neki egy másik vendég menüjét: Nyers húsokat is lehet itt válogatni egy tányérra, amit felteszel a grillpulton lévő polcra egy szám fölé. Egy szakács kisüti, és visszateszi ugyanahhoz a számhoz. Ezt tettem én is, majd visszamentem az asztalunkhoz enni. Általában 5 perc alatt kisütik a húsokat, azonban most 20 perc után sem kaptam meg, ami kezdett gyanússá válni. Hamar kiderült, hogy jól tippeltem, az én húsválogatásomat odaadták valaki másnak, de közölték velem, hogy semmi gond, válogassak nyugodtan újra, és újabb 15-20 perc alatt majd kisüti nekem. Mikor erre elkezdtem hepciáskodni "kárpótlásul" (ez az üzletvezető megfogalmazása) odaadták egy másik vendég grillmixét. Elfogadtam ugyan, de az én összeállításom volt, nem is szólva arról a vendégről, aki meg emiatt maradt hoppon. [...] Bővebben!

Forrás: Tékozló Homár
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dulcinea
Véletlenül másnak adták a rendelésed...a legjobb családban is megesik néha! Cserébe odaadták neked egy másik fazon rendelését...amit te szívfájdalom nélkül bekammogtál...oszt még te hőzöngsz? Az a másik vár 2x 20 percet, hogy enni tudjon nem te! Mi bajod korán reggel?:)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.