A tegnapi X-Faktornak két nagy kérdése volt: Tóth Gabi képes-e ötödjére is pont olyan pózban beállva (jobb láb ki oldalra, bal kéz csípőn, mell ki, elszánt tekintet) nyitni a műsort, mint eddig négy alkalommal, illetve hogy a a Bozsek Márk-By The Way-műbalhét mennyire sikerül kimaxolni. Az elsőre hamar választ kaptunk, hiszen a mentorok a szokásokkal ellentétben nem vonultak be külön, sőt, a nyitó közös énekléstől is megmentett minket az RTL. Minderre azért volt szükség, mert a nyolc versenyben maradt előadó nemcsak szólóban, hanem duettben is produkálta magát, a nettó kétórás műsoridőbe pedig a sallangok nem férnek bele (a műsorvezetők is tempósabbak voltak, már ha itt tartunk). Ami a második kérdést A Tragédiát illeti, a zsűri először szépen körbenyalta Bozsek Márkot a döntése miatt, emberi nagyságról volt szó és gerincről, nehézségekről és hősies magatartásról, amivel tényleg semmi, de semmi baj nem lenne. Már ha egy kicsit nem lógott volna ki a lóláb a visszatérő By The...

Forrás: Index.hu
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.