Aggtelek – Meglepődve fogadta édesanyja, Ilona néni (†84) halálhírét J. László, aki mint megírtuk, hosszú hetekig élt együtt halott édesanyjával egy aggteleki házban. Az épületben hárman laktak, az idős asszony, valamint két gyermeke: László és Ágnes. A testvérpárt rendszeresen látogatta egy egészségügyi szakember, akit kedden orrfacsaró bűz fogadott a háznál. A horrorház titkáról ekkor lebbent fel a fátyol. A Blikk megtalálta Ilona néni fiát, Lászlót, aki állítása szerint nem vette észre, hogy bármi „szokatlan" lenne otthonunkban. – Én nem tudtam, hogy az édesanyám halott. Csodálkoztam is, amikor ellepték a házat a rendőrök és a mentők – magyarázta László, akit hiába kérdeztünk, mikor beszélt utoljára édesanyjával, nem tudott konkrét választ adni rá. – Nem tudom, mikor halhatott meg, lehet, hogy két napja, lehet, hogy két hete. Hiába is kérdezik, én nem tudtam, hogy halott. Ha tudtam volna, miért titkoltam volna el? – magyarázkodott a férfi, akit azért kihallgattak a rendőrök.
Élőnek hitték egy hónapja halott anyjukat
Forrás:
Blikk
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Nagyvilág
- 2024. May 18., 18:02
Fordulat a Fico elleni merényletben – ezt lépte meg a bíróság
Itthon
- 2024. May 18., 17:35
Döbbenetes videó: ilyen, amikor a rendőrök elkapják a brutális gyalogosgázolót
Itthon
- 2024. May 18., 18:00
Brutálisan sok nyugdíjas kénytelen dolgozni? – Az alacsony járulék miatt megnégyszereződött a számuk
6 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Szórakozás
- 2024. May 17., 17:45
Enyedi Ildikó új filmjében a dél-koreai mozi nagy sztárja is szerepet kapott
Valószínű, hogy az édesanyjuk volt a gondviselőjük.