A bennünk lakó Királylány

A bennünk élő Királylány fontos állomása nővé válásunk rögös útjának. Ki kell-e irtanunk kíméletlenül az ábrándképet? Mi van, ha támad a zord valóság? Túlélőkészlet Királylányoknak :) Hat éves voltam, fülig szerelmes Kareszba, aki korban teljesen hozzám illő nagy fiú volt, hét éves. Az udvaron játszottunk, engem meg kellett menteni a gonoszoktól (pl. öcsém), Karesz cowboy volt, én királylány. Eddig korrekt minden :), mi legalábbis fenntartás nélkül elfogadtuk egymás szerepét. Én természetesen úgy is láttam magam, mint egy jobbféle Grimm-illusztráció: hosszú, hullámos haj, rajta aranykorona, karcsú derekamra feszülő selyemruha, alatta-fölötte a megfelelő domborulatokkal, szélesen elterülő, abroncsos szoknya. Karesz természetesen, mint jó cowboyhoz illik, mindig megmentett a gonosz rablóktól. A valóság ugyan ez volt: duci, rövid hajú kislány, akit inkább a szorgalmáért szeretnek, mint a szépségéért.