Görbe Nórának és férjének pokoli volt az elmúlt hat és fél év, az éveken át húzódó hitelek törlesztésébe bele is betegedtek – mondta Hajdú Péter műsorában, a Frizbiben.

A színésznő szerint félrevezették őket a bankok, amikor felvették a svájci frank alapú hitelt. Erkölcstelennek tartja, hogy a bankok az ügyfelekre hárítják a svájci frank növekedésének terhét.

Görbe Nóra sokszor az ájulás határán volt az állandó feszültség és stressz miatt, aminek következtében gyakran voltak pánikrohamai.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Linna
@freemanpetya: Köszönöm, én már a magyarázkodásba is belefáradtam, legalább van valaki, aki még mellénk tud állni. (Még ha önhibáján kívül került is bele.)
@Horizont: Te is egy normális gondolkozású ember vagy, még annyit hozzátehettél volna, hogy azért többszázezer ember nem tévedhet külön-külön ekkorát! Köszönjük!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Fradigege
Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér. Emiatt én soha nem vettem fel hitelt. Havi 10 ezer is sok lenne 20-25 éven keresztül, nemhogy 40-80-180 ezer. Most meg megy itt az idegbaj.
m.macskosz
@Horizont: Én értettem őt is, Titeket is, kissé elmérgesedett a vita, de minimum Madách óta tudjuk, hogy sok múlik egy hangon, egy betűn, egy hangsúlyon...:)
www.mek.oszk.hu/06000/06041/html/ftn/ftn0005ftn1.html
Csak ismétlem önmagam, amikor azt mondom, hogy ilyen mocskos munka a világon nem létezhetne, hogy (direkt leegyszerűsítve) valaki felvesz ötmilliót, visszafizet ötmilliót és még mindig tartozik ötmillióval! És, bizony ebben a kontextusban, bizony nem a hitelt felvevő a leginkább a "bűnös".
Linna
@freemanpetya: De miért idegesíti tovább és tovább és még mindig tovább a már eleve idegileg kikészült embert? Ha egyszer látszódik, hogy nem jutunk dűlőre egymással, akkor végre abba kell hagyni a vitát! Mi értelme ugyanazt még nyolcszor elmondani? Ez már a másik ember b...gatása. Ezt én nem tudom másképp jellemezni.
Nem szokásom csúnyán beszélni, de amikor már ilyeneket mondok, akkor már kikészültem a másiktól. És erre ne mondja azt senki, hogy akkor én ne vitatkozzak! Nyilván én is kíváncsi vagyok mások véleményére, meglátására, de az előzmények hatására már cafatokra rongyolódtak az idegeim. Ha valakiben van egy kicsi empátia, akkor ezt észreveszi, és nem nyomatja tovább a mondanivalóját, ráadásul személyhez szólóan. Vagy ez a szórakozása? Hát akkor jobb élvezete ne legyen az életben!
Tetszik, nem tetszik, engem nagyon bántott!!!
freemanpetya
@Linna: Most már egyetértek veled. Azért próbáltam védeni mert nem igazán ismertem a szokásait, de be kell látnom némiképpen igazad van. Ez a devizahiteles téma teljesen kifordította őt magából. Én azon is csak csodálkoztam amiket ma írt a Pókáékról szóló poszt alatt de nem szóltam, csak ámulok. Szerintem végrehajtó van a családjában vagy banki alkalmazott, különben nem védené őket. Azért gondolom ezt mert ha egyébként nem érintett ebben a dologban, akkor miért haragszik azokra akiket kiforgattak a pénzükből, a lakásukból? Ebben mi az öröm a számára? Én nem ismerek rá. Írtam neki privátban egy egész litániát de arra meg nem is válaszolt, csak nyomatja tovább a teljesen ellenséges dumáit a devizahiteles posztok alatt. Én úgy vagyok vele, hogy ebben a devizahiteles témában teljesen figyelmen kívül hagyom a véleményét. Ha most én is cseszegetős kedvemben lennék, mit szólna ahhoz ha a kutyákat és a kutyásokat kezdenénk el cseszegetni, bármiért. Mert ha ő szórakozhat a devizahitelesekkel mi miért ne szórakozhatnánk az utcákat kutyaszarral elborító nagytestű városi kutyatartókkal? Annak sincs értelme amit ő csinál csak cseszegeti a lehúzottakat, ezen az alapon- értelmetlenül - akár őt is cseszegethetnénk azzal, hogy az utcára és játszóterekre ürítő nagytestű kutyák vizelete és széklete gyermekvakságot okozhat és különösen veszélyes a kisgyermekekre. Szerintem jobban tenné ha olyan témába ütné bele az orrát amire rálátása van. Nézd, hagyni kell tombolni. A vak is látja, hogy ő nem a lehúzottak hanem a lehúzók oldaláról van érintve. A megnyilvánulásai alapján én nem tudok róla mást feltételezni.
Linna
@freemanpetya: :)
Hagyjuk. Már engem is nagyon fáraszt a téma. Majd máshol, másról beszélgetünk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.