Szijjártó Péter szerint a külpolitikát “agyonvágja” a jelenlegi helyzet. Jelenleg videón, telefonon keresztül folynak a tárgyalások, ám ez “teljesen más dimenzió”, mint leülni valakivel személyesen megbeszélni valamit. Az Európai Unió különböző testületei is rendszeresen videón keresztül üléseznek, a külügyminiszter szerint ezek a tárgyalások nem túl eredményesek. Szijjártó Pétert a minisztériumban Szirmay Dáviddal, a Blikk főszerkesztő helyettesével beszélgetett a külügyminiszter járványügyi feladatairól. Az interjú elején elmondta: eddig kétszer tesztelték koronavírusra, és mindkétszer negatív lett az eredmény. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy februárban összeszedett egy tüdőgyulladást. „De az még a szezon előtt volt, maradjunk annyiban" – szögezte le, hozzátéve, hogy a vizsgálatok szerint nem vírus, hanem bakteriális fertőzés okozta az akkori betegségét.

Forrás: blikk.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Annyit dolgoznak, hogy nem érnek rá adakozni

Szájjártató a blikk.huban homorított, vagy humorított?

www.facebook.com/watch/?v=224023285700243

„Szijjártó Pétert a minisztériumában Szirmay Dáviddal, a Blikk főszerkesztő helyettesével beszélgetett a külügyminiszter járványügyi feladatairól.”
Nos az biztos, hogy az épület jól meg lett építve, mert csak úgy repkedtek a mértes hazugságok a feltett kérdések kapcsán. S akkor még nem is beszéltünk a fel nem tettekről! =))
Nekem nagyon tetszett a derék kis külgarázda nyöszörgése arról, hogy mennyire hiányoznak a „személyes megbeszélések ”! =))
Azonban volt egy érdekes kérdés is: „számos ország kormánya felajánlotta a fizetése legalább egy részét az egészségügynek”, és ők???
Amire tudta közölni: „Éjt nappallá téve dolgozom - meg dolgoztatom a kollégákat - azon, hogy a magyar orvosoknak és ápolóknak meglegyenek azok a védőfelszereléseik, amikkel kezelhető kockázattal tudják kezelni a betegeket”!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.