Zenész körökben is komoly vita robbant ki amiatt, hogy az Artisjus és az Előadóművészeti Jogvédő Iroda szociálisnak nevezett támogatásából befutott sztárok is kaptak. Ezt nevezte Majka "gusztustalannak és szánalmasnak". Ezt a gyakorlatot Vastag Tamás is bírálta. Szerinte olyanok is kaptak a támogatásból, akik a járvány előtt hatalmas összegeket kerestek, és akik szerinte azok elől veszik el a támogatást, akiknek valóban szükségük volna rá. Vastag és Majka megszólalása után Pély Barna és Náksi Attila jelezték, hogy a megkapott támogatásukat jótékony célra utalják át. Lovasi András ugyanakkor "képmutatónak" nevezte Majkát, Geszti Péter pedig arról beszélt, hogy "a jó szándék volt a lényeg".

Miután Majka azt mondta, „gusztustalannak és szánalmasnak” tartja, hogy befutott sztárok is kaptak az Artisjus és az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) előadóművészeknek adott szociális támogatásából, többen pedig a felháborodás hatására át is utalták a megítélt összeget jótékony célra, az Artisjus elnöke nyilatkozatban írta le, milyen szempontok alapján ítélték oda a támogatást.

Az Artisjus elnöke, Madarász Iván péntek délelőtt közzétett nyilatkozatában elismeri, hogy

a pályázatok elbírálásában a legfőbb szempont, hogy olyanok részesüljenek támogatásban, akik korábbi sikereik révén maguk is gyarapították az Alapítvány kasszáját, aktív szerzők, számos bejelentett és „közszájon-közkézen” forgó dal fűződik a nevükhöz.

Ahogy írta, a szerzők sok évvel ezelőtt – jövedelmeik egy részét az Alapítványhoz utalva – létrehoztak egy, minden szerző érdekét szolgáló forrást, amely eddig is igyekezett a rászorult szerzők gondjain enyhíteni. Madarász Iván szerint az Artisjus Egyesület több, mint jogdíjakat beszedő és felosztó „hivatal”, inkább olyan szerzői társulás, amelynek tagjai megsegítik a pályatársakat.

Az Artisjus elnökének teljes nyilatkozata:

Az Artisjus Zenei Alapítvány a járvány következtében jövedelmüket hirtelen elveszítő szerzők helyzetén gyors támogatással kívánt enyhíteni.

Az Artisjus önértelmezésének és így feladatainak is lényeges része az egymás iránti szolidáris felelősségvállalás.

Ezért a szerzők sok évvel ezelőtt – jövedelmeik egy részét az Alapítványhoz utalva – létrehoztak egy, minden szerző érdekét szolgáló forrást, amely eddig is igyekezett a rászorult szerzők gondjain enyhíteni. Hiszen úgy gondoljuk, az Artisjus Egyesület több, mint jogdíjakat beszedő és felosztó „hivatal”, inkább olyan szerzői társulás, amelynek tagjai megsegítik a pályatársakat.

Most, ebben a bajban úgy érezzük: kétszer ad, aki gyorsan ad! Számunkra – az előadói jogvédő irodával közösen – egyértelmű, magától értetődő volt, hogy az elmaradt rendezvények miatti jövedelemkiesést legalább részben pótolnunk kell. Talán nem tévedek: egyedül a szerzői-előadói közösség az, amely az állami segítséget megelőzve a saját magunk által megteremtett forrásból támogatja kollégáinkat.

A pályázatok elbírálásában a legfőbb szempont, hogy olyanok részesüljenek támogatásban, akik korábbi sikereik révén maguk is gyarapították az Alapítvány kasszáját, aktív szerzők, számos bejelentett és “közszájon-közkézen” forgó dal fűződik a nevükhöz. Az Artisjus Zenei Alapítvány neves előadóművészekből összetevődő kuratóriuma és a választott testületek által delegált 14 főnyi szerzői tanácsadó testület arra figyelt, hogy a szerzői munkásságon túl azok részesüljenek ebben a támogatásban, akiknél igazolt, hogy koncertjeik meghiúsulása miatt maradtak jövedelem nélkül. A döntéshozók tehát a hirtelen bekövetkezett, drasztikus bevételkiesést vizsgálták, nem azt, hogy kinél pontosan milyen mértékű megélhetési válság alakult ki.

A 24.hu hozzáteszi,

az Artisjus 160 ezer forintos egyszeri támogatását mintegy négyszáz zenész kapta meg, köztük igazán ismert, sokat foglalkoztatott, tévében is szerepeltetett előadók is, például Pély Barna, Tolvai Reni, Zságer Balázs, Pajor Tamás vagy Varga Líviusz.

Egy nappal később Majka „gusztustalannak és szánalmasnak” nevezte a rendkívüli szociális támogatást kapott zenészek névsorát. A rapper nyilvános kitörése kisebb lavinát indított el az előadóművészek között.

Lovasi András „igazi házmestertempónak” nevezte azt, ahogy „az ország legjobban fizetett celebje mások pénztárcájában kutakodik”. Geszti Péter szerint a dologban a jó szándék volt a lényeg. Kállay-Saunders András közölte, hogy

nem szabad mindenkit egy kalap alá venni, neki például három hónapja semmilyen bevétele nem volt.

Heincz Gábor Biga szerint pedig

egyfajta feketelistává alakult a támogatottak névsora.

Forrás: 24.hu, Index, 444

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.