Hatalmas botrányba fulladt, hogy pár héttel ezelőtt a Megasztár egykori zsűritagja, a szalámilopáson tetten ért Bakács Tibor azt mondta, hogy Puskás Petinek nem volt személyisége, és szomorúnak tartja, hogy ilyen televíziós figura lett belőle.

"Ez a hitvány kis sz@rházi" – Puzsér kőkeményen megalázta Puskás Petit
Kép: YouTube

Az énekes természetesen nem hagyta szó nélkül a kritikát, majd Puzsér Róbert is belekeveredett a balhéba, aki tőle megszokott módon elég kemény szavakkal illette Puskás Petit, ám amikor Majka is beszállt, és megfenyegette Puzsért, teljesen elszabadultak az indulatok.

Álljon itt egy beszámoló a Puskás Petivel kapcsolatos személyes élményemről: egy YouTube-tehetségkutatóban zsűriztünk, ahol természetesen rendkívül nagy arccal szállította a maga fölényes és minden téren érvénytelen puskáspetiségét. Nem is nagyon lehetett levágni, hogy komolyan gondolja-e azt, amit beszél, vagy épp gúnyolódik, de nagyjából mindegy volt, mert egyik értelmezési tartományban sem mondott soha semmit, az viszont valamennyi zsűrivideójából átjött, hogy nagyon magasról [email protected] azt a versenyzőt és produkciót, akit és amit épp a szájára vesz.

- jelentette ki a kritikus.

Szerinte ugyanis, pár hét elteltével úgy érzetem, hogy ez már nyílt provokáció. Nem gondoltam, hogy különösebben magamra kéne vennem azt, hogy ez a kis takony semmiféle tiszteletet nem tanúsít a versenyzők iránt, de azt már nem bírtam szó nélkül hagyni, hogy egy műsort, amiért amúgy fizetést kap, ilyen gátlástalanul tegyen a szponzora promóciójává, úgyhogy szóvá tettem a hülyegyerek arcpirító pofátlanságát. 

Ez az élmény idéződött fel bennem, amikor Bakács Tibor kimondta a nyilvánvalót, hogy ennek a Puskás Petinek nincs személyisége. Amikor pedig elolvastam a konzumkölyök válaszát, amely szerint ő vegán, Bakács viszont túlságosan szereti a szalámit, azonnal nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ez a hitvány kis [email protected]ázi semmit nem változott.

- tette hozzá Puzsér.

Ahogy ő mondta, a hazai celebmezőny gyorsan reagált, és minden elérhető felületen Puskás Peti védelmére kelt, hisz mindannyiuk szájából a semmi semmizik ki évtizedek óta:

hosszasan ismertették, hogy mennyire jóságos ember is ez a Peti gyerek, akinek még a szülei is meghívtak vendégségbe, mintegy nyilvánosan kifejezve, hogy a hatalmas pofával közlekedő nagyfiuk még mindig apuka és anyuka védelmére szorul.

A kritikus szerint ő a kereskedelmi mainstreamet illető kritika létjogosultságát egyedül nyilván nem bírom megteremteni.

Amit vállalni tudok, az annyi, hogy az eddigieknél alaposabban követem a hazai bulvárközeg jelentéktelennek tűnő történéseit, mert Puskás Peti önérzetes pózolásából és Majka papa agresszív fenyegetőzéséből annyi világosan kivehető, hogy kulturális termékeknek képzelik magukat, s csak nem akarják tudomásul venni, hogy nem több a funkciójuk, mint hogy a nézőik egy kicsivel igénytelenebbül és ízléstelenebbül érkezzenek meg a következő reklámblokkra, mint ahogy az előzőről távoztak”

– írta Puzsér Róbert.

A botrány hatására a kritikus elhatározta, hogy még ennél is jobban elmerül a bulvárcelebek világában, hogy kicsit rendet tegyen benne.

Forrás: Facebook
Címlapkép: YouTube

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
jesz
a szalámitolvaj bakács miért juthat képernyőre? neki azzal kellene foglalkozni, ami közel áll a személyiségéhez...takarítás...utcasöprés... állítása szerint teológiát végzett, de ez valahogy nem látszik rajta..
Emmersson71
@DR PRÉDlKÁTOR: Nem nézem, nem hallgatom ezeket. Ahogyan Puzsérról is csupán annyi maradt meg, hogy állítólagos filmesztétaként benézte az egyik ker. TV műsorában a Batman játék trailerét..azt hitte, az új film beharangozója :P
Valamint az ATV rádiójában vezet valami műsort. Abban a rádióban, amelyik most használja a Klubrádió frekvenciáját.
Még építő kritikát, normális véleményt nem igazán hallottam tőle. Bukott főpolgi jelölt a sétikáló város programjával...és ennyi. Mit kéne tudni róla? A másik kettőről sincs sok infóm, valami valóságshow szereplő zenész, aki pókerezni szokott..meg egy énekes/műsorvezető. Nem érdekel nagyon, nem mellettük szóltam - mint írtam -, hanem a pöcsvitéz Puzsér ellen.
Egyéb ostoba kérdésed van?
telegdilaci
Ez a Puzsér egy agy halott futóbolond aki mindenbe és mindenkibe bele köt azt hiszi hogy Ő mindent jól csinál! Szánalmas felfordul tőle a gyomrom!
szaboria1
Puzsér is előbb jobb volna ha tükörbe nézne, mert neki aztán igen nagy arca van.
Borsodi
@jesz: Politikusaink mért is szerepelnek a TV be,talán ők nem érik be egy szalámival.
www.youtube.com/watch?v=updqPjodd9w
www.youtube.com/watch?v=KhjtHdSozBo

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.