Csak erős idegzetűeknek ajánljuk.
Patrick T. FALLON / AFP
Mike Tyson szerda éjjel utazott San Franciscoból Floridába, ahol egy kellemetlen utastárssal gyűlt meg a baja. Az indirekt.hu értesülései szerint egy részeg férfi folyamatosan vegzálta őt, mire a sportoló több, erős ütést mért rá.
Szemtanúk elmondása alapján a beszálláskor az 55 éves egykori nehézsúlyú profi világbajnok ökölvívó teljesen nyugodt volt, és még szelfizett is egy rajongójával. A közvetlenül mögötte ülő srác viszont túlzottan lelkes volt, egyfolytában magyarázott neki, amit Tyson nem tolerált sokáig.
Ahogy a videón látni, az ütésektől az utastárs feje véres is lett. Egy szemtanú szerint az eset után nem sokkal Tyson le is szállt a repülőről.
A TMZ szerint a sértett orvosi ellátásban részesült, és állítólag a rendőrségen is jelentette az esetet. Ők egyelőre hivatalosan nem erősítették meg, hogy bejelentést kaptak volna Tyson ellen.
26 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Megérdemelte!
Az önuralmát vesztő bokszolótól pedig erővel való visszaélés, sportszerűtlen magatartás, garázdaság miatt nemcsak rendőrségi eljárást indítanék, hanem mint sportolót , szégyentáblára tenném.
Ez a nyugdíjas vadember nyakon ragadva a pofátlan taknyost az utaskísérőhöz vihette volna , felszólítva, hogy különítse el a részeg fiatalt, vagy panaszt tesz a főnökénél. Mindenki tanúja volt a történteknek.
Most csak egy pofátlan piás senkiházit tett helyre. Ebben viszont igaza volt!
eredetileg verés ellenes vagyok,de a kivételek erösítik a szabályt.
Nem vagyok jártas az életrajzában, mivelhogy az ökölvívás az a "sport", amit, ha betiltanának, nem lenne kár érte. Következésképpen érdeklődési körömön kívül esik.
Ne abban legyetek férfiak, hogy ököllel tesztek helyre valakit. A legvisszataszítóbb, legprimitívebb reakció:ütni. Önvédelemből én is megtenném, na de álljon meg a menet, ha valaki az 50. évén túl sem tud erőszakmentesen konfliktust kezelni, azt az embert elkerülni kell nagy ívben, nem közösségbe engedni - még ha utasként is.
Egyébként érdekes figyelni, hányan dörzsölitek a kezeteket, hogy jól megkapta a hülyegyerek.
Szerinted ez a fiú tanult abból, hogy kapott a fejére? Kizárt. Egyébként csak gondolj bele, hogy mennyivel másabb megfélemlítettként jófiúskodni, mint belátásból korrigálni az attitűdjeinket.
És de, van olyan helyzet, amikor az erőszak az egyetlen hatékony megoldás. Csak olyan PC világot élünk, hogy manapság a törvénysértőknek több joguk van, mint az azt elszenvedőknek.
Ez a taknyos most igenis megtanulta, hogy akárkinek nem ugathat be!
Hányszor írtam már le, hogy viszket a tenyerem, ugyan mindig Orbánékkal kapcsolatban, de az életem során nem egyszer fordult elő, hogy annyira haragudtam valakire, hogy a legszívesebben megtéptem volna. Csak egy ilyen reakciót az ember vagy átgondol. vagy hagy lecsillapodni, mert mindig van egy esemény utáni lefolyása a dolgoknak: a mások általi megítélés és a saját magam értékelése.
És, ha az utóbbit veszem górcső alá, akkor amellett döntök, hogy legyen stratégiám, megoldó eszközeim a saját haragom és a negatív érzéseket kiváltó helyzet, ember kezeléséhez.
Mosolygok: még általánosban, hetedikben vagy nyolcadikban készültünk egy jelenettel az úttörő seregszemlére, ami nagyon nagy esemény volt a suli életében. Egy arab történetet adtunk elő, és rám osztották a kádi szerepét. Valahogy evidencia volt, hogy azt nekem kell játszani. Ha tudnád, milyen helyre kis legényt varázsoltak belőlem egy szemceruza és egy turbán segítségével. :)
Sok a mérleg a születési horoszkópomban: derű, mérlegelés, igazságérzet, béke, harmónia...élni sem tudnék nélkülük.
A kis taknyos nem tanult meg semmit. Legfeljebb hasznot húz belőle, ahogy Kanji írja.
Hogy neked van egyfajta érzelmi kielégülésed, az más tészta, nem is vagy vele egyedül, alig van ember a világon, aki ne érzett volna már hasonlót az élete során. Csakhogy revansot venni sokféleképpen lehet.
Ami Depp és valószínűleg cseppet sem kedves exneje ügyét illet, az általuk jelzett probléma előfordulása sokkal elterjedtebb, mint ahogy az napvilágra kerül. A nők olyan kegyetlenek és számítóak tudnak lenni, hogy nemegyszer a férfi az, aki az együttérzésemet kiváltja.
Nem is a saját nememmel barátkozom elsősorban, eddigi életemben csupán néhány barátnőm volt.
Az anyagi síknak különböző tudati szintjei vannak. Van, amelyen még a büntető fegyelmezés a példa, de van, amelyen szelídebb módszereket választanak, nevelnek, követhető mintákat mutatnak fel, a megelőzésre törekednek. És ezek között vannak az átmenetek, amelyek időtartama kultúránként eltérő, lehet több száz év, esetleg csak néhány évtized.
Kedvenc mondatom egy könyvből: annál többet nem adhatsz az embertársadnak, minthogy hozzásegíted önmagához.
Szép, nem? :)
Igenis hatékony az erőszak. Hogy nem kedveljük, az más tészta.
Hiszem, hogy a cél eleve az volt, hogy addig piszkálja (tudnék másik szót is rá), ameddig a videón is látható pofonokat megkapja, majd azzal rohanhasson a bíróságra. Amilyen hülye az amerikai igazságszolgáltatás(!!), talán még súlyos pénzeket meg is itél majd neki. (ez az az igazságszolgáltatás, amelyik miatt rá kell írni a mikróra, hogy ne tegyél bele macskát)
Ha néhány, hasonló eset után egy centet se kapna a delikvens, sőt--jól seggbe is rúgnák- akkor a többi sem csinálná.
Elég abszurd példa. Egyrészt a fegyver nem a rabok kezében volt, másrészt a nők a gyermekeiket próbálták menteni, nem a felkelés megszervezésén járt az eszük. A Holokausztot feldolgozó regényekben ezzel együtt sok szó esik az ellenállásról, ami abban merült ki, hogy élelmet, orvosi segítséget szereztek egymásnak. Ez az önzetlenség, ez a szolidaritás sokszor az életükbe került.
A hatékonyság mérése attól függ, milyen értelmezési tartományba helyezzük: a zsidóság kiirtásának módszere a táborokban elég hatékonynak bizonyult, mégsem érte el a kitűzött célt, a zsidóság nemcsak fennmaradt, hanem visszatérve a hazájába erősebb lett mint valaha. A tudásunkat, a képességeinket az emberiség , de akár a magunk fejlődésének a szolgálatába állítani, igen hatékonnyá tudja tenni a mindennapi működésünket.
Az erőszaknak, bár látszólag, ideiglenesen tűnhet eredményesnek, olyan következményei vannak, mint pl. Orbán Viktor, a betegre püfölt miniszterelnök.
Ezért hatékony az erőszak és a megfélemlítés!
Csakhogy tisztázzuk: az erőszak maga a halálfélelem, uralni egymást, a helyzeteinket nem más, mint a halál legyőzésének a vágya. És ezért bármire képes az ember, amíg rá nem ébred a létezésének a vélt titkaira.
A vallás sokkal több erőszak oka!
Új hozzászólás