A hiány minden összetevőt érint. Volt például, amikor nem lehetett vajhoz jutni, de már a cukorral is akadtak nehézségek az idén, de az egyéb tejtermékek is említhetők, miközben a gyümölcsök, gyümölcskészítmények és -pürék ára is elszállt – írja a Blikk.hu.

A fagylaltgyártásban is megjelent már az alapanyaghiány, a külföldről behozott gyümölcspürék ára pedig megduplázódott egy év alatt

– mondta az InfoRádiónak a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke, Erdélyi Balázs, aki szerint idén átlagosan már 350-400 forintba kerül egy gombóc fagylalt, de az ország frekventáltabb régióiban ennél is többet, akár 500 forintot is elkérhetnek érte.

Az alapanyaghiány már a fagyit is érinti: akár 500 forint is lehet egy gombóc

Fotó: 123RF.com

Erdélyi azt mondja, egy tejes fagylalt esetében rengeteg alapanyagból „játszanak” a cukrászok azért, hogy minél szebb legyen a fagylalt. Ehhez viszont komoly szaktudás, illetve olyan szakember kell, aki jól ismeri az összetevőket és képes megfelelően kimérni azokat, betartva minden előírást.

Az alapanyagokat illetően pedig már nemcsak arról van szó, hogy ismét drágulnak, hanem sok esetben előfordul, hogy nincs is elegendő. Már a nagykereskedések sem jutnak hozzá a beszállítóiktól a megrendelt mennyiségekhez, így aztán az üzleteket sem tudják megfelelően kiszolgálni, ami a cukrászokat is kiszolgáltatott helyzetbe hozza.

Forrás: Blikk.hu

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Alapanyaghiány!? Nekünk ezt Brüsszelben már az olajra is kiterjesztenék!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
division
Azért előttem van egy kép, amikor heten leülünk fagyizni, 3 gömb a minimum fejenként, tehát 21 gömb. Ki lehet számolni, ahogy szerintem azt is, hányan ülnek majd még a teraszon. Szegény gyerekeket sajnálom azért nagyon, sokan lesznek akik alig esznek majd fagyit a nyáron, és még mi minden más is jön...Jó, nem a fagyi a világ legétetőbb dolga, de ha rajtam múlna egy doboz cigi ára kerülne 10 ezer forintba, meg egy sör ötezerbe, és nem a lényegesebb dolgok árait emelném.
Yoda69
Lesz az meg 1000 is ha igy folytatódik a zuhanó repülés.
teuton
Erdekes... Mar nem szarnyal a magyar gazdasag es nememelkednek a berek jobban, mint az arak? NALUNK a minmaloraberböl 16 gonboc fagyit lehet venni a cukraszdaban... Ja, ez itt a rothado Nyugat...
ESCOBAR
@division: Penny, Aldi, Lidl... akciós jégkrém dobozos! Hazaviszem, fagyasztóba teszem, s onnan kiveszem. 1 gömb kijön150 Ft-ra!
Uriel
@division: Nana, lassan a testtel! A cigi árának drasztikus emelésében benne vagyok (de úgy, hogy a plusz adóbevételt nem lenyúlják, hanem az egészségügybe forgatják), de a sör áremelésének ötletét kategorikusan visszautasítom!
magyar1
Nagyon helyes, aki olyan hülye, hogy ennyitad érte az biztosan jól fizetett csókos. Otthon fillérekből el lehet készíteni a fagyit, ideje lenne már egy kis önállóságra nevelni a családokat. Mindenért a boltba szaladnak, semmit nem akarnak, tudnak megcsinálni. Nem kell külföldről behozni hozzá semmit.
ómió
Alapanyaghiány!? Nekünk ezt Brüsszelben már az olajra is kiterjesztenék!
KisTehen
a ballereknek úgyse a fagyit kell nyalniuk
division
@Uriel: Semmilyen lassan a testtel nincs. A pia és a cigi árát emelném az egekbe, a gond csak az, hogy ezért a két felesleges dologért az emberek zöme ölni is képes lenne. Inkább még jobban tönkretennék a saját családjukat, csak ezeket meg tudják venni.
division
@ESCOBAR: Azért az nem ugyanaz, mint fagyizni beülni, ezt te is tudod.
division
@ESCOBAR: A meleg nyári napok már csak ilyenek, ahol gyerekek is vannak:-))
ESCOBAR
@division: Beosztással kell élni! Leül otthon, kibontja a dobozos jégkrémet,...
Ha ezen is lehet takarékoskodni...
Uriel
@division: Inkább megiszok egy hideg sört 300-ért egy forró nyári napon, mint 1000-ért két gombóc fagyit vegyek, amitől ráadásul összeragad a szám, szomjas leszek és utána így is, úgy is kell vennem egy hideg sört szomjoltóként.
A jégkása az más, de azt is csak a brain freeze miatt szokok venni:

th.bing.com/th/id/R.5f991ed96a9acac99ac96647fc9e3bed?rik=fxPs0D%2ffzG4W%2fA&pid=ImgRaw&r=0
division
@ESCOBAR: Ez egyértelmű, mindenki addig nyújtózkodjon majd ameddig a takarója ér, ez van.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok