A Fővárosi Törvényszék pénteken hirdetett ítéletet a szeptemberben indult Elk*rtuk-perben.

Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató igazgatója márciusban perelte be az Elk*rtuk című Gyurcsány/Dobrev-film producerét, Kálomista Gábort, mert úgy érezte, vele azonosítják a film egyik főszereplőjét.

Az elsőfokú ítélet szerint Kálomistáék megsértették Hann jó hírnevének védelméhez fűződő személyiségi jogát, amikor a Megafilm oldalán egy „Miniszterek, bűnözők és tanácsadók – de vajon melyik ellenzéki politikus aktív még ma is?” című közleményt adtak ki, ami egyértelműen Hann Endrével azonosította a filmben szereplő közvélemény-kutatót.

A bíróság szerint a forgalmazó ezzel úgy mutatta be Hannt, mintha a filmbeli karakterhez hasonlóan, 2006-ban ő is kutatási adatokat manipulált volna, és részt vett volna az őszödi beszéd kiszivárogtatásában és a későbbi rendőri erőszakban. Kálomista Gáborék tehát nem azért bukták a pert, mert a filmben szerepeltettek egy Endre nevű közvélemény-kutatót, hanem azért, mert később egy közleményben egyértelműen összekötötték a karaktert Hann Endrével.

Az ítéletet a Telexen olvashatják. 

Forrás: Telex.hu

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
teuton
@Gyurka80: Bizonyitek? Vagy csak hazudozas van? A parlament zsugorodasaval allastalanna lett fideszesek nem kaptak semmit? Zsiros allasokba neveztek ki öket, pl. Szerencsejatek Zrt! Hany peldat akarsz hallani??? Esetleg a lopottdiplomas volt allamfö juttatasairol is tudsz valamit mondani?
Gyurka80
@teuton: Ja a szerencsejátékból kivágták a szocikat és őket ültették, mi ebben a probléma?!
Gyurka80
@teuton: A volt államfő nem lopta a diplomáját, mint sok szoci, nézz utána hülyegyerek!
surdilloFUJT
@Shikari: @Gyurka80: @Gyurka80: Olyan,fajtaböszmék vagytok,szellemi toprpngyi a fidessnek,hogy a Holdról is látszik,!!!napihülyék!!!
Gyurka80
@teuton: Ez tény mivel a 2006-os események után szinte az összes szoci polgi ment a lecsóba, tudok olyan polgikról akik végkielégítést és korai nyugdíjazást kaptak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.