Az egykori X-Faktor-győztes többször is a megengedett sebesség felett hajtott, voltak már közlekedési szabálysértései is, emiatt bevonták a jogosítványát, de ő ennek ellenére tovább vezetett. Emiatt került három napra fogdába a rendőrség egykori reklámarca.

A Blikk cikke szerint több gyorshajtás és néhány más szabálysértés miatt vonták be az X-Faktor egykori győztesének jogosítványát, ám az énekes ennek ellenére továbbra is vezetett – emiatt került három napra fogdába, mikor elkapták a rendőrök, akik a lap értesülései szerint már "vadásztak" a celebre.

A rendőrség kampányarca volt, nemrég három napra fogdába került Oláh Gergő, mert jogsi nélkül vezetett

Fotó: Facebook/Oláh Gergő Hivatalos Oldala

A lap elsőként számolt be arról, hogy Oláh Gergő volt az, akit Nógrádban leültettek kicsit a rendőrök, a helyzet pikantériáját pedig az adja, hogy Oláh korábban a rendőrség kampányarca volt. A napokban a bíróság 300 ezer forintos pénzbírságot szabott ki rá, valamint 3 hónapra eltiltották a vezetéstől.

A Blikk állítása szerint egy bennfentes rendőrségi forrás a következőket mondta nekik az üggyel kapcsolatban:

Már vadásztak rá, mert notórius gyorshajtó. Mivel 2015-ben szerepelt egy rendőrségi kampányban és klipben, amely a roma fiatalok számára népszerűsítette a rendőri hivatást, azt hitte, „sérthetetlen”. Vélhetően ezért is mert autóba ülni, miután bevonták a jogosítványát.

Oláh Gergő a lap megkeresésére nem akart nyilatkozni, ám később a közösségi oldalán maga is elismerte, hogy ő az a "nógrádi celeb", aki három napra őrizetbe került, mert jogosítvány nélkül vezetett. 

„10 éve az életem nagy részét autóban töltöm, olykor sietnem kell egyik városból a másikba, vagy az ország egyik végéből a másikba, hogy időben odaérjek a közönséghez, így lett pár gyorshajtás, plusz 1-2 szabálysértés, így sajnos, össze is jött a 10 év alatt annyi büntetőpont, ami miatt végül bevonták a jogosítványomat egy időre! Ez idő alatt voltak olyan esetek, amikor sehogy nem tudtam megoldani, hogy eljussak fontos helyekre, így autóba ültem! Meg is kaptam érte a büntetésem! A következőket szeretném tisztázni a félreértések miatt: 10 éve van jogosítványom! Több mint 1 millió km-t vezettem le! Soha nem volt semmilyen balesetem! Nem vagyok tökéletes, hibáztam, de tanultam belőle! Jobban figyelek ezután!!! Megtanultam egy életre, hogy a felelőtlen, meggondolatlan döntéseknek mindig lesz negatív következménye! Ezt Ti se felejtsétek el!”

– írta a közösségi oldalán Oláh Gergő.

Dr. Borbély Zoltán közlekedési szakjogász szerint ha a következő három hónapban újra a volán mögé ülne az énekes, és elkapják a rendőrök, akkor akár egy évre is börtönbe kerülhet.

"Nagyon fontos, hogy a pontok elévülése – a szabálysértések elévülésének 2 évével szemben – 3 év! Ezt sokan figyelmen kívül hagyják vagy nem is tudnak róla, pedig ennyi ideig gyűlnek a büntetőpontok. A 12. pont után a szabálysértő kap egy figyelmeztetést, hogy hamarosan eléri a 18 pontot, amikor is a vezetői engedélyét elveszik, utánképzésen kell részt vennie, és újra vizsgáznia kell, hogy visszaszerezze. Azért ez a 12 pont, mert az elsőbbségi szabálysértések – mint például a piros lámpán való áthajtás vagy gyorshajtás – általában 6 pontba „kerülnek”. Így már csak egy ilyen szabálysértés választ el minket a 18 büntetőponttól."

A közlekedési szakjogász a lapnak azt is elárulta, pénzbírságként ilyenkor maximum 150 ezer forintot szabnak ki a szabálysértőre. Ez azonban halmozódhat, ha valaki ismét autóba ül és vezet – mint Oláh Gergő esetében is megtörtént. Borbély Zoltán ugyanakkor a háromnapos őrizetbe vétellel nem ért egyet, mert szerinte annak visszatartó ereje nem érvényesül, felelslges erődemonstráció csak, amit nem is minden kapitányság alkalmaz.

Forrás: blikk.hu

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sokanvagyunk
Istenem, ha mindenhova sietnie kell... talán adjanak a kocsijára kék villogót.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Németh István
Szóval maradjunk annyiban, hogy több szót nem is érdemel! Hülye is meg cigány is tehát minden rendben van!
surdilloFUJT
@Németh István: te meg egy igen hülye,szarfaxu nyomoréka vagy a fidessnek!!!ÉS ENNYI!!!
Sámannus
Szoktam mondani, közlekedés első lépése mindig hogyan állunk meg. Ennek részleteit nem a közlekedési szabályok határozzák meg hanem, hanem a fizika törvényei egyetemesen hatnak. Hiába volt nagy a csávó, itt nem a társadalmi helyzete a meghatározó, hanem a természet axiómái. Nem kéne a fizika tanárokat üldözni, talán a rendőrségnek is kevesebb dolga lenne!
Nyírfa
@Sámannus: Ugye, milyen egyszerű?! Csak a természet törvényeit, működését kell, kellene szem előtt tartanunk, és mindjárt más (lenne) az életünk.

Boldog karácsonyt kívánok minden kommentelő társamnak!
Sámannus
@Nyírfa: Boldog karácsonyt kedves Nyírfa. Nem vagyok ezzel egyedül úgy látom egyébként egy fizika tartalmú videóban találkoztam még ilyen mondattal. Ott is ilyesmi volt a válasz. 140 km/ó felett már egyre inkább a fizikai törvények büntetnek mondta a műsorvezető. Nem vagyunk ebben egyedül.
Nyírfa
@Sámannus: Az ember szereti azt hinni magáról, hogy a természet felett áll. Nem tudom, mi az alapja, de, azt igen, hogy akik ebben a hitben ringatják magukat, azok előbb-utóbb csúnyán megjárják.
Már többször repültem álmomban. Nem közlekedési eszközön, hanem, csak úgy. De nem jut eszembe kipróbálni. :)
Amúgy, isteni volt! :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.