Nők: fölkacagok az örömtől, hogy vagytok

hát én ezeknek a gondolatoknak az olvasása közben azért nem éreztem kifejezett büszkeséget, hogy nő vagyok: "ha nem volnátok ti, / megértők, megbocsátók,/ elvtelen szentek,/ jámbor pogányok, bizonytalan jók, /valóság hű sáfárjai"

abban a korban, amiben Kosztolányi élt, nem volt "divat" a maga valójában csodálni a női nemet. csak egy bizonytalan, butácska kis oldalborda volt a nő (már a költészetben), akinek meg kell mutatni, merre van a helyes út, és persze szabad volt imádni A Férfit. hát nem tudom. szerintem ez ma már nagyon nem aktuális. :)

"Bizony nagyon sokszor nem tudok vitatkozni azzal a súlyosan általánosító nézettel, ami szerint a férfiak: kövérek, lusták, buták és igénytelenek. Nézzenek körül egy strandon, és a felsorolás első helyén szereplő jelző rögtön értelmet nyer."
És a cikket egy férfi írta. Bod Péter.

Én most néztem végig a Survivor Micronesia-t. Az ott levont következtetéseim nem vetnek jó fényt egyik nemre sem. Mintha két elkülönülő fajról lenne szó, amelyek mégis egymásra vannak utalva, de ki is használják egymást. Ezt hozta ki a játékosokból az extrém szituáció. De talán nem lehet általánosítani. Mert az nagyon elkeserítő lenne.

igazából minden ilyen dolog valahol tökéletes marhaság. nincs ilyen, hogy "nők" és nincs olyan, h "férfiak". van olyan nő, akit nőnapon is utálok, mert egy hülye szemét állat. ennek semmi köze ahhoz, hogy nő-e, ennek saját magához van köze. nincs semmilyen külön faj, egyedek vannak. vannak nagyon aranyos, kedves, édes lányok és nők és nénik és vannak hülye picsák. ugyanígy vannak férfiakból is.

és adott helyzetben igenis félretesz az ember kb mindent a másikért. szerintem ezzel nincsen baj. természetesen akkor, ha a konkrét személy iránt valahogy érez. ettől még lehet másik olyan konkrét személy (és ez természetesen lehet nő is), akinek ott tesz keresztbe, ahol tud, és akinek simán elmondja, h "hülye vagy", amikor hülye.