Ahogy arról beszámoltunk, hibásan mérlegelt a mentésirányító egy segélyhívás fogadásakor, Győrfi Pál korábban a sajtóban nyilatkozva jelezte, hogy vizsgálat indult a Gálvölgyi János színművész rosszulléte utáni riasztás fogadása ügyében.
Kép: RTL
Most először nyilatkozott állapotáról Gálvölgyi János azt követően, hogy hazaengedték a kórházból. A színművész otthon lábadozik, Sváby Andrásnak adott rövid interjút az ATV Heti napló című műsorában, aki hetvenötödik születésnapja alkalmából is köszöntötte Gálvölgyit.
Azt hiszem, ennyi köszönet nincs, mint amennyi szeretetet kaptam. Köszönöm
– kezdte a színművész.
Úgy érzem fizikálisan jól vagyok, a hangom nem az igazi még, de remélem, hogy ez egy-két napon belül a helyén lesz. Minél előbb szeretnék valamit visszaadni abból a szeretetből, amit kaptam. Ha az megfelel annak, amit a színpadon tudok nyújtani, akkor nagyon boldog leszek
– tette hozzá.
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ezért beszélt félre!!??
csak ennyi
barátilag
J.L.
telex.hu/belfold/2023/05/23/galvolgyi-janos-gyogyulas-uzenet-koszonet
"Gálvölgyi János: Köszönöm az orvosok és az ápolószemélyzet emberségét, szakmai tudását, melyet alulfizetni ugyan lehet, de igazán megbecsülni talán soha"
Új hozzászólás