Egykori tanítványa, jelenlegi kollégája, Zimon András L.L. Juniorral készített interjúját elemezte közösségi oldalán Havas Henrik.

Havas Henrik L.L. Juniornak: "Feltűnt nekem egy cigány férfi..."
Fotó: Youtube/Havas Henrik

A "Tanár úr" így indít:

"Feltűnt nekem egy cigány férfi, akire érdemes figyelni. L.L. Juniornak hívják, annyit tudtam róla, hogy sikeres rapper, de soha nem hallottam tőle semmit. Bevallom, csak azért néztem meg a vele készült beszélgetést, mert kíváncsi voltam arra, hogy egykori tanítványom, jelenlegi kollégám, Zimon András mire megy egy roma rapperrel."

Majd megállapítja, hogy "L.L. Junior meglepően jól fogalmaz, vannak nagyon jó meglátásai, gondolatai, és abszolút őszintének gondolom, hogy számára rendkívül fontos a közösségének, a nagyjából egymillióra tehető cigányság felemelése."

De nem marad el a kritika sem:

A gond az, hogy L.L. Junior fejében az edukáció egyenlő a képzéssel, a tanulással, emlegeti is az OKJ-képzést. A helyzet azonban az, hogy az edukáció alapvetően mást, nevelést jelent (a latin »educare« igéből származik, ami azt jelenti, nevelni). Nagyon röviden: magam is támogatom a magyarországi cigányok körében az edukációt, de ez nem annyi, hogy tessék iskolapadba ülni, tanműhelyben elsajátítani szakmai fogásokat! Nem! Az edukáció a cigánygyerekek nevelését kell, hogy jelentse! Előbb a nevelés, aztán az oktatás! A nevelés jelenti az alapvető magatartási szabályok elsajátítását, azt hiszem, nem is kell ezt folytatni.

Összességében Havas méltatja Juniort, de a Győzike és Mága Zoltán melletti kiállása kapcsán neki is azt üzeni, mint amit annak idején az egyetemen a hallgatóinak:

"ahhoz, hogy sikeresek legyünk, nem elég, hogy jók és ügyesek vagyunk, egyvalami nélkülözhetetlen, ez pedig nem más, mint az ízlés." 

Havas Henrik bejegyzése:

Forrás: Facebook

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
Amikor a szülő, az otthon is nevelésre szorul, ott nem lehet csodát várni a gyerektől.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
@human: ... és a kommetedetben sem írtad, hogy a cikkhez képest szélesebb kört kritizálsz. Így pedig a kommented a cigányokra volt értendő.
Géza
@human: Kritizálhatnám a cigányokat is, de Junior cigány, celeb és közszereplő is. A celebek pedig siralmasan erkölcstelen, kapzsi és primitív hazugok, akiket egy cseppet nem becsülök. Azt pedig fejtse ki te, a jellemvonásaibólmennyit írsz a származása rovására!
human
@Géza: Nem értetted az előbbi kommentemet. Olvasd el újra!
Géza
@human: Elolvastam. Nem az én hibám, hogy a leírtakat egyesek konkrétan a cigányokra vonatkoztatják. Nekem egyértelmű, hogy Junior elsősorban celeb és nem cigány. A cikk is arra volt kihegyezett, Juniornak milyen hibái vannak. Celeb körökben ez tipikus.
Persze, ha úgy gondolod, vannak olyan meghatározott csoportok, akik tipikusan negatív vonásokkal rendelkeznek, beszélhetünk erről is, de akkor tegyük félre a fele békét.
kakukkmadár
Van egy cikk, olyan amilyen, de ne törődjünk vele, a papír mindent kibír, aztán faszául lehet elemezni. Van viszont olyan masszív szállodai pletyka, hogy ez az embernek tűnő térbeli képződmény az egyik felesége kórházi vajúdása alatt jól befüvezve éppen egy másik nőben fényesítette a makkját. Na itt kezdődik az, hogy a gyomor sem bír el mindent, és innentől kezdve ezt férget nem lehet a szokott emberi mértékrendszerekkel megközelíteni. Egy tartás nélküli nyekergő erkölcsi hulla pedig nem jó, ha másoknak osztja az észt "erkölcsi" alapon.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.