Egykori tanítványa, jelenlegi kollégája, Zimon András L.L. Juniorral készített interjúját elemezte közösségi oldalán Havas Henrik.
Fotó: Youtube/Havas Henrik
A "Tanár úr" így indít:
"Feltűnt nekem egy cigány férfi, akire érdemes figyelni. L.L. Juniornak hívják, annyit tudtam róla, hogy sikeres rapper, de soha nem hallottam tőle semmit. Bevallom, csak azért néztem meg a vele készült beszélgetést, mert kíváncsi voltam arra, hogy egykori tanítványom, jelenlegi kollégám, Zimon András mire megy egy roma rapperrel."
Majd megállapítja, hogy "L.L. Junior meglepően jól fogalmaz, vannak nagyon jó meglátásai, gondolatai, és abszolút őszintének gondolom, hogy számára rendkívül fontos a közösségének, a nagyjából egymillióra tehető cigányság felemelése."
De nem marad el a kritika sem:
A gond az, hogy L.L. Junior fejében az edukáció egyenlő a képzéssel, a tanulással, emlegeti is az OKJ-képzést. A helyzet azonban az, hogy az edukáció alapvetően mást, nevelést jelent (a latin »educare« igéből származik, ami azt jelenti, nevelni). Nagyon röviden: magam is támogatom a magyarországi cigányok körében az edukációt, de ez nem annyi, hogy tessék iskolapadba ülni, tanműhelyben elsajátítani szakmai fogásokat! Nem! Az edukáció a cigánygyerekek nevelését kell, hogy jelentse! Előbb a nevelés, aztán az oktatás! A nevelés jelenti az alapvető magatartási szabályok elsajátítását, azt hiszem, nem is kell ezt folytatni.
Összességében Havas méltatja Juniort, de a Győzike és Mága Zoltán melletti kiállása kapcsán neki is azt üzeni, mint amit annak idején az egyetemen a hallgatóinak:
"ahhoz, hogy sikeresek legyünk, nem elég, hogy jók és ügyesek vagyunk, egyvalami nélkülözhetetlen, ez pedig nem más, mint az ízlés."
Havas Henrik bejegyzése:
42 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Szerintem maga az ízlés nem a probléma gyökere. Tisztességes embert kell nevelni és ha ez megvan akkor az ízlése lehet olyan amit ő szeretne.
Győzikével nem az a legnagyobb bajom, hogy szeret kölcsönkapott autókkal vakítani, hanem hogy adócsaló. Mágával nem az a bajom, hogy eljátsza a magánrepcsivel repkedő sztárt, hanem hogy egy politikai kört propagás és cserébe közpénz milliók vándorolnak a zsebébe. Juniorral nem az a bajom, hogy előadja a vagány csávót, hanem hogy gyorshajt és még ezzel közösségi oldalán kérkedik is úgy, hogy bár nem az autós hibájából, de saját gyereke is egy gázolás során halt meg.
Röviden nem ízlést kell bele nevelni a cigány gyerekekbe, hanem erkölcsöt.
És a társadalom a maga eszközeivel, a példamutatással, a körülmények, feltételek megteremtésével, értve ez alatt a támogató szervezeteket, az oktatást, az egyenlő bánásmódot.
Ez színtiszta rasszizmus.
Részigazsággal nem operálunk. Mindenkinek van negatív tapasztalata, nekem is, de minden egyes cigányra kiterjeszteni, abszurdum.
Szerintem intelligencia,mentális érzékenység kérdése
Bunkóság kizárva!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
A társadalmat mi alkotjuk.
Sokfélék vagyunk, együtt képezzük a kollektív tudatot, amelyben a legfejlettebb gondolatoktól a legprimitívebbekig a szellemiségünk minden töltete megjelenik az eredményben.
Aha. Vagy mint az összevonás a matekban. :)
A BLM az egyenlő bánásmódért küzd, Havast nem minősítettem, a te kommentedre írtam a válaszomat.
A 07.02-es bejegyzésed:
" @human: Ez nem ízlés dolga. Neveletlen, másokat semmibe vevő, erkölcstelen, öntörvényű antiszociális alakok. Mindegyik ilyen, csak más szinten. Az ízlés hiánya csak ráadás. "
Azt írtad, mindegyik ilyen. Ott áll, feketén-fehéren. Először a BLM-mel jöttél , aztán Havas mögé akartál bújni, most pedig azt is letagadnád, ami mégiscsak ott díszeleg a kommentedben, ráadásul menekülő útvonalként Majkáékkal terelnél.
Ez komolytalan, értelmetlen, így köszönöm a válaszaidat, többre nem tartok igényt.
mind=összes
Nem kéne a rasszizmus mellé még begyűjtened számodra kellemetlen megállapításokat, úgyhogy ennyi volt, @Géza:
Még egyszer megismétlem akkor! Honnan tudod, hogy a "mind", vagy összes, mindegyik kikre vonatkozik? Nem írtam mellé, hogy kikre gondolok Junior kapcsán. Te gondolatot olvasol? Netán valamit vélelmezel és ha kimondják, ha nem az úgy van?
Ezt akkor hogyan értelmezzem a részedről?
@human: 08.18
Kedves @human: , biztos, hogy ezt a kommentet nekem szántad? :)
Henrik megállj!
Csendben várj,
Ne kiabálj!
Békés Boldog Karácsonyt !
Semmi baj, el van nézve. :)
Viszont az beszédes, hogy csak felsorolom ezeket a defekteket és Te, na meg Nyírfa azonnal a cigányokra gondoltok. Akkor hol van a hiba?
Persze, ha úgy gondolod, vannak olyan meghatározott csoportok, akik tipikusan negatív vonásokkal rendelkeznek, beszélhetünk erről is, de akkor tegyük félre a fele békét.
Új hozzászólás