Mi felett őrködik valójában az Állami Számvevőszék? - I. rész

Egyre többször merül fel a vád, hogy az elvileg független Állami Számvevőszék munkája politikailag befolyásolt.

Kis ország vagyunk, "teszkógazdaságos" gazemberekkel

Mondják, kis ország vagyunk, nekünk gazemberekből is a selejt jutott. Az alja. A zacc. A teszkógazdaságos viccosztály. Tényleg mindenki ennyire stupid?

Korrupció – minden önkormányzatot ellenőriz az Állami Számvevőszék

Az összes magyarországi önkormányzatnál ellenőrizni fogja a korrupciós veszélyek ellen védettséget biztosító, integritásalapú működést az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amely a napokban értesíti erről a helyhatóságokat.

Mi köze a nemzet "két saját lábán állójának" a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-hez? És mennyibe van ez nekünk?

Mondhatnák a "rossz nyelvek", hogy miért éppen ehhez a céghez ne lenne szegről-végről köze a saját végtagján stabilan elélőknek, de ez az ügy azért ennél komolyabb és főleg Önnek, meg Önnek és Önnek is többe került és kerül a továbbiakban is.

Kevesli Polt ügyészsége a civil tiltakozók büntetését

Túl enyhének találja az ügyészség azoknak az aktivistáknak az ítéletét, akik 2018-ban narancssárga festékkel kenték össze az Állami Számvevőszék épületét. Erről közleményben tájékoztatták a szerkesztőségeket.

Összefestékezték az ÁSZ épületét – vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség tizenegy férfival szemben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) épületének tavaly januári megrongálása miatt – közölte a fővárosi főügyész hétfőn.

A nemzeti parkok körmére néztek – ideje volt

Sorozatos szabálytalanságokat talált az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a nemzeti parkok ellenőrzésekor – közölte a szervezet hétfőn.

Az Állami Számvevőszék nagyban hozzájárult, hogy úgy bánnak a közpénzzel, ahogy

Az Állami számvevőszék (ÁSZ) célja, hogy mindenhova eljusson és feltárja a kockázatokat – közölte az ÁSZ elnöke vasárnap.

Az ÁSZ-nak nem tetszik, ahogy a Fidesz legfőbb kultúrharcosa gazdálkodik

Nem volt szabályszerű a Petőfi Irodalmi Múzeum gazdálkodása 2015 és 2017 között – állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) most lezárult vizsgálatában, amelynek részleteit hétfőn közölték.

Egy héttel az önkormányzati választások után az ÁSZ súlyos szabálytalanságokat talált Ferencvárosban

„Összegző megállapítás: A Társaság vagyongazdálkodási tevékenysége nem volt szabályszerű, így nem volt biztosított a vagyon megóvása.”

A DK követeli, hogy világítsák át Borkai győri szerződéseit

A Demokratikus Koalíció azt kéri, hogy az Állami Számvevőszék rendkívüli eljárásban világítsa át a győri önkormányzat pénzügyeit. Az ÁSZ közlése szerint az elmúlt években többször is ellenőrizték az önkormányzatot.

Az ÁSZ várja a politikai hirdetésekről szóló tájékoztatókat

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) október 28-áig fogadja a sajtótermékek tájékoztatóit a helyi és nemzetiségi önkormányzati választásokat megelőző kampányidőszakban közzétett politikai hirdetések adatairól – tudatta az ÁSZ hétfőn közleményben.

Össze-vissza magyarázkodik a Fidesz az ÁSZ elnök kijelentései miatt!

Reagált a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztérium Domokos László volt fideszes képviselőnek, az Állami Számvevőszék elnökének tegnapi felvetésére.

Jön a válság? A fizetés egy részét megtakarítási számlára utaltatná az ÁSZ elnöke

A Világgazdaságnak adott interjút Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke (ÁSZ), aki szerint a mostani helyzetben a kormányzatnak meg kellene fontolnia, hogy a saját maga tartalékolásán túl a lakossági megtakarítások előmozdításában is konkrét lépéseket tegyen.

17 magyar kórházból egyetlen egy sem működött jól

Az Állami Számvevőszék által ellenőrzött 17 kórház egyikének sem volt teljesen megfelelő a gazdálkodása 2016 és 2018 között.

Ennyire hatotta meg Áder szava a fideszes többséget

Az Országgyűlés módosította az Állami Számvevőszékről (ÁSZ) szóló törvényt, miután a köztársasági elnök tavaly decemberben nem írta alá, hanem megfontolásra visszaküldte az akkor megszavazott szöveget a parlamentnek.

ÁSZ-elnök: Magyarország felkészült egy kedvezőtlenebb világgazdasági időszakra

A tartalékképzésnek és a devizaadósság-arány jelentős csökkentésének köszönhetően Magyarország felkészült egy kedvezőtlenebb világgazdasági időszakra is – mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Figyelőnek.

Három nap csúszás miatt szívatja a Kétfarkúakat az Állami Számvevőszék

A Párbeszéd és a Momentum után  a Kétfarkú Kutya Pártra is rászállt az Állami Számvevőszék.

Munkahelyi kiégés ellen 100 emberét küldi el karácsony előtt az ÁSZ

Száz, főleg szakszervezeti tagokat, valamint régi, még a 2010-es Orbán-kormány előtt is ott dolgozó munkatársakat rúg ki karácsony előtt az Állami Számvevőszék.

Boldog karácsonyt: közel 100 embert rúgott ki az Állami Számvevőszék

Lapértesülés szerint zömmel olyanokat rúgtak ki, akik már 2010 előtt is ott dolgoztak. A szervezetet vezető volt fideszes képviselő korábban a leépítést úgy jelentette be, mint hogy az ÁSZ jól felkészült szakembereket ad a piaci szektornak.

A megszűnés szélésre kerülhet a Párbeszéd és a Momentum az ÁSZ húzása miatt

Dolgozik az  Állami Számvevőszék, természetesen pártatlanul, felfüggesztették a Párbedszéd és a Momentum költségvetését, mert nem elérhetőek a székhelyükön. A két párt már több hónapja elköltözött onnan, erről szóltak is a számvevőszéknek. 

Az Állami Számvevőszék szerint ők egyetlen pártot sem lehetetlenítenek el

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azt közölte, egyetlen pártot sem "lehetetlenít el", hanem a törvényi előírások alapján ellenőrzi gazdálkodásának törvényességét.

A Jobbik nem engedi felszámoltatni magát, a bírságok ellenére is tovább harcol a kormány ellen

A Jobbik tovább folytatja a küzdelmet az Orbán-kormány ellen, és képviseli a rá szavazó több mint egymilliós szavazótábort – közölte a párt vasárnap.

Nem kap pénzt az államtól a Jobbik – indul a levonás az ÁSZ büntetése után

A Magyar Államkincstár (MÁK) júliustól csökkenti azoknak a pártoknak a költségvetési támogatását, amelyeknél az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jogszabályellenes finanszírozást állapított meg.

Az ÁSZ elnöke szerint egyszámjegyűre csökkenhet a személyi jövedelemadó

Több lépcsőben a személyi jövedelemadó kulcsa egy számjegyűre csökkenhet, de ez nem elegendő a kisvállalkozások segítéséhez: az adminisztratív könnyítések önmagukban is felérnének egy adócsökkentéssel – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a novekedes.hu-nak adott interjújában.

Az összes vizsgált önkormányzati egészségügyi szakrendelőnél találtak valamilyen szabálytalanságot

Hét önkormányzati fenntartású egészségügyi gazdasági társulást vizsgált, és mindegyiküknél hiányosságokat tárt fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

Szabálytalanságokat talált az ÁSZ a Magyar Államkincstárnál

Nem biztosította az elszámoltathatóságot a Magyar Államkincstár (MÁK) vezetői irányítási rendszere 2013 és 2015 között, és nem volt megfelelő a vagyongazdálkodási tevékenysége sem – közölte az Állami Számvevőszék főtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

ÁSZ: 10 év alatt 26,3 százalékkal csökkent a munkanélküliség az országban

Az Állami Számvevőszék adatai szerint 2006 és 2016 közt jelentősen javultak a munkaerőpiaci mutatók.

Sikerült talpra állítani a magyar költségvetést az ÁSZ vezetője szerint

Domokos László, az Állai Számvevőszék vezetője szerint talpra állt a magyar költségvetés az utóbbi évek erőfeszítései hatására.