Szörnyű baleset a Mátrában: egy kiránduló a mélybe zuhant

A helyi tűzoltók kötélpályán mentették őt ki.

Baleset nehezíti a közlekedést az M3-as sztrádán Bagnál Budapest felé

Élénk a forgalom a fővárosba vezető utakon.

Balesetekkel, lezárt útszakaszokkal indult a vasárnap

Több helyen még a pár nappal ezelőtti felhőszakadások miatt vannak lezárva útszakaszok.

Nem hiszi el, mivel pótolta elveszített lábát a gázpedálon egy sülysápi sofőr – baleset lett belőle

Nem mindennapi látvánnyal találták szemben magukat a helyszínelők, akiket egy ecseri balesethez riasztottak a minap.

Gázolt a villamos Budapesten

A Flórián téren gázolt el egy gyalogost egy menetrend szerint közlekedő villamos – olvasható a Katasztrófavédelem honlapján.

Balesetekkel indult a kedd reggel, torlódás az M0-son Vecsés közelében

Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, Hatvan közelében is baleset nehezíti a közlekedést.

Halálos baleset miatt késnek a balatoni vonatok

Halálos gázolás miatt késhetnek a balatoni vonatok – közölte a Mávinform vasárnap délután az MTI-vel.

Súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában, 75 ember megsérült

Mozdony ütközött álló személyvonatnak pénteken este Szlovákiában a Ruttka-Várna vonalon, a Zsolnai kerületben, 75-en megsérültek – adták hírül szlovák médiaforrások.

Halálos baleset - 31 éves áldozat

Egy 31 éves kecskeméti férfi az áldozat, járműve lesodródott az útról így következett be a halálos baleset.

Megfenyegették a mentősöket egy karambol után a baleset okozói

Beteget szállított éppen a Központi Mentőállomás egyik rohamkocsija a VII. kerületi Akácfa utcában, amikor hátulról egy személyautó csapódott nagy erővel a mentőnek.

Halálos baleset történt egy pécsi autóbusz-végállomáson

Gyalogost ütött el egy busz Pécsett szerdán késő este, a férfi a helyszínen életét vesztette – közölte a police.hu honlapon a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

Kisiklott egy vonat Pestszentimrén, nagy a késés a lajosmizsei vonalon

Szerencsére senki nem sérült meg a balesetben.

Halálos baleset történt a 41-es főúton

Meghalt egy 56 éves nyíregyházi férfi Bakatalórántháza mellett a 41-es úton, miután autómentő járművével lesodródott az útról és fának csapódott hétfő délután – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Saját maga élesztette újra kétéves gyermekét egy esztergomi édesanya

Az Országos Mentőszolgálat számolt be az esetről: „Minden szülő rémálmát élte át egy esztergomi anyuka” – írják. 

Baleset történt az M7-es törökbálinti szakaszán, négy kilométeres a torlódás

Négy autó ütközött össze, egy ember megsérült.

Videó: Ez volt a Velenje Rally leghajmeresztőbb balesete

Nem sok kellett, hogy nagyobb baj legyen a Velenje Rallyn Jan Mrevljet és Tina Simčič balesetéből az ötödik gyorson, a legendás Skorne-kanyarban.

Ketten szörnyethaltak Szany és Marcaltő között

Két személyautó és egy sódert szállító nyerges vontató karambolozott a 8408-as számú út 13-as kilométerénél, Szany és Marcaltő között csütörtökön kora délután.

Ejtőernyős tragédia Székesfehérváron: büntetőeljárást indított a rendőrség

Feltehetően az ejtőernyő hibája miatt földbe csapódott egy férfi péntek délután Székesfehérvár-Börgönd repülőtéren.

Földbe csapódott és meghalt egy ejtőernyős Székesfehérváron

Feltehetően az ejtőernyő hibája miatt földbe csapódott egy férfi péntek délután Székesfehérvár-Börgönd repülőtéren. A sérültet újraélesztették, de belehalt sérüléseibe – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs referense az MTI-vel.

Halálos baleset történt Szentesnél

Hétfőre virradó éjszaka sodródott ki egy autós a 45-ös főút egyik kanyarjánál, ahol fának ütközött, és a helyszínen életét vesztette.

Balesetben halt meg egy kisfiú vasárnap a 3-as főúton

Két autó ütközött össze Visonta közelében, a balesetben egy 10 éves kisfiú elhunyt, öt személy megsérült.

Egy gyermek vesztette életét a Gyöngyös és Visonta közti balesetben

Összeütközött két személyautó a 3-as főút 86-os kilométerénél Visonta közelében vasárnap délután.

Egy gyermek életét vesztette, öten megsérültek a 3-as főuton Visontánál történt balesetben

Összeütközött két személyautó a 3-as főút 86-os kilométerénél Visonta közelében vasárnap délután, a balesetben egy 10 éves fiú a helyszínen életét vesztette, további öt személy megsérült – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.

Tragédia: 19 évesen meghalt a magyar vb-ezüstérmes kenus

A Szegedi Vízisport Egyesület és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség is a Facebook-oldalán közölte, hogy tragikus hirtelenséggel meghalt Csanki Márk. Az ifjúsági világbajnoki ezüstérmes kenus 19 éves volt.

Halálos baleset történt az M5-ös autópályán Inárcsnál – fotó

Ahogy arról korábban beszámoltunk , három jármű összeütközött az M5-ös autópályán Inárcs térségében péntek este, a balesetben egy 19 éves fiatal meghalt.

Meghalt egy 19 éves fiatal az M5-ösön

Három jármű összeütközött az M5-ös autópályán Inárcs térségében péntek este, a balesetben egy ember meghalt – közölte a rendőrség.

Tragédia Nagykanizsán: ház falának csapódott egy autó, meghalt egy motoros

Balesetben meghalt egy segédmotoros kerékpárt vezető 60 éves férfi Nagykanizsán péntek este – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Saját autója alá szorult, és meghalt egy nő Lajosmizsén

Meghalt Lajosmizsén pénteken egy 70 éves nő, aki egy baleset következtében a saját autója alá szorult.

A reptérre tart? Menjen inkább repülővel – lezárták a gyorsforgalmi egy szakaszát

A Katasztófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint baleset miatt lezárták a Ferihegyi repülőtérre vezető út Vak Bottyán utca melletti szakaszát, a reptér felé vezető irányban – írja a Blikk.hu .

Baleset miatt torlódik a forgalom az M3-ason Bagnál

Illusztráció! Fotó: 123RF.com