Találat érte a budapesti Ritz-Carlton szállodát

Nekünk hiába beszélnek?

Százezer látogató a ferihegyi Aeroparkban

Idei százezredik látogatóját köszöntötte az Aeropark, ezzel Magyarország leglátogatottabb kiállítóhelyei közé került.

Eltűnt épületek nyomában (68.) - A Barber-Klusemann bérpalota

Nyugodtan mondhatom, hogy a Budapest fénykorát idéző, a II.

1958-as fővárosi melegrekordot döntött meg az időjárás december 24-én

Lágymányoson 13,1 Celsius-fokot regisztráltak szombaton, ami túlszárnyalta az eddigi, 1958-ban született fővárosi rekordot: akkor 12,5 fok volt december 24-én.

Ingyenes lesz a parkolás Budapesten (majdnem) mindenhol az ünnepekben

Az ünnepek alatt is a budapesti parkolási rendelet lesz érvényben, amelynek értelmében nem kell várakozási díjat fizetni a várakozási övezetek területén minden év december 24-én üzemkezdettől az utána következő év január 1-jén üzemzárásig, közölte a hvg.hu megkeresésére a főváros sajtóosztálya...

Már virtuálisan is bejárható a Hild-villa

Most betekintést lehet nyerni ebbe a kis helyiségbe is, ahol minden fontos információt meg lehet találni a tárlatról.

Ha az ünnepek alatt és között közlekedne Budapesten, erre számítson!

A Budapesti Közlekedési Központ idén is folyamatosan biztosítja a közösségi közlekedési szolgáltatást az év végi ünnepek idején.

Vissza akarta szerezni a válófélben lévő feleségét, ezért késelte meg a nőt és új párját a XVI. kerületi késelő

A férfit őrizetbe vették életveszélyt okozó testi sértés, súlyos testi sértés, jármű önkényes elvétele és rongálás bűntettek miatt.

Hajnalra helyreállt a közlekedés a 4-es és 6-os villamosok vonalán

Hétfő este két Combino ütközött össze a Petőfi híd pesti oldalán a Boráros térnél, egy ember súlyos, öten könnyebb sérülést szenvedtek a balesetben.

Gondolta volna? Így néz ki 60 ember helykihasználása a Lánchídon autóval, busszal és biciklin

Miben mérjük egy híd áteresztőképességét?

Eltűnt épületek nyomában (67.) - Kilényi Hugó egykori háza

A huszadik század nem bánt kesztyűs kézzel az épített örökséggel.

135 éve jár villamos Budapesten

1887. november 28-án délután fél háromkor indult útjára az első budapesti villamos a Nyugati pályaudvar és a Király utca között, Európában ez volt az első városon belüli, közúti villamosvasút.

Az életünkről van szó! 136 igen, 56 nem és 1 tartózkodás: megszavazták az egészségügy teljes átalakítását

136 igen, 56 nem és 1 tartózkodó szavazattal az év utolsó ülésnapján elfogadta az Országgyűlés az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosítását, amellyel gyakorlatilag az egész ellátórendszer működése megváltozik.

Láttad már? Most kérhetsz valamit! Még különlegesebb fénytaxival jár a Mikulás idén Budapesten

100 méternyi fényfüzér, 50 tekercs szigetelőszalag és 10 órányi munkát jelentő díszítés: ezek kellettek ahhoz, hogy ebben az évben is a főváros utcáit járhassa a Fénytaxi. Bár Budapest számos, megszokott helyszínén idén visszafogottabb lesz az ünnepi díszkivilágítás, a Főtaxi a díszbe öltöztetett, környezetkímélő...

Szerdán kezdődik a SÁFEFE dámanciafelvonulás

övő hét szerdán kezdődik a SÁFEFE dámanciacsoport felvonulása Budapesten, amellyel a közmédia kiemelten foglalkozik, ugyanúgy vasárnap fejeződik be, mint a RÓNALI dámanciacsoport felvonulása.

Karácsony Gergely városdiplomáciai vezetőt váltott: Korányi Dávidot cserélte Kendernay Jánosra

Korányi Dávid, Budapest városdiplomáciájának eddigi velső embere, az Action for Democracy vezetője a hét elején reagált azokra a vádakra, amelyeket Rákay Philip fogalmazott meg vele szemben.

Ön szerint a főváros, vagy a kormány kezeli az országkasszát? Fogaskerekű-ügyben beindult a mutogatás-hadművelet

Fürjes Balázs a "kormánysarokból" mantrázza a ringben, amiben arról döntenek, hogy mi lesz a fogaskerekű sorsa, hogy Karácsony Gergely főpolgármester azonnal mit tegyen, de elfeledkezik arról a nem elhallgatott tényről, hogy oldala szándéka szerint Budapest önkormányzata legatyásítva áll a probléma előtt.

Karácsony Gergely keményen nekiment a kormányközeli lapnak: "Drága fékezhetetlen agyvelejű pestisrácok"

Egy kormánypárti termékben jelent meg egy "cikk" a főpolgármesterről és Budapest zöldítéséről, és hogy miért ölik meg a facsemetéket.

Már Budapest sem kivétel - Benzinszomjas kutak az országszerte

Úgy tűnik, újra felütötte a fejét az üzemanyaghiány, egyre nagyobb szerephez jut a mázlifaktor, hogy jókor érkezik az autós a benzinkúthoz, vagy lemarad a tankolás lehetőségéről.

Halálos balesettel indult a vasárnap a fővárosban

Ketten meghaltak a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, mikor egy busz és egy autó összeütközött vasárnap reggel.

Az I. kerületi fideszes többségű képviselőtestület mozgásba lendült – Mindent visznek, amit csak lehet

Módosították a Budavári Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatát, ami sok változást hoz.

Péntektől jár az adventi villamos Budapesten

Péntektől ismét jár az adventi villamos Budapesten, azonban nem a megszokott fénydíszítéssel, hanem adventi hangulatú belső dekorációval – közölte a BKV Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

Közlekedne a hétvégén Budapesten? - Akkor erről mindenképpen tudnia kell!

Ilyentájt, amikor szinte mindenki azt tervezgeti, hogy kit mivel lep meg karácsonyra és tűvé teszi a legmegfelelőbb cuccért a várost, különösen fontos lehet, hogy "A" pontból "B"-be eljutni ne legyen megugorhatatlan attrakció.

Lezuhant egy férfi a KöKi Terminálról, életét vesztette

Kedd este történt az eset.

Hat autó ütközött össze az Árpád hídon, négy a Gubacsi híd felüljáróján

Mohácsnál pedig egy nyerges vontató csúszott árokba, az úton álló vontatmányába pedig belehajtott egy személyautós.

Élőlánccal indul a nap! - Hol, mikor-kisokos! A cikk folyamatosan frissül

Reggel nyolckor indult a következő országos pedagógussztrájk, délutánra a diákok szerveztek tüntetést a fővárosba.

Udvaros Dorottya és Dés László is Budapest díszpolgára lett

Átadták a díjakat.

Blikk: autós üldözés és lövöldözés volt reggel az M5-ös fővárosi szakaszán

A lap úgy értesült, hogy egy rendőrök elől menekülő furgonból tüzet nyitottak az egyenruhásokra. Az autót végül sikerült megállítani, de még zajlik a rendőrségi akció, hatóság későbbre ígért tájékoztatást.

Esőcsinálók? - Budapestre költözik -Hová?-Ki fizeti az apparátust?- a Türk Államok Szervezete Aszálymegelőzési Intézete

Újabb "zseniális" kormány-ötlet: Magyarország megállapodást kötött a türk államok vezetőinek Szamarkandban zajló csúcstalálkozóján arról, hogy a Türk Államok Szervezete Aszálymegelőzési Intézetének hoz létre Budapesten – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán.

2020 óta vizsgálják az előző időszak korrupciós ügyeit Budapesten, lassan talán a végére érnek

Késve zárul az elmúlt évtizedek nagy fővárosi korrupciós ügyeit feltáró vizsgálat, de az azt készítő bizottság elnöke szerint tartogathat meglepetéseket.