50 millió dollárt fizet az IKEA, amiért három gyerek halálát okozta

Az IKEA még júniusban hívott vissza 27 millió Malm komódot, miután három kisgyerek halt meg úgy, hogy ráborult a falhoz nem rögzített bútordarab. Lars Peterson, az üzletlánc elnöke akkor bejelentette, hogy megszüntetik a komódok gyártását.

Fikulás, lánynevén Télapó

A Télapó – lánykori nevén Mikulás – jelentése forradalmi változást élt meg 2016-ban Közép-Európa szívében, a rettentően (visszafelé) haladó, és mindezt büszkén hirdető, harcos-karcos Magyarországon.

Szalad a lakás? Megnézed ezeket a videókat és megnyugszol

Karácsonyi stressz ellen nézegessünk megnyugtató és egyben felvidító rumlis otthonokat! A nuus.hu szakértőjének az ajánlásával.

Babát vár Horváth Éva – fotóval jelentette be a hírt

Az egykori szépségkirálynő, Horváth Éva Facebookon tette közzé, hogy hamarosan anyai örömök elé néz.

Andy Vajna Habony bulvárlapjában üzeni, hogy gyereket akar

A filmügyi kormánybiztos felesége kiváló interjút adott a lapnak, amiből kiderül az is, nem könnyű az üzletasszonyok élete.

Kisgyerek kis-gond, nagygyerek nagy-gond

Mindenki hallotta a fent mondatot. Azonban amíg az embernek kicsi gyermeke van, esetleg több is, nem is tudja elképzelni, hogy mi lehet ennél nagyobb gond, mint az éjszakai felkelés, betegségek, pelenkázás, altatás, gyerek után rohangálás stb. Ez teljesen betölti a napokat, kimeríti az anyukát, hiszen itt egy folyamatos fizikai jelenlét...

Mi az a biológiai kor? Miért érdemes tudni?

A gyermekfejlődés üteme eltérő, nem egyenletes, hanem szakaszosan zajlik. Miért érdemes tudni, hogy a gyermeknél a biológiai kor eltér-e a naptári kortól?

Lehet, mégsem gyerek volt a törökországi merénylő

A török illetékesek immár nem biztosak abban, hogy egy 12-14 éves gyermek követte volna el a délkelet-törökországi Gaziantep városban szombat este az öngyilkos merényletet, amelyben egy lakodalom vendégei közül eddig ötvennégy ember életét vesztette – közölte Binali Yildirim miniszterelnök a minisztertanács ülését követő...

Hiba a CSOK-ban: nem gyerek a gyerek?

A 20 éves, középiskolás eltartott a CSOK elbírálásánál nem számít olyan gyermeknek, aki után felvehető a támogatás.

7 tipp kinőtt babaruhák újrahasznosítására

Megmutatjuk, hogyan hasznosíthatod újra a kinőtt gyerekruhákat, babaruhákat.

Kegyetlenül összeverte gyermekeit egy debreceni anya

Nem találta a kulcsait, ezért embertelen módon elverte gyermekeit egy debreceni édesanya – állítja az édesapa, aki közösségi oldalán osztotta meg az egyik helybenhagyott kisfiúról készült fotókat.

Gyereket és apját kellett kimenteni a Balatonból

Kimentettek a vízirendőrök a Balatonból egy négyéves kisfiút, aki messze elsodródott a balatongyöröki strandról egy felfújható fotellel, majd a gyerek után úszó apát is menteni kellett – tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-t.

Szuperovisok tízparancsolata

Már egy hónap sincs ovikezdésig.

10 remek játékötlet esős napokra: ezekkel lekötheted gyermekedet

Az eső miatt beszorultatok a lakásba, és gyermeked látványosan unatkozik?

Kisgyerekeiket bántalmazó szülőket vettek őrizetbe

Elhanyagolta, bezárta és bántalmazta gyermekeit egy fiatal pár a fővárosban, a rendőrök az anyát és a nevelőapát őrizetbe vették és előzetes letartóztatásukat javasolták – közölte a rendőrség pénteken honlapján.

Zöldségeket javasol a terhesvitaminok helyett egy új kutatás a kismamáknak

Friss tanulmányban elemezték az eddigi kutatásokat és azt találták, hogy az étrendkiegészítők nem javítják a kismamák és babáik egészségét.

Kisgyerek mellé zuhant le a szegedi áruház Á betűje

Szombat késő délután leesett a Szegedi Nagyáruházról az egyik betű – tájékoztatta egy olvasó a delmagyar.hu -t. A tudósító szerint nem sok híja volt a tragédiának, a betű ugyanis nagyon kemény és éles plexiből készült.

A te gyereked tudja, mit tegyen, ha véletlenül elkeveredik vagy eltéved? - 6 praktikus ötlet, hogy könnyebben megtaláljátok egymást

6 gyakorlati tanácsot adunk arra, hogyan előzheted meg, hogy a gyerek elvesszen a strandon, koncerten, a rendezvény forgatagában vagy egyszerűen csak az áruházban.

Újabb tragédia Orlandóban: megtalálták a 2 éves kisfiú holttestét

Megtalálták helyi idő szerint szerdán annak a kétéves kisfiúnak a holttestét, akit korábban az orlandói Disneyworld egyik mesterséges tavának partjáról ragadott el egy aligátor.

59 szuper ötlet a nyárra, amit imádni fog az unokád - Játékok, programok jó és rossz időre is!

59 szuper tippet adunk, hogy milyen szórakoztató programokkal, elfoglaltságokkal töltsétek a nyári szünidőt.

Játszótéri illemtan

A napokban az egyik ismerősöm bejegyzést tett közzé Facebook oldalán, amely a hírfolyamban nekem is megjelent. Ledöbbentem azon, ami írt. A játszótéren egy nagymama konkrétan arrébb tette ismerősöm gyerkőcét a csúszdáról, hogy az Ő unokája csúszdázhasson. Hogy mert hozzányúlni más gyermekéhez az illető? Miért nem fordult a...

Vicces fotók: 13 kisgyerek, akire pár percig nem figyeltek a szülei

Elég a gyerekeket csak pár percre magára hagyni, és máris olyan elképesztő dolgokat képesek végezni a lakásban, amire álmodban sem gondolnál.

Miről maradnak le a fiús anyukák?

Mint tudjuk az éremnek két oldala van, és minden csak nézőpont kérdése.

Házi gyógyszerkészlet gyerekeknek

Mivel nemrég egy PPP alkalmával rendbe tettük a házi patikát, arra gondoltam, megmutatom nektek, hogy mi található a mi otthoni gyógyszerkészletünkben.

Így kapta el az állatkerti gorilla a kisfiút – videó

Egy 3 éves kisfiú átmászott a korláton, és a gorilla kifutójába zuhant a cincinatti állatkertben, az egyesült államokbeli Ohióban. A gorilla leugrott érte és elragadta, amiért lelőtték a rendfenntartók. 

Ne hagyja csecsemőjét parkoló autóban a tűző napon: felfüggesztett börtön jár érte

A bíróság másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt azokra a szülőkre, akik a tűző napon álló autójukban hagyták csecsemőjüket tavaly - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék kedden az MTI-t.

Bevezetik a kötelező szülőtartást Magyarországon

Mindenkinek kötelező lesz gondoskodni a saját apjáról és anyjáról, ha az Országgyűlés elfogadja a Polgári Törvénykönyv egyik módosítását.

Trimenzió harmadszor

 A Trimenzió táborban készített 3D nyomtatott lampion Legutóbb másfél éve jelentkeztünk a Trimenzió projektünkkel.

Down-szindrómás gyerekek: ők is megérdemlik az életet!

„AMIKOR DOWN-SZINDRÓMÁS kislányunk, Blanka kétéves volt, és egy játszótéren homokozott egy átlagos kortársával, a játszótárs anyukája hosszan figyelte őt. Majd megrendülve mondta nekünk, hogy amikor elvetette a Down-szindrómás babáját, neki nem mondták azt, hogy akár ilyen szép, életrevaló gyereke is lehetne. Ehelyett...

8 fotópár, ami tökéletesen megmutatja a különbséget az első és a második gyerek között - Vicces összeállítás!

Bár az első baba érkezése bolygatja fel leginkább egy pár életét, azért az is igaz, hogy a kezdeti nehézségek után az ember igyekszik mindent tökéletesen csinálni a kis jövevénnyel.