Gyurcsány szerint az országnak becstelen és hazug kormánya van

Demokratikus Koalíció képviselőjelöltjeit bemutató szombati rendezvényen Gyurcsány Ferenc arra kérte a párt képviselőjelöltjeit, hogy legyenek az Orbán-kormány kérlelhetetlen, ádáz ellenfelei.

Így reagált a Fidesz Gyurcsány Ferenc korábbi nyilatkozatára

A Gyurcsány-párt jelöltjei nem a kormány, hanem Magyarország ellenfelei – reagált a Fidesz szombaton az MTI-nek eljuttatott közleményében Gyurcsány Ferenc (DK) nyilatkozatára.

Gyurcsányék aláírásgyűjtést indítanak az Ukrajnából átjelentkezők magyar nyugdíja ellen

A Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy vegyék el azoktól az ukrán és orosz állampolgároktól a magyar nyugdíjat, akik csak amiatt jelentkeztek be a határ menti magyar falvakba.

Felháborodott a Fidesz Gyurcsányék nyilatkozatán

A Fidesz felháborítónak tartja Ara-Kovács Attilának, a Demokratikus Koalíció külügyi kabinetvezetőjének szerdai nyilatkozatát, miszerint a nagyobbik kormánypárt szavazatvásárlásra használja azt a mintegy 30 milliárd forintnyi közpénzt, amit a kabinet az év végén osztott szét határon túli szervezetek között.

Kitalálják, hogy kinek rimánkodik a Fidesz? - Városi Kurír

A Spinoza Színházban Rangos Katalin vendége volt Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje.

Gyurcsány Ferenc Facebookon hirdeti főzőtudományát

Aki van olyan szerencsés, hogy bekerült a hirdetésbeállításokkal megcélzott csoportba, igazi gyöngyszemet találhat a hírfolyamában.

Népszavazáson dönthetünk Gyurcsány Ferenc szavazati jogáról?

Meglepő kezdeményezéssel állt elő Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője: kérdést nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz, miszerint ne szavazhasson az a személy, aki Magyarország miniszterelnökeként a magyar állampolgárokat megverette, és később a határon túli magyarok ellen buzdított.

Vágó István brilliáns posztban tette nevetségessé a folyton Gyurcsányt köpködő megmondóembereket

A tévéstúdiókban egymás sarkát tapossák a mihaszna megmondóemberek, akik önmagukat fellengzősen politológusnak meg “elemzőnek” hívatják, miközben életük legszámottevőbb tevékenysége, hogy a környezetükben lévő oxigént szén-dioxiddá alakítják.

Gyurcsány nem akar miniszterelnök lenni

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sikerként értékeli, hogy az elmúlt napokban meg tudtak egyezni az MSZP-vel, amivel szerinte létrejött az ellenzéki megállapodás gerince.

Gyurcsány a bal-főnök - legalábbis fideszék így gondolják - Városi Kurír

Fidesz-kommunikátorok körében az a "mondás", hogy a baloldalon manapság is Gyurcsány Ferenc DK-elnök a vezér.

Itt a Gyurcsány-app: ha szeretné, együtt is főzhet vele

A volt miniszterelnök a Facebookon jelentette be, hogy olyan alkalmazást készítettek, ahol személyesen Gyurcsány Ferenctől lehet recepteket kérni.

A DK önálló listát indít, amit Gyurcsány vezet majd

A Demokratikus Koalíció (DK) önálló listát indít a jövő évi választáson, és azt Gyurcsány Ferenc vezeti majd. 

A DK listavezetője Gyurcsány Ferenc lesz

A DK szerint a jövő évi választás azon múlik, hogy minden körzetben egy demokrata kihívója legyen a Fidesznek és a Jobbiknak.

Gyurcsány nem akar többet miniszterelnök lenni

A volt miniszterelnök egy friss interjúban elmondta, hogy ha pártja kormányra kerülne a jövő évi választások után, akkor is egyszerű frakciótag lenne csak, ellenzékben pedig frakcióvezető. 

Gyurcsánynak szóljon valaki, hogy nem nyertek választást

Gyurcsány Ferenc Esztergomban úgy beszélt, mintha egy megnyert választáson lenne túl. Úgy beszélt, mintha fikarcnyi esélye lenne akár neki, akár bármelyik ellenzéki pártnak a választások megnyerésére. A tudósításokból úgy tűnik, úgy belemelegedett, hogy már úgy beszélt, mintha Magyarországnak új kormánya lenne.

Lappangó FIDESZ-mocsok - Gyurcsány magyar adófizető állampolgár

Állnak politikusok a pulpituson és követelőznek.

Gyurcsány: partnerek kellenek a kormány leváltásához

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint partnerek kellenek Orbán Viktor miniszterelnök leváltásához, ezért nem szabad örülni annak, ha bármelyikük bajban van.Gyurcsány Ferenc keddi bonyhádi lakossági fórumán azt mondta: ha egy partnerük szavazókat veszít, azok nem biztos, hogy a DK-t támogatják majd 2018-ban.

Budai Gyula berágott, hogy ítélet született arról, hogy "rosszul ítélte meg" a Hagyó-ügyet

A Szegedi Ítélőtábla jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönre enyhítette a Hagyó Miklósra, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesére első fokon kiszabott büntetést. Budai Gyula saját jogon és anyapártja nevében is felháborodott.

Gyurcsány: összefogás nélkül az összes körzetben veszíthet a baloldal

A demokratikus ellenzéki pártok akár az összes választókerületet elveszíthetik, ha külön-külön indulnak a Fidesz ellen az országgyűlési választásokon – mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerdán Gyulán, lakossági fórumon.

Botka megtette ajánlatát

Összefogást, közös listát és közös jelölteket szeretne Botka László, ezért új ajánlatot tesz hat olyan ellenzéki pártnak, átadná nekik az MSZP-lista majdnem felét. Régóta kérdéses, hogyan tudja a demokratikus ellenzék megoldani az összefogást a 2018-as választásokra.

Botka hivatalos ajánlatot tesz? - FüHü

Hétfőn ajánlatot tesz Botka László, Molnár Gyula társaságában a többi demokratikus ellenzéki pártnak – értesült a Független Hírügynökség.

Gyurcsány: NE szavazzon, aki nem itt él

Gulyás Márton és a Közös Ország Mozgalom kezdeményezésére nyolc ellenzéki párt megállapodott egy új, arányos, választási rendszerről.

Gyurcsány - záradék: ne szavazzon, aki nem itt él!

Gyurcsány szerint minden ország lakosságának joga, hogy azokra korlátozza a szavazati jogot, akik ott élnek, de legalábbis éltek életvitelszerűen az adott országban.Sikerrel járt a Gulyás Márton gründolta Közös Ország Mozgalom kezdeményezése.

Olyat mondott a Fidesz Gyurcsányról, amitől te is átgondolod az életed

A Fidesz közleményben reagált a Demokratikus Koalíció szerdai közlésére, melyben felszólították a kormányt, hogy azonnal kezdjék meg a szükséges berendezések beszerzését.

Magyar György tudja, de nem mondja

Köztudott, hogy minden ügyvédet köt a titoktartás az ügyfele felé, nincs ezzel másként Magyar György sem.

Bartus László: Mit jelent “összegyurcsányozni” magunkat?

Gyurcsány Ferenc persze éppúgy hazaáruló, mint az összes álellenzéki kollaboráns párt és vezetője, aki részt vesz egy törvénytelen hatalom által kiírt hamis és csaló választáson, és ezzel pénzért legitimálja Orbán rendszerét és a népakarat hamis látszatát kölcsönzi neki. A hazaárulók között is vannak azonban...

Hőguta - Alekosz agya ledobta a gépszíjat

Alekosz a Való Világ okos tojása, mostanság az „Édes élet” -reality egyik bohóca,  továbbra is mindent megtesz, hogy bekerüljön a bulvárlapokba.

Gyurcsány és az összefogás

Léteznek-e Orbán ellen szóló perdöntő dokumentumok, amelyekről időről időre zengedez a sajtó?

Orbánt és Gyurcsányt is a nemzetbiztonsági bizottság elé vinné az MSZP

Az MSZP kezdeményezi, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága hallgassa meg Orbán Viktor miniszterelnököt és Gyurcsány Ferenc DK-elnököt, korábbi kormányfőt – közölte az ellenzéki párt frakcióvezetője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. A Fidesz úgy reagált: az MSZP-nek és Gyurcsánynak a belső háborúit...

Orbán börtönbe megy életfogytig vs. Gyurcsány visszavonul

A nap folyamán munkatársaink ellátogattak a DK, a Párbeszéd és az MSZP majálisára is, ahol a pártvezetők beszédei mellett interjúkat is készítettek.