Rákaynak a saccolás mellett az általa oly sokat magasztalt magyar nyelv sem az erőssége

A 6.000 millió közforintból forgatott Rákay Most, vagy soha!

A hét verse (Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke)

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke - Egyik olaszóra sodrán,

Mától a fogyasztóvédelmi hatóság is óvja „nemzeti létezésünk legfontosabb megnyilatkozását”

A magyar nyelven kiadott sajtótermékekben, rádió-, illetve televízió-műsorokban közzétett reklámokban az idegen nyelvű szöveget, pár kivételtől eltekintve, magyarul is meg kell jeleníteni. A fogyasztóvédelmi hatóság a 2023-as ellenőrzési program keretében ellenőrizni fogja, hogy ezt a kötelezettséget betartják-e.

Már megint izzad a tenyerem… – kezdődik a felvételifrász!

Közeleg a tanévkezdés. Vele együtt lopakodik a középiskolai felvételi időpontja is egyre közelebbre. Augusztus közepén már alig több, mint 5 hónap. Aki felvételiző korba lépett gyereket nevel, már kezd aggódni a felkészülés és a felvételi miatt.

10 magyar szó, amit minden nap használsz, de valószínűleg nem tudod, honnan ered

Tudod, hogy az ádámcsutka, a gemkapocs vagy az Óperencia szavunk honnan ered, vagy mi az eredeti jelentése, története?

A magyar nyelvű Netflixes sorozatok magyar címei - Sorozatjunkie

A lokalizáció nem azt jelenti, hogy hirtelen felkerült a Netflix-re sok felirat és szinkron.

Szili Katalin: számunkra a haza a magyar nyelv

Szili Katalin szerint Kazinczy Ferenc olyan állócsillag, aki a maga tetteivel - a nyelvújítással, a színjátszás megújításával - járult hozzá, hogy mi elmondhatjuk: számunkra a haza a magyar nyelv.

Magyar érettségi: a diákok többsége nem találta nehéznek az idei írásbeli feladatokat

Nem találták különösebben nehéznek az idei magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi feladatokat az MTI-nek a hétfői vizsga után nyilatkozó diákok és pedagógusok.

Szijjártó Péter megint hülye

Az Ukrajna kormánya felháborító módon megtiltotta, hogy az általános iskola felső tagozatától magyar nyelven is tanulhassanak a gyerekek.

Alaposan megreformálták a magyar nyelvet a Való Világ szereplői

A végéhez közeledő valóságshow hősei igazi nyelvi sziporkákkal kápráztatták el a közönséget bentlétük során, de logikai készségükkel is emlékezetes pillanatokat szereztek. A Blikk válogatást is közölt ezekből:

Folyamatosan csökken a magyar nyelvet beszélők száma

Folyamatosan csökken a magyar nyelvet használok száma a Kárpát-medencében – mondta Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Megtiltotta fiainak Tvrtko, hogy magyarul beszéljenek vele

Vujity Tvrtko megtiltotta a gyerekeinek, hogy magyarul beszéljenek vele, mert a szívügyének tekinti a nemzeti kisebbség kérdését – írja a Bors .

„Semmit rólunk nálunk nélkül!”

V. Ferdinánd 1844. november 13-án szentesítette azt a törvényt, mely Magyarországon kimondta a magyar nyelv hivatalossá tételét – a reformkor egyik nagy munkával elért sikere volt ez.

Szabadítsuk föl az EU-t!

A magyar ember egészen különleges fajta: egyenes beszédű, szemedbe vágja az igazságot. Ha akarna, sem tudna más lenni, hiszen a nyelve olyan izé, no… Olyan ősösztönös és szemtől szembe.

Betiltanák a magyar nyelvet a román közmédiában

Ha államelnökké választják, a román közszolgálati rádióban kizárólag román nyelven beszélhetnek majd a meghívottak – jelentette ki Gheorghe Funar államfőjelölt csütörtökön, a közszolgálati rádió választási kampánynak szentelt műsorában.

Semjén: nemzetmegtartó ereje van a magyar nyelvnek

A magyar nyelv nemzetmegtartó erejét hangsúlyozta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyeteme megnyitóján kedden Budapesten.

A középsz@r éltetése

Van az a mondat, amely után az embernek elkezd fájni először a füle, azután a feje, majd a lelke.

A legtöbb szavunkat ismeretlen Katik és Pistik alkották

Szakemberektől kaphatnak elektronikus úton helyesírási tanácsokat vagy nyelvtani felkészültségüket tesztelhetik közösségi oldalakon...

Olyan depi vok, öngyi leszek!

Ez így nem király, vágod?

A Rockmelt böngésző nyelvi beállításai

A RockMelt közösségi webböngészőnek már megszületett a stabil változata is, de telepítés után nem magyar nyelvvel indul.

Szópárbaj a magyar nyelv hivatalossá tételéről

Tegnap is megnyilatkozásra sarkallta a hazai politikai és közéleti szereplőket a román pártok és civil szervezetek által szombaton Maroshévízen rendezett összejövetel, amelynek résztvevői a székelyföldi románok állítólagos diszkriminációjára és elnyomására hívták fel a figyelmet.

Magyar okiratok a romániai iskolákban?

Indokoltnak tartják a Hargita megyei iskolaigazgatók a megyei tanfelügyelőség azon kezdeményezését, hogy fokozzák a magyar nyelv térhódítását a tanintézetek hivatalos ügyintézésében.

Választottam a nyelvedet

"A magyar emberek mindig annyira kedvesek velem, azért kíváncsi vagyok jobban ismerni a magyar kultúrát."

A magyar nyelvtudást nem lehet kötelezővé tenni

Megalapozatlannak találta, ezért elutasította a brassói táblabíróság a Kovászna megyei Tanács elnökének a beadványát, amelyben az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács elmarasztalása ellen tiltakozott.

Olyan depi vok, öngyi leszek!

Ez így nem király, vágod?

Vigyázzoda

Az alábbiakban hatalmas ellentmondásba keveredünk majd saját magunkkal, mivel ez az ellentmondás oly sokunkra jellemző, s valamiképpen szükségszerű is.