Kövér "testével védte" Palkovicsot a kellemetlenkedő képviselőtől, ilyen ez a parlament

Érdekes hely ez a parlament!

Érdekli, miről folyik a szó a parlamentben? Nézze élőben!

Napirend előtti felszólalásokkal indul az Országgyűlés mai, rendkívüli ülése.

A "keményen dolgozó kisemberek" keményen dolgoznak - tudósítás a parlament keddi üléséről

Az önkormányzati választásról, a szociális dolgozók fizetéséről és a Suzukinál dolgozók helyzetéről volt szó napirend előtt kedden az Országgyűlés rendkívüli ülésén. Délelőtti penzum….

Csökkenhet a szociális hozzájárulási adó, ha megszavazza a Parlament

Az Országgyűlés ma előbb megtárgyalja, majd el is fogadhatja a kormány szociális hozzájárulási adó (szocho) csökkentését szorgalmazó javaslatát.

Kedden villamossal megközelíthetetlen lesz a Parlament

Több busz- és egy villamosjárat is máshogy közlekedik kedden a Parlament körzetében rendezvény miatt.

Önmaga paródája a brit parlament – röhejes okból kellett félbeszakítani az ülést

Mindenki úgy vélte: nem lehet tovább fokozni a brit abszurd drámát akkor, amikor a parlament saját, nyolc alternatív Brexit-javaslatát is leszavazta. Csütörtökön azonban sikerült.

70 százalékkal nőtt a parlamenti képviselők fizetése, negyedük még semmit sem csinált idén

A béremelést azzal indokolták, hogy már régóta nem növekedett a fizetésük.

A Fideszesek leszavazták, pedig Orbán egyszer már aláírta

Az LMP kezdeményezésére a képviselő határozatban utasították volna el a menekültekkel kapcsolatos gyűlöletkeltást. A kormánypárti képviselők ehhez nem járultak hozzá – pedig a szöveget még Orbán is aláírta.

Kövér be, képviselők ki - hírünk a nagyvilágban.....

Rájárt a rúd - szó se róla, keményen megdolgoztak érte!

Tóth Erik szerint sikertelenek az ellenzék parlamenten kívüli akciói és a későbbiekben sem lesznek azok

A Nézőpont Intézet elemzője szerint most sem sikeresek és a későbbiekben sem lesznek azok az ellenzék parlamenten kívüli akciói.

Kövér attól fél, hogy fizikai erőszak éri a kormánypártiakat a Parlamentben – ezért lehet szigorítás

Kövér László házelnök azzal indokolta a beléptetési szigorításokat, hogy az ellenzék elvesztette az eszét.

Nézze élőben, politikusaink miként vitáznak a Corvinusról!

Az Országgyűlés ma tárgyalja azt a javaslatot, amely a Maecenas Universitatis Corvini vagyonkezelő alapítványra bízná a Budapesti Corvinus Egyetem fenntartói jogait.

Búcsúszimfónia

Joseph Haydn hajdanán felettébb különös módon hozta ura tudomására: az udvartartás igencsak rossz néven venné, ha a herceg – mint tervezte – felrúgva a régi hagyományt, akár hetekkel is megtoldaná eszterházai tartózkodását, s ezzel maradásra kényszerítene ott mindenkit …

Szigorítják a belépést a parlamentbe, az ellenőrzőket is ellenőrzik - Indoklás, magyarázat egyelőre nincs

Országgyűlés Hivatala főigazgató-helyettesének vasárnapi körlevelében szerepel, hogy „2019. február 18-tól további intézkedésig az Országházba, illetve az Országgyűlés Irodaházába történő belépés során a biztonsági igazolvánnyal, az Országgyűlési Őrség szolgálati igazolványával rendelkező személyeket, és az ...

Szigorítják a belépést a parlamentbe

Indoklás, magyarázat egyelőre nincs.

A mentelmi bizottság helyben hagyta Kövér László ellenzéki képviselőkre kirótt büntetését

Nem kapott többséget a mentelmi bizottság keddi ülésén Tordai Bence (Párbeszéd) és Varju László (DK) kezdeményezése a rájuk kirótt házelnöki pénzbüntetés hatályon kívül helyezéséről – közölte Hargitai János (KDNP), a bizottság elnöke a testület keddi ülése után újságírókkal.

Horvát korrupcióellenes tanács: a parlament még sohasem volt ennyire hiteltelen

A politikai korrupciót fel kell számolni, mert rendszerszintű korrupcióhoz vezet, a parlament pedig még soha nem volt ennyire hiteltelen, ami miatt az állampolgárok még kisebb arányban mennek majd el szavazni – jelentette ki Zeljko Jovanovic ellenzéki szociáldemokrata képviselő, a horvát korrupcióellenes tanács elnöke kedden Zágrábban.

Bródy János: És ellenség lesz mindenki, aki kételkedni mer

Bródy János Kossuth - díjas énekes, szövegíró a közelmúltban a Magyar Narancsnak adott interjút.

Rendkívüli ülésnapot kezdeményezett az ellenzék a decemberi események miatt

A rabszolgatörvény és egyéb más törvények furcsa megszavazása, az ellenzéki képviselők túlzó büntetése, valamint a rendőrség be nem avatkozása a tévészékháznál – ezek miatt kértek rendkívüli ülésnapot az ellenzékiek.

Kapott már munkahelyén szerződéskiegészítést? - Ha nem, bármikor meglephetik vele!

Ha Önnek még nem postázták és az email-fiókjában sem landolt hasonló szerződéskiegészítés, az csupán azt jelenti, hogy a cég, aminél dolgozik, még nem élt törvény adta lehetőségével.

Kovács Zoltán a CNN-nek: A magyar parlamentet a magyar emberek irányítják....

Mivel a külföldi csatornák megunták folyton azt hallgatni, hogy ők tulajdonképpen rém ostobák, mert az ellenzék manipulált felvételeiből szerzik benyomásaikat, meg mert fontosnak tartották, ami most Budapesten történik, saját stábokat küldtek.

A köztévében magyarázzák, hogy az ellenzék csúnyán viselkedett a parlamentben

Nyugati demokráciákban nem fordul elő olyan jelenet, mint a héten a magyar parlamentben – értékeltek elemzők az M1 aktuális csatorna Szemtől szembe című műsorában vasárnap.

A gecik országlásának vége?

2018.12.11-én olyan történt a magyar parlamentben, amire a világháborúk óta nem volt példa.

Megszólalt egy miniszter a tüntetésekről: Fiatalokat láttam, akik még egy napot sem dolgoztak

A Paks-Press megkérdezte a történtekről Süli János paksi bővítésért felelős minisztert.

Nézőpont: a magyarok kétharmadának nem tetszett az ellenzék parlamenti "botránypolitizálása"

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a magyar választópolgárok kétharmadának nem tetszik az ellenzéki képviselők szerdai parlamenti "botránykeltése", 66 százalékuk szerint nem viselkedhet így egy képviselő az Országházban.

Súlyos büntetést kaptak az ellenzéki képviselők a parlamenti füttykoncert miatt

Közös sajtótájékoztatón számolt be több ellenzéki párt, hogy mekkora büntetést kaptak.

Plenáris élőközvetítés – Országgyűlés

Egyelőre az ellenzéki képviselők elállják a pulpitusra vezető lépcsőket, és molinókat tartanak.

Ma szavaznak a "rabszolgatörvényről" a képviselők

Az Országgyűlés ma több mint negyven javaslatról dönt, majd a klímaváltozás hatásairól tart politikai vitát.

Vadai megkérdezte Kövért, tényleg faszozott?

Hétfőn hatalmas botrány volt a parlamentben a rabszolgatörvény miatt, Kövér László házelnök nem tudta, hogy hívják a szocialista képviselőt, akit meg akart büntetni.