Soros György megérezte a Brexitet, nagyot nyert a piaci zuhanással

Aranyat és arany-bányavállalatok részvényeit vette meg, mert ezeknek akkor nő az értéke, amikor bizonytalanság van a piacon.Soros György jól kalkulált a Brexit okozta piaci zuhanással. Nemrég a Wall Street Journal arról írt, hogy Soros hosszú szünet után visszatért a tőzsdére, mert

Még Soros György is tart a brit kilépéstől

Soros György szerint meredek ívben gyengülne a font, és fekete péntek következhetne a piacokon, ha a brit EU-tagságról csütörtökre kiírt népszavazáson a britek többsége a kilépésre szavazna.

Orbán: Soros le akarja nyomni a magyar kormányt

"Meglepetésre" Soros Györgyön és a menekülteken rugózott Orbán Viktor ma reggeli Kossuth rádiós interjújában.

Szijjártó nem akarja befolyásolni az amerikai elnökválasztást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Hírlapnak adott interjút. A lap csütörtöki számát a 444.hu szemlézi, és többek között kiemeli: az újságíró Soros György kapcsán arról érdeklődött, hogy

A Fideszt nem zavarja Halász futása, ugyanazzal támadják a Jobbikot

A Fidesz szerint a Jobbik mindig feladja az elveit, ha pénzről van szó, és azzal vádol másokat, amit ő követ el.

23 milliót kaphatott Sorostól a Fidesz szóvivője

Jelenlegi árfolyamon akár 23 millió forintot is vissza kellene fizetnie Kovács Zoltán kormányszóvivőnek, ha Soros György visszakérné a korábban fideszeseknek adott támogatást – írja a Magyar Nemzet .

Sorosról és Orbánról érdekes passzust találtak a megfigyelési jelentésekben

Gyanús volt az állambiztonságnak a rendszerváltás hajnala előtt, hogy Orbán Viktor és Kövér László Soros György pénzéből finanszírozza a Századvéget – írta a 444.hu a megfigyelésekről szóló egyik jelentést idézve.

Orbán Viktor szívesen kifizeti Soros Györgyöt

A Kormányinfón arról faggatták Lázár János minisztert, hogy ízlelésesnek tartják-e, hogy Soros György személyében olyan embert támadnak, akinek jóvoltából több kormánytag is ösztöndíjban részesült – írja az ATV .

Kovács Zoltán nem árulja el, hogy mennyi támogatást kapott Sorostól

Bár a kormány azt szorgalmazza, hogy mindenki számoljon el az általa kapott külföldi támogatások összegével, Kovács Zoltán kormányszóvivő erre nem hajlandó. Dacára annak, hogy életrajzában egy Soros- és több CEU-ösztöndíj is szerepel. 

Közleményt adott ki a Fidesz Soros György védelmében!

Kiállt a Soros Györgyöt ért támadások ellen a Fidesz.

A TV2 leleplezte, hogy Soros György csóróbb Mészáros Lőrincnél

A megújult Tények szerdán sorozatot indított a rejtőzködő (LOL) milliárdosokról, ennek első részében igyekeztek leleplezni a legendásan rejtőzködő Soros Györgyöt.

A titkosszolgálatok figyelik az ellenzékhez köthető szervezeteket?

Titkosszolgálati jelentések bizonyítják Soros György magyarországi befolyását – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az Atv.hu-val , kijelentve azt is: nincs olyan migránspárti, az ellenzékhez köthető szervezet, amely mögött ne az amerikai üzletember pénze lenne.

Orbán szerint Bill Clintonnak orvoshoz kellene fordulni

A magyarok és a lengyelek is joggal várnak el több tiszteletet az Egyesült Államok volt és jelenlegi vezetőitől – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, reagálva arra, hogy Bill Clinton volt amerikai elnök "putyinizálódással" vádolta meg Lengyelországot és Magyarországot.

Lázár: Obama elnök szervezi az európai menekülthullámot Soros segítségével

Katonai-ideológia szövetséges még nem leplezett le úgy katonai-ideológiai szövetségest, mint Lázár miniszter Obama elnököt csütörtök délután. A kormányinfó nevű eseményt Lázár a menekülttémával kezdte, és bár nem viselt alufólia sisakot, azonnal sikerült lelepleznie egy globális összeesküvést. A szokás szerint háborús...

Na, vajon ki áll az amerikai bírálatok mögött Lázár szerint?

Soros György magyar származású amerikai üzletember állhat a Magyarországot elítélő amerikai nyilatkozatok mögött – erről beszélt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A Fidesz szerint Bill Clintont is Soros irányítja

A Fidesz szerint a Magyarországot érő amerikai kritikáknak Bill Clinton korábbi amerikai elnök az arca, de Soros György a hangja.

Két magyar migráns is bekerült a 10 leggazdagabb közé

Miközben a világ vezetői kétségbeesetten próbálnak megoldást találni a migráns-áradatra, nem is gondolnánk, hogy hány egykori bevándorlóból lett milliárdos az USA-ban.

Vekerdy: Soros minden adósságunkat kifizette volna

Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan le lehet bontani egy jogállamot – nyilatkozta Vekerdy Tamás.

A Fidesz szerint gyurcsányisták és Soros emberei tüntettek, nem a tanárok

A Fidesz szerint az ellenzéki politikusok lebuktak és kiderült, hogy csak pártpolitikai célokra használják a pedagógusokat és az oktatás ügyét.

Itt van, melyik pártot pénzeli Soros György

A PestiSrácoknak még csak "felsejlett Soros György képe", a Slejm blog viszont most egyenesen az arcunkba tolja a rögvalóságot. 

Nézze, hogy áznak Soros György ballib-komcsi pedagógusai!

Annyi pénzzel tömi őket "a magyar származású amerikai milliárdos, akinek eredeti neve egyébként Schwartz", hogy a szakadó eső sem tántorítja el őket – képzeltük el a holnapi PestiSrácok/Híradó/Magyar Idők szalagcímét, valójában azonban a Fogadóóra néven megrendezett tüntetés szervezői és résztvevői az egyre hitványabb...

A pedagógus mint “rohaggyonmeg”

Túl a bosszankodáson odáig fajultam, hogy elkezdtem szánni a bérből és fizetésből kormányhű médiákokat. Már jó ideje erősen pállott izzadságszag terjeng, de mostanság már súlyos ürülékszag is tetézi. Pedig nem kellene. Tetézni.

Soros György áll a pedagógus-tüntetések mögött is a PestiSrácok szerint

A közvetlenül a Fidesz pártkasszájából finanszírozott PestiSrácok.hu kioknyomozta: Soros György "magyar származású amerikai üzletember" által támogatott civilek, civil szervezetek állnak a pedagógusokat utcára hívó és a köznevelési rendszer állapota miatt demonstrációt szervező "körök" mögött.

Kínai pártlap: Soros háborút indított az ország ellen

Soros Györgyöt támadja a kínai központi pártlap, amiért "háborút indított Kína ellen". Megfigyelők szerint spekulánsok miatt gyengült kedden a hongkongi dollár és a kínai jüan. A sanghaji tőzsdeindex 13 havi mélypontra, 6,4 százalékkal zuhant.

Soros: Orbán Horthy Magyarországát állítaná vissza

A Figyelő Online módosításokkal közölte Soros György Wirtschaftswoche magazinnak adott hosszú interjúját , melyben Angela Merkel és Orbán Viktor politikájáról is beszél. Előbbiét a volt befektetési guru az euroválság és a megszorítási politika miatt bírálta, Orbán Viktorét pedig nagyjából mindenért.

A Fidesz választ vár Baba ügyében

A Fidesz választ vár a Migration Aid nevű szervezettől arra, hogy valóban egy többszörös visszaeső bűnöző intézte-e a bevándorlók körüli ügyeket. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján egy portál értesülésére hivatkozott , amely szerint – idézte – "egy börtönviselt,...

A CÖF és a CÖKA hiányolják "Soros György jogvédőit"

Végre kezd beindulni 2016 is, amit jelez, hogy a kormányhű álcivil alapítványok egyike, a CÖKA is ad már ki közleményeket. Most a New York Times-os botrányba álltak bele.

Kósa Lajos szombaton is bír sorosgyörgyözni

A Fidesz-frakció támogatja a kormány illegális bevándorlással kapcsolatos "tényközlő" tájékoztatási kampányát – közölte a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője szombaton sajtótájékoztatón Debrecenben.

Cigányozás, sorosgyörgyözés ment ma a parlamentben

A kötelező kvóta rossz, Brüsszel bosszúja, Soros György – nagyjából ezeket mantrázta végig Rogán Antal és több kormánypárti politikus napirend előtt a Parlamentben. Az MSZP a demokráciát félti, az LMP a klímacsúcsról beszélt, a Jobbik pedig ismét rasszista kijelentéseket tett – foglalja össze a lényeget a hvg.hu

Kőgazdagokról írt, most kereskedelmi miniszter

Kanada új nemzetközi kereskedelmi minisztere újságíróként vált ismertté, de írt már pozitív hangvételű könyvet a világelitről, jóban van George Sorossal, nézetei miatt pedig Putyin kitiltotta Oroszországból.