Szijjártó szerint durva támadást intézett Magyarország ellen egy német miniszter

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Heiko Maas német igazságügyi miniszter a Der Spiegelnek adott, a hetilap szombati számában megjelent interjúban "durva és valótlan támadást" intézett Magyarország ellen.

Szijjártó: Azerbajdzsán barátja Magyarországnak

A jelenlegi helyzetben nagy szükség van kiszámítható, megbízható partnerekre, és Azerbajdzsán stabil partnere, szövetségese, barátja Magyarországnak – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Bakuban, a magyar-azeri üzleti fórum megnyitóján.

Szijjártó: ha Európa elfogadta volna a magyar megoldást, ma nem itt tartanánk

Ha Európa egy évvel ezelőtt fogadta volna el a magyar megoldást a bevándorlási válsággal kapcsolatban, ma nem itt tartanánk – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-vel.

Szijjártó: Az EU nem egymás zsarolásáról szól

Az Európai Unió nem egymás zsarolásáról szól, ez rendkívül európaiatlan magatartás – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó szerint demokráciában természetes, hogy az emberek döntenek a meghatározó kérdésekben

Demokráciában természetes, hogy az ország jövőjét meghatározó kérdésekben az emberek mondanak véleményt és döntenek – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek.

Szijjártó: A visegrádi országok Schengen barátai

A visegrádi országok (V4) Schengen barátai, ezért olyan értelmes alternatívát kell tudniuk felmutatni, amellyel megvédhető a schengeni övezet – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna műsorában szerdán.

Szijjártó: Mongólia segíthet az együttműködésben Oroszországgal

Mongólia segíthet Európának az Oroszországgal való pragmatikus együttműködés kialakításában – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter magyar újságíróknak kedden Ulánbátorban, miután mongol kollégájával tárgyalt.

Szijjártónak volt gyerekszobája

Senki nem vádolhatja azzal Szijjártó Pétert, hogy ne lett volna gyerekszobája. A Hócipő előtúrt valahonnan egy régi újságcikket, amiből még ráadásul fontos dolgokat tudhatunk meg a jelenlegi külügyminiszterről.

Szijjártó megint visszaszólt az osztrák kancellárnak

A magyar kormány visszautasítja az osztrák kancellár zsarolását, miszerint, aki nem akar bevándorlókat befogadni, kevesebb uniós forrást kapjon – reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közleményében Werner Faymann szombati kijelentésére.

Szijjártó: Magyarországgal nem lehet szórakozni

A kormány a bevándorlási válság kezelésekor világossá tette, hogy Magyarországgal nem lehet szórakozni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a Fidesz XXVI., tisztújító kongresszusán vasárnap, a budapesti Hungexpón.

Szijjártó: Világossá vált, hogy a NATO-nak déli fenyegetéssel is szembe kell néznie

Szijjártó Péter szerint világossá vált, hogy a NATO-nak nemcsak keleti, hanem déli fenyegetéssel is szembe kell néznie. A külgazdasági és külügyminiszter kedd este az M1 aktuális csatornának a NATO-tagországok külügyminisztereinek aznap kezdődött brüsszeli értekezletének eddigi tapasztalatai alapján azt mondta: már mindenki...

Szijjártó: Meg kell védeni az európaiakat

Ideje lenne végre a valósággal foglalkozni, ugyanis az európai embereket meg kell védeni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-vel.

Szijjártó: Csak Magyarország mondhatja el, hogy megállította a migránsáradatot

Egyedül Magyarország mondhatja el magáról az EU tagállamai közül, hogy sikerült megállítania a bevándorlási hullámot – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatornán pénteken.

Szijjártó: A horvát belügyminisztert elvakította a választási kampány

Szijjártó Péter szerint Horvátország belügyminiszterét elvakította a választási kampány hajrája, és nyilvánvalóan ez az oka annak, hogy egy interjún belül több hazugságot is megfogalmazott Magyarországgal szemben – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium pénteken az MTI-vel.

Szijjártó: Európának több jelentős kihívással kell szembenéznie

Európának a második világháború vége óta nem kellett ennyi és ekkora kihívással szembenéznie, mint napjainkban – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter egy hétfői budapesti szakmai fórumon.

Colleen Bell elgoodfriendesedett – de hiába…

Már az gyanús volt, hogy a Corvinusra ment előadást tartani az amerikai-magyar kapcsolatokról: Orbánia teljes joggal várhatta el, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet tisztelje meg!

Látta már Szijjártó Pétert kolbászt készíteni? Most megnézheti

A külgazdasági és külügyminiszter kolbászt készít a 19. alkalommal megrendezett Csabai Kolbászfesztivál frisskolbásztöltő-versenyen.

Szijjártó szerint az EU-nak a magyar modellt kellene alapul vennie

Magyarország egyedüliként tartja be a schengeni és a dublini szabályokat a bevándorlási válságban, a magyar modell működik, az Európai Uniónak ezt kellene alapul vennie a konfliktus megoldásának keresésekor – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton Békéscsabán.

Visszaállítjuk a határellenőrzést a szlovén határon

Magyarország ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést a magyar-szlovén határon – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel.

Szijjártó: A rendőrség mindenre fel van készülve a horvát határnál

A rendőrség mindenre fel van készülve a magyar-horvát határszakaszon – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.

Szijjártó: Az EU továbbra is jelentősen alábecsüli a veszélyt

Az Európai Unió továbbra is jelentősen alábecsüli a milliós nagyságrendű migráció veszélyét – közölte hétfőn a külgazdasági és külügyminiszter az uniós külügyminiszterek tanácskozását követően.

Puha vagy Szijjártó, Bayer Zsoltot a külügyminisztérium élére!

Hazánkat Orbán Viktorok, Lázár Jánosok, Rogán Antalok és Kósa Lajosok vezetik. A külügyminisztérium még gyenge kezekben van, de hamarosan Bayer Zsolt váltja Szijjártó Pétert.

Szijjártó bemutatta öt pontját az ENSZ-ben

A migráció globális probléma, amelyre globális választ kell adni, a megoldásban az ENSZ-nek vezető szerepet kell játszania és abból ki kell venniük részüket a világpolitika és világgazdaság kulcsszereplőinek – hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az ENSZ-közgyűlés általános vitáján...

Szijjártó: Mindenki szír a határon

A szíriai konfliktus megoldása nélkül az európai migrációs válság nem megoldható, mert a bevándorlók egy jelentős része Szíriából érkezett, egy másik jelentős része pedig arra hivatkozik, hogy onnan érkezett – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Unió külügyminisztereinek az...

MSZP: Szijjártó Péter fejezze be a diplomáciai ámokfutást

A szocialista Mesterházy Attila szerint Magyarországon nincs választási kampány, a magyar külügyminiszter befejezhetné a hetek óta tartó diplomáciai ámokfutását.

Napi Szijjártó: a horvát miniszterelnök ne szidja a magyar embereket

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton ismét felszólította a horvát miniszterelnököt: fejezze be Magyarország és a magyar emberek szidalmazását – ezt közleményben tudatta a tárca az MTI-vel.

Pápa Levente: derítse ki a NAV, miből lett milliomos Orgován Béla!

Az Együtt alelnöke vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez a feltételezett Quaestor-stróman ellen   Pápa Levente, az Együtt alelnöke a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz fordul annak érdekében, hogy kiderüljön: miből lett milliomos Orgován Béla, aki gyaníthatóan Tarsoly Csaba strómanja volt a fideszes Quaestor-botrányban.