Minneapolis top 18 legérdekesebb látnivalója
Minneapolis és St. Paul a legismertebb ikervárosok közé tartozik a világon, ahol rengeteg látnivaló akad minden korosztály számára. St. Paul Minnesota állam fővárosa, Minneapolis pedig a legnépesebb. A két várost csupán a Mississippi választja el egymástól. Mindkét városban található iskolák és színházak, ezért éppúgy...
Kínának nem tetszik az USA kiállása a hongkongi tüntetők mellett
A kínai vezetés szerdán közleményben tiltakozott az ellen, hogy az amerikai szenátus elfogadta a hongkongi tüntetőket támogató és egyben Kínát az erőszak veszélyeire figyelmeztető törvényjavaslatot.
A Pentagon szerint a török offenzíva Észak-Szíriában az Iszlám Államot segítette
A török offenzíva Szíriában hozzásegítette az Iszlám Állam nevű terrorszervezet dzsihadistáit ahhoz, hogy újraszerveződjenek – állapította meg a Pentagon (amerikai védelmi minisztérium) kedden nyilvánosságra hozott egyik belső dokumentuma.
Heroinnal ment az óvodába a kisgyerek – pókembersornak hitte
Egy ötéves gyerek egy Pókember-matricás tasak heroint vitt magával az óvodába, és azt mondta a tanárának, hogy mikor megkóstolja, akkor a szuperhőssé változik. Azt is elmondta, hogy a csomagot a nappalijukban találta – írta a Daily Hampshire Gazette.
Trump Kubán veri le a venezuelai jogsértéseket
Washington szankciókkal sújtotta a kubai belügyminisztert a venezuelai jogsértések miatt is.
Véget vetnének már Trump zseniális tervének, a kereskedelmi háborúnak
Telefonon egyeztettek a kínai és amerikai kereskedelmi tárgyalók, akik a két ország között 16 hónapja tartó kereskedelmi háború lezárását célzó részmegállapodás előkészítésén dolgoznak – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség vasárnap.
Egy hét után elismerte vereségét a Kentuckyban tartott kormányzóválasztás republikánus vesztese
A Kentucky amerikai szövetségi államban tartott kormányzóválasztás vesztese, Matt Bevin republikánus politikus egy hét után elismerte a vereségét.
Diák lövöldözött Kaliforniában – egy tanuló meghalt
Lövöldözés volt egy kaliforniai iskolában, az első információk még három sebesültről szóltak, számuk azonban növekedett, és egy halott is van. Az elkövetőt elfogták.
Egy republikánus szenátor szerint másfélmillió örmény lemészárlása nem népirtás
Lindsey Graham, amerikai republikánus szenátor csütörtökön bejelentette, hogy meg fogja gátolni az örmény népirtásról szóló képviselőházi határozat szenátusi elfogadását.
Las Vegas TOP 8 látnivalója
Las Vegas a világ szórakoztató központja, egyben Nevada állam legnépesebb városa is. A város legfontosabb látnivalói a kaszinók, melyek legnagyobb része a híres Las Vegas Sugárúton – vagy más néven – Las Vegas soron vannak.
Sajtóértesülés szerint a Trump-Zelenszkij beszélgetés kiszivárogtatóját negyedmillió dollárral támogatták
A Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti júliusi telefonbeszélgetésről szóló információk névtelenségbe burkolódzó kiszivárogtatóját több mint negyedmillió dollárral támogatták névtelen adományozók az interneten – tudatta egy szintén névtelenségbe burkolódzó személy, akinek állításait a Fox...
Amerikai jelentés: az iskolában halálos erőszakot elkövető gyerekeknek korábban viselkedési zavaraik voltak
Az iskolában halálos kimenetelű erőszakot elkövető gyerekeknél korábban jellemzően viselkedési zavarok voltak megfigyelhetők – állapította meg az amerikai Országos Fenyegetések Felmérésének Központja (NTAC), amely csütörtökön hozta nyilvánosságra jelentését.
Amerikai diplomata: Ankara etnikai tisztogatást hajt végre Szíriában
Ankara etnikai tisztogatást hajt végre Szíriában – figyelmeztetett William Roebuck, az Iszlám Állam terrorszervezet ellen küzdő nemzetközi koalícióban tevékenykedő amerikai diplomata a washingtoni külügyminisztérium számára készített jelentésben.
Trump összetett mondatokban emlékezett a berlini fal lebontására
A berlini fal lebontására is emlékezett Donald Trump amerikai elnök a kommunizmus áldozatainak emléknapján kiadott üzenetében.
Megtört a nagykövet – Trump ellen vallott
Gordon D. Sondland, az Egyesült Államoknak az Európai Unióhoz akkreditált nagykövete kedden kibővítette az Ukrajnával kapcsolatos tanúvallomását, amelyet a Donald Trump amerikai elnök alkotmányos felmentési eljárása (impeachment) előtti vizsgálat során tett a törvényhozóknak. Ennek során immár elismerte szerepvállalását az...
Trump amerikai katonákat küldene Mexikóba
Donald Trump amerikai elnök kedden közzétett Twitter-bejegyzéseiben felajánlotta az Egyesült Államok katonai segítségét Mexikónak a meggyilkolt amerikaiak ügyében.
Breyer Gábor: ha Ausztriát nem is, de az USA-t utolértük!
Azért ne legyünk szerények, nekünk is lesz napokon belül szuperstadionunk.
A képviselők jóváhagyták Trump elmozdításáról szóló eljárást
Az amerikai képviselőház csütörtökön megszavazta az elnök felmentésére irányuló eljárás jogszerűségét kimondó határozatot.
A Pentagon 34 milliárd dollárért vesz vadászgépeket a Lockheed Martintól
Az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon 34 milliárd dollár (több mint 10 ezer milliárd forint) értékben vásárol F-35 típusú vadászgépeket a Lockheed Martintól.
A törvény tiltja az abortuszt, de nem lehet végrehajtani a jogszabályt
Egy szövetségi bíró az amerikai Alabama államban kedden felfüggesztette az abortusz tilalmáról szóló törvény végrehajtását.
Kisrepülő zuhant lakóházra – videó
Két ház gyulladt ki azután, hogy helyi idő szerint kedden délelőtt 11 órakor lezuhant egy repülő a New Jersey állambeli Coloniában.
Pénteken utasítják ki az USA-ból azt a nőt, aki bevallotta, 2016-ban befolyásolni próbálta az amerikai elnökválasztást
Pénteken szabadon bocsátják és kiutasítják az Egyesült Államokból a kémkedésért elítélt orosz Marija Butyinát – jelentette be csütörtökön Bob Driscoll, az orosz nő amerikai ügyvédje Washingtonban.
Trump szerint nem alkotmányos eljárás, hanem lincselés folyik ellene
Lincseléshez hasonlította az ellene folyó vizsgálatot egyik kedd reggeli Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök.
Többen belehaltak a viharokba
Arkansas államban halálos áldozatot követeltek a viharok, Texasban tornádók csaptak le hétfőn.
Peking felháborodott egy Hongkongot érintő amerikai törvénytervezeten
Peking felháborodással fogadta, hogy az amerikai képviselőház elfogadott egy olyan törvénytervezetet, amely lehetővé tenné, hogy a hongkongi demokrácia csorbítása esetén az érintett kínai és hongkongi tisztségviselőket megbüntessék – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség a külügyminisztérium közleménye alapján.
Amerikai és török vezérkari főnökkel egyeztetett az orosz
Amerikai és török hivatali partnerével egyeztetett telefonon Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
Aki 45 évesen gyorsabban gyalogol, annak fiatalabb a szervezete és az agya!
Aki 45 évesen gyorsabban gyalogol, annak fiatalabb a szervezete és az agya is, a gyaloglás leggyorsabb, de még nem futó tempója ugyanis jó jelzője a szervezet és az agy öregedésének egy új amerikai kutatás szerint.
A törökök nem veszik komolyan az amerikai fenyegetéseket
Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter csütörtök este kijelentette, hogy "nem lesz semmi" abból a kétpárti megállapodással született amerikai törvényjavaslatból, amely büntetőintézkedéseket vezetne be Törökország politikai vezetésével és gazdaságával szemben az Egyesült Államok szíriai szövetségese ellen indított...
Az amerikai külügy megtiltotta Sondland nagykövet tanúvallomását a képviselőházi meghallgatáson
Az amerikai külügyminisztérium megtiltotta kedden Gordon Sondland nagykövetnek, hogy tanúvallomását tegyen a Donald Trump amerikai elnök alkotmányos felmentését célzó eljáráshoz (impeachment) szükséges előzetes képviselőházi bizottságokban.
Moszkva szerint a tüntetések zavargások, és amerikaiak szervezték azokat
Bizonyítékok támasztják alá, hogy Moszkvában a szeptemberi képviselő-testületi választásokra időzítve tömegzavargásokat készítettek elő – jelentette ki Andrej Klimov, az orosz parlamenti felsőháznak a belügyekbe való külföldi beavatkozást vizsgáló bizottságának elnöke újságíróknak kedden Moszkvában.