Balog Zoltán szerint a kereszténység a politikai megosztottságon felül álló érték

"Fontos, hogy legyenek a politikai megosztottságon felül álló értékeink, és a kereszténységben mi ilyen értékeket látunk" – fogalmazott Balog Zoltán miniszterelnöki biztos az MTI-nek Washingtonban, ahol részt vett a hagyományos Nemzeti Imareggelin.

Plágiummal vádolják a The New York Times volt főszerkesztőjét

Plágiummal vádolják Jill Abramsont, a The New York Times című lap volt főszerkesztőjét.

"Megfélemlítéstől mentes" választásokra szólította fel Nigériát Mike Pompeo

"Szabad és megfélemlítéstől mentes, átlátható és igazságos" szavazásra szólította fel Nigériát Mike Pompeo amerikai külügyminiszter csütörtök este kiadott közleményében az afrikai országban február 16-án tartandó elnökválasztásra utalva.

Trump kifakadt az ellene indítandó vizsgálatok miatt

Hevesen bírálta csütörtökön a képviselőház hírszerzési bizottsága által ellene indítandó vizsgálatokat az amerikai elnök. Donald Trump a Twitteren azt írta "a demokraták és bizottságaik becsavarodtak".

Vietnamban találkozik február végén Trump és Kim Dzsong Un

Vietnamban lesz február 27-28-án Donald Trump amerikai elnök és az észak-koreai vezető második csúcstalálkozója. A hírt Donald Trump amerikai elnök jelentette be a képviselőházban az Unió állapotáról kedd este elmondott évértékelő beszédében.

Megfojtotta a rátámadó pumát egy amerikai férfi

Coloradóban támadt rá egy puma egy a természetben futó férfira, ám nem várt esemény történt: a férfi megvédte magát és megfojtotta az állatot.

Kanyarójárvány van az USA több tagállamában, az oltásellenesség miatt terjed ennyire

Az Egyesült Államok északnyugati részén fekvő Washington államban nem tudják megfékezni a kanyarójárványt, amely már egy tucatnyi másik szövetségi tagállamra is átterjedt.

Az ideiglenesen elismert venezuelai elnök washingtoni képviselője a kubai befolyás megszüntetését szorgalmazta

A venezuelai politikára gyakorolt kubai befolyás megszüntetésére szólította fel a világot kedden Carlos Vecchio, az amerikai kormány által ideiglenes venezuelai államfőként elismert Juan Guaidó washingtoni képviselője – tudósított a McClatchy amerikai hírportál.

Lassult a feldolgozóiparon kívüli szektor növekedése az Egyesült Államokban

Jelentősen lassult a feldolgozóiparon kívüli, főleg a szolgáltatásokat és az építőipart magában foglaló szektor növekedése januárban az Egyesült Államokban.

A lengyel külügyminiszter szerint nem lehet kizárni amerikai atomrakéták lengyelországi telepítését

Nem lehet kizárni, hogy a béke biztosítása érdekében amerikai atomrakétákat telepítsenek Lengyelország területére, annak ellenére sem, hogy ez szakítást jelentene a NATO-Oroszország alapszerződéssel – jelezte a lengyel külügyminiszter egy nyilatkozatában, amelyet a Der Spiegel című német hírmagazin ismertetett pénteken.

Óva intette állampolgárait a venezuelai utazástól az Egyesült Államok

Közleményben tanácsolta el az amerikai állampolgárokat kedden a venezuelai utazástól az amerikai külügyminisztérium, amit dél-amerikai országban uralkodó "bűnözéssel, polgári engedetlenséggel, rossz egészségügyi infrastruktúrával és az Egyesült Államok állampolgárainak önkényes letartóztatásával és fogva tartásával"...

Sarkvidéki hideggel küzd az Egyesült Államok északi és középső része

Sarkvidéki hideg tört kedden az Egyesült Államokra, helyenként mínusz 40 Celsius fokos hideget mutattak a hőmérők.

Trump szövetségese nem vallotta magát bűnösnek a bíróságon az orosz kampánybeavatkozással kapcsolatban

Donald Trump amerikai elnök szövetségese, Roger Stone nem vallotta magát bűnösnek a bíróságon, miután a nagyesküdtszék vádat emelt ellene a többi között az igazságszolgáltatás akadályozásáért.

Három hétre újraindulhat az amerikai kormányzati munka

Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház Rózsakertjében pénteken bejelentette, hogy aláírja a kormányzat működéséhez három hétre elegendő költségvetést, amit a Demokrata Párt javasolt.

Washington a szerbiai és boszniai árura kivetett százszázalékos vám visszavonására szólította fel Koszovót

Az Egyesült Államok felszólította Koszovót pénteken, hogy vonja vissza a Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából érkező árukra kivetett 100 százalékos vámot, és tárgyaljon újra Szerbiával kétoldalú kapcsolata rendezéséről.

Több amerikai reptéren is akadozik a légiforgalom a részleges kormányzati leállás miatt

Akadozik a forgalom az Egyesült Államok három nagy repülőterén is a részleges kormányzati leállás miatt.

Befagyott a Niagara-vízesés, halálos téli viharok az Egyesült Államokban

Az amerikai Középnyugaton és a keleti partvidéken dúló téli viharok nyolc halálos áldozatot követeltek az elmúlt napokban, a Niagara-vízesés egyes részei pedig befagytak keddi tudósítások szerint.

Az amerikai képviselőház az orosz Ruszal cég elleni szankciók érvényben tartására szavazott

Az amerikai képviselőház az orosz Ruszal cég elleni szankciók érvényben tartása mellett szavazott csütörtökön, a 362:53 arányban meghozott képviselőházi döntés azonban jelképes, mivel a szenátus szerdán már megszavazta, hogy eltörli a szankciókat a Ruszal és Oleg Gyeripaszka orosz oligarcha másik két cége esetében is.

Trump törölné az amerikai házelnök külföldi útjait a kormányleállás miatt

Donald Trump amerikai elnök törölné Nancy Pelosi demokrata párti házelnök Brüsszelbe, Afganisztánba és Egyiptomba tervezett útját a részleges kormányzati leállásra hivatkozva.

Trump a védelmi kiadások emelését ígérte és prioritásnak nevezte az új rakétavédelmi technológiákat

A védelmi kiadások emelését ígérte és prioritásnak nevezte az új rakétavédelmi technológiák kifejlesztését a rakétavédelmi képességek fokozásához Donald Trump amerikai elnök a védelmi minisztériumban mondott beszédében.

Republikánus szenátor kért felvilágosítást az FBI-tól, hogy tényleg orosz ügynöknek tartják-e Trumpot

A Szövetségi Nyomozó Irodától (FBI) kér felvilágosítást a Donald Trump amerikai elnök ellen indított nyomozás részleteiről Lindsey Graham republikánus szenátor, a szenátus igazságügyi bizottságának elnöke.

A Fehér Ház Irán elleni támadás megtervezését kérte tavaly a Pentagontól

Irán elleni katonai akció terveinek kidolgozását kérte tavaly ősszel a washingtoni Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsa a védelmi minisztériumtól – jelentette vasárnap a The Wall Street Journal című konzervatív amerikai lap.

Izrael nem tudja leszállítani az F-16-os harci repülőgépeket Zágrábnak

Izrael nem tudta megszerezni az Egyesült Államok jóváhagyását tizenkét darab F-16C/D Barak típusú használt harci repülőgép eladására Horvátországnak, amelyek megvételéről a horvát kormány tavaly márciusban hozott döntést – közölte Damir Krsticevic horvát védelmi miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján az izraeli...

Az Egyesült Államok lefokozta az Európai Unió washingtoni képviseletének diplomáciai státusát

Az amerikai külügyminisztérium nemrég lefokozta az Európai Unió washingtoni képviseletének diplomáciai státusát, anélkül, hogy erről értesítést küldött volna – erősítette meg kedden az Európai Bizottság.

Vádat emeltek az Egyesült Államokban egy orosz ügyvédnő ellen

Vádat emeltek kedden Natalja Veszelnyickaja orosz ügyvédnő ellen, aki a 2016-os amerikai elnökválasztási kampány idején Donald Trump munkatársaival találkozott.

Álhírek miatt veszthetett egy republikánus szenátorjelölt Alabamában, vizsgálat indult az ügyben

Álhírekre épített demokrata párti kampány miatt veszített a 2017-es szenátorválasztáson Alabamában Roy Moore republikánus szenátorjelölt, az ügyben vizsgálat indult – derült ki amerikai sajtóinformációkból.

Nancy Pelosi lett a házelnök, felesküdtek az amerikai törvényhozás új tagjai

Letették az esküt az új amerikai törvényhozás tagjai, a demokrata többségű képviselőházban Nancy Pelosit választották meg házelnöknek.

Londoni elemzők szerint Kína a vártnál később előzi meg az amerikai gazdaságot

Londoni pénzügyi elemzők szerint az Egyesült Államokkal vívott kereskedelmi konfliktus hosszú távú visszahúzó és árfolyamgyengítő hatásai miatt Kína az eddig vártnál később, a 2030-as évek elején veheti át az első helyet az amerikai gazdaságtól a világ legnagyobb gazdaságainak ranglistáján.

Donald Trump éve volt 2018, de ez jövőre változhat

Noha sokak szerint Donald Trump elnök éve volt a 2018-as esztendő az Egyesült Államokban, a törvényhozásban hatalmi átrendeződés kezdődött a novemberben tartott félidős választások után.

Republikánus és demokrata politikusok méltatják a lemondott amerikai védelmi minisztert

Republikánus és demokrata párti politikusok egyaránt méltatták Jim Mattis védelmi minisztert, miután Donald Trump elnök csütörtök este Twitteren bejelentette, hogy a tárcavezető február végén távozik a kormányból.