Németország részt vesz a romániai NATO-vezénylési központ létrehozásában
Németország készen áll arra, hogy részt vegyen Romániában a NATO-erők integrációját szolgáló egységek, illetve a hadosztály szintű nemzetközi NATO-vezénylési központ létrehozásában – mondta Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter a román Hotnews.ro hírportálnak.
Elkapták Nyemcov feltételezett gyilkosait
Letartóztattak két embert Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus múlt heti halálával kapcsolatban – jelentette be szombaton Moszkvában Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetője. A letartóztatásokról Vlagyimir Putyin orosz elnököt is tájékoztatták már – írja a Népszabadság .
Giró-Szász örül, hogy Olaszország is az orbáni úton jár
"Matteo Renzi az orbáni úton jár, ez is a fordulatot mutatja Európa Oroszország-politikájában" – jelentette ki Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pénteken az MTI-nek.
Brüsszel szerint, Magyarország arcul csapta az EU-t
Brüsszeli háttérbeszélgetésen meséltek arról hazai EP-képviselők, hogy hogyan alakult Magyarország megítélése Putyin látogatása után az Európai Parlamentben – írja a hvg.hu . A helyzet értékelésük szerintük nem túl jó.
Ukrajna Magyarországot is védi
Vlagyimir Putyin orosz elnök a tűzszünetet figyelmen kívül hagyva folytatni fogja az ukrajnai katonai előrenyomulást, mivel át akarja rajzolni Európa térképét, és ebben a csatában Ukrajna az európai országokat, köztük Magyarországot is védi – mondta a The Sunday Timesnak az ukrán kormányfő.
Egy köztéri kamera szerint máshogy történt a Nyemcov-gyilkosság
Egy utcai térfigyelő kamera rögzítette Borisz Nyemcov vezető orosz ellenzéki megölésének pillanatait, de a felvétel ellentmond a rendőrség előzetes feltételezésének.
Putyint látják a Nyemcov-gyilkosság mögött
Borisz Nyemcov bizonyítékokat gyűjtött az orosz hadsereg kelet-ukrajnai bűntényeiről, és jelentést készített Vlagyimir Putyin orosz elnök szerepéről a háborúban – közölte a szombatra virradóra Moszkvában meggyilkolt orosz ellenzéki vezető unokatestvére.
Nyemcov-gyilkosság: A kijeviek virágokat visznek az orosz nagykövetséghez
A kijeviek virágokat visznek az orosz nagykövetséghez és gyertyákat gyújtanak, hogy megemlékezzenek Borisz Nyemcovról, a Moszkvában meggyilkolt vezető orosz ellenzéki politikusról – jelentette szombatra virradóra az ukrán média.
Putyin provokatív bérgyilkosságról beszél
Az orosz elnök szerint bérgyilkosságra utal Nyemcov megölése, és arra utasította az orosz nyomozó bizottság, a belügyminisztérium és a szövetségi biztonsági szolgálat (FSZB) vezetőit, hogy hozzanak létre külön nyomozócsoportot Borisz Nyemcov meggyilkolásának felderítésére, és személyesen irányítsák a nyomozati eljárást.
Putyin: provokatív jellegű bérgyilkosságra utal Nyemcov megölése
Az orosz elnök szerint bérgyilkosságra utal Nyemcov megölése, és arra utasította az orosz nyomozó bizottság, a belügyminisztérium és a szövetségi biztonsági szolgálat (FSZB) vezetőit, hogy hozzanak létre külön nyomozócsoportot Borisz Nyemcov meggyilkolásának felderítésére, és személyesen irányítsák a nyomozati eljárást.
Megölték Borisz Nyemcov ismert orosz ellenzéki politikust
Megölték Borisz Nyemcov ismert orosz ellenzéki politikust és parlamenti képviselőt szombatra virradóra Moszkva központjában – közölte a helyi rendőrség.
A CNN-nél Putyin volt az Iszlám Állam hóhérja
Kellemetlen baki történt a CNN csatornánál, adta hírül a Russia Today . Véletlenül Putyin képét vágták be ahhoz a tudósításhoz, amely az Iszlám Állam hóhérjáról a szólt. A brit, Jihadi John néven elhíresült férfi hajtja végre a terror állam lefejezéseit – írja a hvg.hu .
Kiderült, mennyibe került a Putyin-látogatás
Soha nem látott biztonsági intézkedésekkel készült a Budapesti Rendőr-főkapitányság Vlagyimir Putyin múlt heti látogatására. Most már az is kiderült, hogy mindez mennyibe került a rendőrségnek.
Nyugat-ellenes csokikat gyártanak Oroszországban
"Politikai csokoládé" forgalmazását kezdte el egy orosz cég. A bonbonos dobozok borítói az egykori szovjet propagandaplakátok mintájára készültek, és olyan feliratok olvashatók rajtuk, mint: "Férfiak és asszonyok, ne fecsegjetek! Obama lehallgat benneteket!".
Bayer nagyon védi Putyin ellenforradalmazó koszorúzását
A Magyar Hírlap szerzője szerint akik elhitették, hogy Putyin ellenforradalmi emlékművet koszorúz, azok parancsot teljesítő, idegen érdeket szolgáló, cégéres gazemberek, ügynökök. Akik pedig átvették a hírt, csak vonyítottak a falka után, semmilyenek, egész életükben vonyítani fognak a falka után, és mélyen meg vannak róla...
Putyin NATO-területek elfoglalásával próbálkozhat
Fennáll annak a veszélye, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök NATO-területek elfoglalásával próbálkozhat, ha úgy ítéli meg, hogy az atlanti szövetség nem merné megkockáztatni a katonai válaszlépést – mondta pénteken Londonban az európai NATO-erők brit főparancsnok-helyettese.
"Prostituálta magát Gyurcsány és Orbán is"
Balázs Péter volt külügyminiszter és egykori uniós biztos fogalmazott meg igen éles kritikát a Hetek című hetilapban – írja az atv.hu . A Bajnai-kormány egykori tagja az Orbán-Putyin találkozó kapcsán mondta, a magyar miniszterelnök „kállai kettőst” próbál járni: kell neki a Nyugat pénze és támogatása, de annak normáit...
Jarek kosara is itthon szivathat
egyre hangosabb lesz a fogak csikorgatása.
Áder még nem tudja, elmegy-e Moszkvába Putyin hívására
A májusi moszkvai ünnepségre a hivatalos meghívó már hónapokkal ezelőtt megérkezett Áder Jánosnak, de még nem döntött, hogy utazik-e.
Putyint feljelentették az "ellenforradalmi" emlékműcsoport megkoszorúzása miatt
A Kettős Mérce blog szerint az orosz elnök cselekedete kimerítette a kommunizmus bűneinek tagadását. Annak ellenére tettek feljelentést, hogy nem értenek egyet az erre vonatkozó törvényi tétellel, de azt gondolják, ha maga a Fidesz írta bele az Alaptörvénybe, akkor vállalják ennek következményeit.
Putyin: egy erigált lóét Orbánnak
Putyin tehát világosan megüzente a magyar miniszterelnöknek, hogy akármennyire ugrál, a helye térden állva van.
Putyin otthon: a munka nagyon építő volt
Nincsenek megoldatlan problémák az orosz-magyar kapcsolatokban, a munka aktívan folyik – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki budapesti látogatásáról tájékoztatta szerdán az orosz kormány tagjait.
Mécs Imre: A kormány lábbal tiporja '56 emlékét
Orbánt már az sem izgatja, ha ellenforradalmazzák 1956-ot, csak jöjjön végre az orosz pénz – írtuk két napja –, a nyolc 4-es metrónyi pénz.
Putyin imádta a húslevesünket
Végre megnyugodhatunk: az orosz államfő maximálisan elégedett volt a magyar gasztronómiával – tudta meg a blikk.hu diplomáciai forrásokból. Putyin végig ette a menüsort, a magyaros húslevesről pedig hosszan áradozott.
Hibázott a tolmács, Putyin nem Orbánt hívta meg Moszkvába
Vlagyimir Putyin orosz államfő Orbán Viktor miniszterelnökkel közös keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt: Magyarország köztársasági elnökét hívta meg a világháborús győzelem 70. évfordulóján tartandó moszkvai ünnepségre.
Lemaradt az Orbán-Putyin találkozóról? 10 másodpercben minden, amit tudni kell
A 444.hu összerakott egy Coub videót arról, milyen is volt ez a történelmi kedd Budapesten.
Orbán nagyon jól érezte magát Putyinnal
A Putyin látogatásáról szóló rövidfilmet a miniszterelnök Facebook-oldalára tette ki. Benne Orbán beszédéből hallható részlet, ami kedd esti, az orosz államfővel közös sajtótájékoztatóján hangzott el .
Szijjártó: négy kereksedőház nyílik Oroszországban
Magyarország négy kereskedőházat hoz létre Oroszországban, Jekatyerinburgban, Kazanyban, Rosztovban és Szentpéterváron – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán az M1 Ma reggel, illetve a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, azután hogy tegnap Az Estében is haknizott .
Szijjártó: 3-5 évre lehet elég a le nem hívott orosz gáz
A külgazdasági és külügyminiszter szerint 3-5 évre lehet elegendő az a gázmennyiség, amit az idén lejáró hosszú távú szerződés alapján még nem hívott le Magyarország, de kedden a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel történt politikai megállapodás értelmében lehívhat majd a következő években.
Liberálisok: Putyin megalázta Magyarországot
A Magyar Liberális Párt szerint a keddi, Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor közötti budapesti találkozó arra volt jó, hogy az orosz elnök megalázza a magyar miniszterelnököt és Magyarországot – Fodor Gábor erről keddi, budapesti sajtótájékoztatóján beszélt.