@Őrnagy: Az első kategória szimpatikus, magam is hasonlóan gondolkodom. Persze csak addig tartom tiszteletben a vallási csoport belügyeit, amíg ők sem pofáznak bele a világi dolgokba!
Bálog felrúgta ezt a hallgatólagos egyezséget, viselje az ateisták és egyéb kívülállók támadását is!
@Maccska: Próbálj néhány állítást összevetni, talán rájössz!
"azt állítja, csak és kizárólag azért nem kérdezte Varga Juditot a politikáról, illetve kényes belpolitikai esetekről, mert a műsora bulvár, amibe ez nem fér bele."
"Osváth Zsolt, a februári nagy gyermekvédelmi tüntetés egyik szervezője is elmondta, a Hajdúval töltött 6 órából minimum öt a belpolitikával telt el, míg most – ahogy azt a propeller.hu is megírta – Curtis esetében sem jutott eszébe, hogy a bulvárműsorhoz nem illik a politika."
"Az influenszer után a rappert is arról faggatta, hogy miért nem vett részt a rapper a februári nagy gyermekvédelmi tüntetésen a Hősök terén. Majd azt is szóba hozta, ha a Fidesz szervezte volna a tüntetést, vajon Curtis elment volna rá, a rapper egyértelműen rávágta: „El, szerintem el.""
@Pusztai: Rég nem arról van szó, ki mit mondott vagy tett. Gyurcsány pl. - és azért őt említem, mert úgyis őt emlegeti mindenki Orbántó Magyarig - ugyanúgy "visszagyűrte a szart", csak a kutyát nem érdekelte, még az ellenzék egy része is hisztinek titulálta azt. Hiába mondta el ugyanazokat, mint MP, csak az "őszödi hazudós" és a "szemkilövetőt" skandálta összekacsintva még az ellenzékiek java is. Őshibásnak tartva támadják. Azt persze nem tudják megemészteni, hogy miután kibaxták az MSZP-ből - amit vitathatatlanul GYF húzott vissza a szakadék széléről -, a semmiből hozta létre a DK-t, amely vezető szerepet játszik (játszott? kiderül) az ellenzéki oldalon.
Magyar új és friss arc. Viszont exNER tag, aki a Fideszt még mindig nem tagadta meg..sőt! Semmivel nem mond többet, mint bármelyik ellenzéki párt. Egyszerűen a fáradt és csalódott, kiábrándult tömegek mennek az új felé.
Mint a Brian életében...
Brian: - Menjetek a picsába!
Tömeg: - Hogy menjünk? Mutasd!
@Cherry: "Jakab Péter a Facebookon osztotta meg, hogy a Tisza Párt alelnöke kritizálta őt, mondván, hogy cserben hagyta a vidéket..."
Értelmezd!
Magyar Péter beugat, majd Jakabot kritizálod, mert reagál?!
És MP ugyanezt teszi szinte mindenkivel, minden párttal! Például azt mondja, hogy Gyurcsánnyal soha,Gyurcsány a Fidesszel összejátszik!
Ezután a DK vezetőinek felróják, hogy válaszolnak és kritizálják Magyart.
Miért fontos és kiemelendő, hogy egy NŐ száll szembe Simonkával?!
Szkanderozni fognak? Vagy verekedni? Esetleg faszt méregetnek???
Mert minden más esetben qrvára lényegtelen az ellenfél neme!!!
A sok barom észre sem veszi, hogy amivel - szerintük - kiemelik a nőket, épp alsó polcra helyezik őket :( Attól lesz egyenrangú egy nő, ha nem kerül szóba a neme!
"A rapper ugyanakkor elismerte, ha a Fidesz rendezte volna a gyermekvédelmi tüntetést a Hősök terén, akkor elment volna rá."
vs
„A pedofília minden formáját elutasítom, és azt is , ha a gyerekeket politikai célra akarják felhasználni.
Nem adom a nevem semmi, ezzel a céllal szerveződő megmozduláshoz, tüntetéshez, politikai állásfoglaláshoz.”
Trump háborúpárti!!!
Bálog felrúgta ezt a hallgatólagos egyezséget, viselje az ateisták és egyéb kívülállók támadását is!
"azt állítja, csak és kizárólag azért nem kérdezte Varga Juditot a politikáról, illetve kényes belpolitikai esetekről, mert a műsora bulvár, amibe ez nem fér bele."
"Osváth Zsolt, a februári nagy gyermekvédelmi tüntetés egyik szervezője is elmondta, a Hajdúval töltött 6 órából minimum öt a belpolitikával telt el, míg most – ahogy azt a propeller.hu is megírta – Curtis esetében sem jutott eszébe, hogy a bulvárműsorhoz nem illik a politika."
"Az influenszer után a rappert is arról faggatta, hogy miért nem vett részt a rapper a februári nagy gyermekvédelmi tüntetésen a Hősök terén. Majd azt is szóba hozta, ha a Fidesz szervezte volna a tüntetést, vajon Curtis elment volna rá, a rapper egyértelműen rávágta: „El, szerintem el.""
Egyrészt simán helyettesíthető az ember a legtöbb pozícióban, pláne az előre megírt szöveg elmondásánál.
Másrészt az ember a legveszélyesebb állat, főleg falkában! Ne okoskodjon, ha nem látja át az egész képet!
Magyar új és friss arc. Viszont exNER tag, aki a Fideszt még mindig nem tagadta meg..sőt! Semmivel nem mond többet, mint bármelyik ellenzéki párt. Egyszerűen a fáradt és csalódott, kiábrándult tömegek mennek az új felé.
Mint a Brian életében...
Brian: - Menjetek a picsába!
Tömeg: - Hogy menjünk? Mutasd!
Értelmezd!
Magyar Péter beugat, majd Jakabot kritizálod, mert reagál?!
És MP ugyanezt teszi szinte mindenkivel, minden párttal! Például azt mondja, hogy Gyurcsánnyal soha,Gyurcsány a Fidesszel összejátszik!
Ezután a DK vezetőinek felróják, hogy válaszolnak és kritizálják Magyart.
Kettős mérce!
Szkanderozni fognak? Vagy verekedni? Esetleg faszt méregetnek???
Mert minden más esetben qrvára lényegtelen az ellenfél neme!!!
A sok barom észre sem veszi, hogy amivel - szerintük - kiemelik a nőket, épp alsó polcra helyezik őket :( Attól lesz egyenrangú egy nő, ha nem kerül szóba a neme!
vs
„A pedofília minden formáját elutasítom, és azt is , ha a gyerekeket politikai célra akarják felhasználni.
Nem adom a nevem semmi, ezzel a céllal szerveződő megmozduláshoz, tüntetéshez, politikai állásfoglaláshoz.”
Tee..szervilis NER csicska!
Ez a NER-es gyermekvédelem!