karma1
Vége a déli nyitásnak: bukik Szijjártó programja
Az egy-másfél éve nyitott kereskedőházakból több mint egy tucatot zárnak be most: Afrikában alig marad iroda, Dél-Amerikában is csak két vagy három országban. A projekt durván 600 millió forintba került a nyitástól a zárásig.
Orbán már tudja, veszélyben a választás
Levélben figyelmeztették ugyanis erre és a sztrájkveszélyre.
Külföldi sajtó: Orbán felfogni is alig bírja, mekkora szerencse érte
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap a Magyar-Német Fórummal, az ugyancsak konzervatív Die Welt Soros Györggyel kapcsolatban...
Bokros Lajos - Élet és halál a Roszatom árnyékában
Bokros Lajos - Roszatom. Ha a vándor elindul Cseljabinszk városától észak felé, Jekatyerinburg irányába, akkor hamar megérkezik egy Argajas nevű városba.
Kunhalmi Ágnesnél élő adásban pattant el a húr
A szocialisták budapesti elnöke igen vehemensen érvelt az ellenzék összefogása mellett.
Csizmadia Ervin: Van az Orbán-hatalom, és van egy másik
Különösen működik Magyarországon az informális politika. Vélemény.
Újra a kétmilliós Philip-szindrómában szenved a Fidesz
Bemondásra higgyük el az adatokat – kéri a nagyobbik kormánypárt, amely szerint az ellenzék csak hitelteleníteni akar.
Szinetár Dóra babázás közben csinált egy platinalemezt
Az anyukák tényleg mindenre képesek. Szinetár Dóra gyereknevelés közben összehozott egy meglepően sikeres cédét.
Lassult a Föld forgása, ebből komoly bajok lesznek a következő években
Egyelőre még a tudósok sem értik teljesen ezt az egészet.
Cinikusan tért ki a válaszadás elől Balog Zoltán
Arról kérdezték, hogy ha ő 2008-ban lengethetett Tibet-zászlót, akkor más most miért nem tehette meg.
Halász János a kínok kínját élte át, amikor a Fidesz új kedvenc könyvéről és annak ufóhívő szerzőjéről kérdezték
Szóvivő úr hisz a Csillagkapu-összeesküvésben?
Rubint Réka durván néz ki ilyen közelről
Amikor először megláttam ezt a fotót elakadt a szavam. Kétszer kellett megnéznem, hogy tényleg a fitneszkirálynő van-e a képen. Egy új fiatalító kezelésen vett részt – ami nem árt neki – és ott készítették róla ezt a közeli képet, amin elrettentően néz ki. Itt látszik igazán, hogy a profi és a közösségi oldalaira...
Magyarország akar lenni Kína legfőbb exportőre a térségben
Szijjártó Péter szerint ez reális cél.
Összehangolt támadást indítottak a Nemzeti Konzultáció ellen
Az ellenzéki pártok összehangolt támadást indítottak a Nemzeti Konzultáció ellen – reagált a Fidesz az ellenzéki pártok Nemzeti Konzultációról szóló nyilatkozataira.
Le Monde: Magyarország a nacionalista Európa laboratóriuma
Orbán Viktor Soros György ellen, veszélyes keresztes hadjárat címmel közölt szerkesztőségi írást hétvégi számában a Le Monde.
Ilyen még nem volt: bedőlt egy cég, ami nemrég még Mészáros Lőrincé volt
Előtte pedig Orbán Viktor rokonáé. Kinek fáj a foga a hatalmas földbirtokra?
Murányi András: Néztem a tévében Sorost – ő lenne az ördög?
Soros György vs. valóság utáni politizálásba ojtott fikciós médiahorror. Vélemény.
Napokon belül aláírja az LMP a szerződést Ron Werberrel
A megbízás összegét és a szerződés főbb elemeit ígérete szerint nyilvánosságra is hozza a párt, amely – fizetség nélkül – már hónapok óta elfogadja az MSZP egykori kampánygurujának tanácsait.
Halálos hibát tussolt el a katasztrófavédelem?
Füstszagot érzett egy lakó egy szolnoki társasházban, de a katasztrófavédelem csak egy kéményseprőt akart küldeni, azt is két nap múlva.
Nem vicc: vége lehet a szabad internetnek
Amerikában épp most törlik el az Obama-kormány netsemlegességi szabályozását, amely szerint minden szolgáltatónak minden tartalomhoz mindenkinek egyenlő hozzáférést kell biztosítania.
Gyurcsány kárpótolja majd az Orbán-rendszer áldozatait
A devizakárosultakkal és Czeglédy Csabával is foglalkozott a nagyot fórumozó exkormányfő.
„Felfoghatatlannak tartom, hogy egy olyan országban, ahol nincs háború, emberek éhezzenek” – Alföldi Róberttel beszélgettünk
Magyarország egyik legnépszerűbb és legbefolyásosabb színész-rendezőjével a rászorulókat támogató civil szervezetek szerepéről, a politika és a közélet állapotáról, a színház és a képzőművészet társadalmi szerepéről és más izgalmas dolgokról beszélgettünk.
Nemzetbiztonsági meghallgatás: Pintér a hátsó ajtón távozott
A szélsőséges, félkatonai szervezetek és a Soros-terv nemzetbiztonsági kockázatairól is kérdezték a belügyminisztert a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén.
Balog Zoltán szerint Farkas Flórián milliárdos csalásán rugózni "burkolt rasszizmus" is lehet
A miniszter szerint kisiklások nem tesznek zárójelbe sok más sikeres programot.
Az orosz meteorológiai szolgálat szerint igenis nagy mennyiségű radioaktív anyag került a levegőbe
Ráadásul pont ott, ahol a Roszatom szerint dehogy.
Balog Zoltán nagyon furcsát mondott
Az emberi erőforrások minisztere szerint maffiamódszerekkel csábítják külföldre az egészségügyi
Kövér László váratlan mondattal rukkolt elő
A különböző kultúrák egymás mellett élését méltatta a házelnök.
Simicska hiába akarna Gyurcsány-Vona kormányt
A DK elnöke kizárta a koalíciót a Jobbikkal.
Most kapaszkodjon meg! Kiderült, ki is valójában Mészáros Lőrinc
Mészáros Lőrinc olyan mint a foci. Mindenki érteni, tudni véli, mi is a lényege. Üdítő a változatosság: végre megvan az ember, aki megfogta a lényegét.
Kiderült, honnan jött a radioaktív felhő Európa fölé
A Roszatom egyik hírhedt létesítménye lehet a háttérben.