percsi

Jön a fizetős M0-s, és ez még nem minden – Ezeket jelentette be Lázár minisztériuma
Még több pénzlehúzás és még több dugó a városokban, már nem csak a főutakon, hanem a mellékutakon is.
Utána következik a dugódíj és bezárul a kör, lölőkéék dörzsölhetik a tenyerüket! Könnyű a helikopterről forgalmat irányítani! Felesleges pénzkidobás volt az M0-s.
"Orbán áruló, ha zsarol, meg kell kerülni" – most lett elegük a fideszes zsarolásból Európa urainak
@Nyírfa: "...nagyon nagy hiba volt hagyni elfajulni a helyzetet. A negatívumokat csírájában kell megfogni, különben burjánzásnak indulnak."
Már 2011-ben, amikor az egyenruhások elkezdték a tüntetést, melléjük kellett volna állni. Nem rombolni-kárt okozni, mint a 2006-s fid.vadbarmok, hanem napokra lezárni az utakat, mint ano a taxisok.
Rendőrök vitték el a neves orvost a salgótarjáni kórházból
Ez igen helyes lenne, ha nem szelektív korrupciós rajtaütés lenne!
Mi lenne, ha a rendőrség, ügyészség és a bíróság független lenne?
Országunk Európa 4. - 5. leggazdagabb országa lenne!
Ez van amikor a fejétől bűzlik a hal, az eltűnt milliárdok felett szemet hunynak!

Egy kormánypárti képviselőtől megkérdezik, hogy tulajdonképpen mi is az a korrupció.
- Korrupció az - így a válasz -, amikor nem engem vesztegetnek...

- Mi a különbség a lobbizás és a korrupció között?
- ???
- Aki benne van, annak lobbizás, aki kimaradt belőle, annak korrupció.

ha valaki meg szeretné nézni a lombok és fák nélküli lombkoronasétányt, akkor könnyen rátalál a Google Maps segítségével. Csak beírja, hogy „Korrupciós emlékmű” Nyírmártonfalva, és máris odavezeti a „turista látványossághoz” a GPS.
Állnak a vonatok a hó miatt több vasútvonalon is
Segítünk! Mindenki maradjon otthon, márciusig 5 centis hó is hullhat!
Dolgozna, pénzt keresne? Szidja Gyurcsányt, Brüsszelt, Sorost!
Beperelte Magyarországot a Pfizer, mert a kormány lemondta hárommillió vakcina átvételét és kifizetését
@division: Vodafone és a reptér pénzt hoz nekik, a pfizer pénzt visz tőlük!
Az egészség nem számít!
Felrobbant az internet, így még nem láttuk Orbán Viktort: "ÉJJEL érkezem" – fotó
Jé, fehér pólóban puttony nélküli Mikulás!
Ho-ho-ho-hó, amit kapunk, azt nem rakjuk zsebbe! :(
3 milliárd forintnyi heroinnal fogtak el két magyart Dublinban
Egy év és az ország learatja az ..világi babérokat!
3 milliárd! A holdig futnak a szálak!
Fekete Pákó kigúnyolásáért támadja az RTL-t a Médiatanács
Oka: a sztárbox idején nincs nézettségük a gagyicsatornáknak, az RTL ellenség, mert leadja a hazugságaikat, ezzel fidfanokat veszítenek.
Az emberi méltóság megsértése miatt nem indítanak eljárást a végrehajtók és a kilakoltatáskor sorfalat álló, segédkező rendőrség ellen.
Gyermekek ezrei látják az erőszakot, zokognak amikor kihajítják őket az otthonukból, erőszakkal kiemelik a szülőktől. Ilyenkor hol van a gyermekvédelem?
Az emberi méltóság megsértése miatt nem indítanak eljárást a közüzemi szolgáltatók ellen, mert tisztességtelen nyereséget húznak le a magyar emberekről.
Az emberi méltóság megsértése miatt nem indítanak eljárást a kormi ellen, mert az általuk generált magas infláció miatt százezrek éheznek, fáznak.
Az emberi méltóság megsértése miatt nem indítanak eljárást a főni ellen, mert évente milliós béremelést ad magának, ezzel megsértette a magyarok emberi méltóságát. Stb. stb...
Dobrev: Ha nem Paks II-re költenék vagy adriai jachtozásra és Hatvanpusztára, akkor lenne elég pénz az oktatásra
@izéke: gyagyásnak: "eredj a frontra és harcolj gazdádért teee ócska obsitos"

Ő még a fronton is közveszélyes lenne a magyarokra!
Dobrev: Ha nem Paks II-re költenék vagy adriai jachtozásra és Hatvanpusztára, akkor lenne elég pénz az oktatásra
2016.05.31.
A Paks II. projekt a kormányzat által sulykolt optimista feltételezések ellenére sem térül meg még 60 év alatt sem
"A most bemutatott 44 oldalas Candole-tanulmány legfontosabb megállapítása az, hogy
nincs olyan forgatókönyv, mely szerint a Paks II. beruházás és üzemeltetése gazdaságos lenne."

..."az új magyar atomerőmű építése, melyet az Orbán-Putyin-paktum alapján 10 milliárd eurós összeghatárig orosz hitelből tervez a kormány,"

Ha ez a két ember üzletel, biztos gazdaságos lesz! - nekik!
Szorul a hurok Orbán körül: semmilyen uniós pénz nem jön, míg nem teljesíti végre a korrupcióellenes feltételeket
@csak úgy...: "@Shikari: tibim , a ti többségetek = buta,írástudatlan cigók !"
Választások idején több száznak az állandó lakcíme egy buszmegálló volt! Micsoda 2/3? A végén az is kiderül, hogy 10e alatt vannak!

A fidelitas is ki van képezve a csalásra!
Magánklinikán lakcím, hmm, nem is értem az EU-t! Előbb kellett volna megvonni a milliárdokat!
"Ki is költözött az I. kerületi klinikáról a több tucatnyi fidelitasos, akik pont azelőtt jelentkeztek be, hogy a Fidesz hatvan szavazattal választást nyert
A tavaly szeptemberi időközi választások előtt egyszerre jutott eszébe több tucat fidelitasosoknak, hogy az I. kerületbe kéne költözni, ugyanarra a lakcímre. A választást megnyerte a Fidesz, most pedig ők is távoznak.
A 24.hu szerint a társaság tagjai között van Baczkó Norbert korábbi Fidelitas-elnök is. A klinikára bejelentkező fidelitasosok között van olyan, aki egy hónapig volt csak az I. kerület lakója. És akadt olyan is, akinek papíron az édesanyja és a 76 éves nagymamája is beköltözött ideiglenesen a magánklinika címére.
Ezt a mutatványt azért hajthatták végre ilyen nyíltan, mert egy 2021-es, Semjén Zsolt által benyújtott törvény miatt már nem bünteti a törvény a voksturizmust és a fiktív lakhelyekkel történő ügyködéseket."
rtl.hu/belfold/2023/11/22/i-kerulet-fidesz-fidelitas-voksturizmus-koltozes-maganklinika
Orbán Viktor levelet írt Brüsszelnek, azonnali lépést követel
Mi lesz vele, ha választások előtt nem lesz krumplira való?
Nincs krumpli, nincs X! győzike sem megy többet fradi meccsre!
Nehéz kérdést kapott Polt Péter Jakab Pétertől
@Aki Én: A parizeres jakabkától kiveri a víz, mert parizert eszik és a nép pártján áll.
A zsadányi szegényeket gyalázó, szegény emberektől 120 milliót lenyúló polgármestertől nem veri ki a víz.
Ez aztán a hazafi!
Engem ettől a kagylós, homáros vityától és bandájától ver ki a víz, mert a kisemmizett magyar emberek pénzén falatoznak-repkednek-nyaralgatnak, gazdagodnak!
Brüsszel milliárdokat adományozott a magyar népnek, hmm, a fránya Brüsszelt érdekli a magyar emberek sorsa!
Rekordszámú üzlet zár be Magyarországon – Ez lehet az oka
@Horizont: Macsek spórol, a bezárt kisboltokba jár, megmarad a pénze.
2022-re a hat nagy kereskedelmi láncnak közel 130 milliárd forintot kellett befizetnie "különadó formájában" a költségvetésbe, miközben az energiaköltségek is jelentősen nőttek.
Hol a pénz kisnindzsa?
Zárnak be a boltok, gyártok-termelők, egyre több a munkanélküli, bravó!
Hamarosan anorexiás nudista ország leszünk!
„Ez egy olyan ország, ahol a melegeket befóliázzák, betiltják, a nácikat meg nem” – Alföldi Róbert rosszat sejt
"Ez egy olyan ország, ahol a melegeket befóliázzák, betiltják, a nácikat meg nem"
A pedofilokat és a hűtlen kezelőket sem, illetve csak szelektíven.
Rekordszámú üzlet zár be Magyarországon – Ez lehet az oka
Szégyen!
A kis országunkban hatalmas a fejlődés, gazdasági növekedés nélkül növekedett a jólét, pláne vidéken. A vidéki emberek szeretik, ezért karcolnak X-t a fidhez.
Nincs orvos? - nem kell gyógyszerre költeni
Nincs oktatás? - nem kell tanszerre költeni
Nincs üzlet? - nem kell élelmiszerre költeni
Nincs posta? - nem kell csekket befizetni, levelek feladására költeni
Nincs tűzifa? - nem probléma, mert luxusra nem telik, ha fáznak összebújnak, megéri, mert Babaváró program van!
Nincs munkahely? - ezek után szükség lenne rá?
A tömegközlekedés is hanyatlóban, és már sok helyen a vízellátás, vízminőség is problémás. Stb., Stb...
Gazdag ország volt ez 13 évvel ezelőtt!
Orbán: Erősek, gazdagok és zöldek leszünk
@simmering73: Ha már se csizma, se cipő nem lesz rajtuk, fidre lefordítva azt jelenti, hogy beindult!
Orbán: Erősek, gazdagok és zöldek leszünk
@nemkati: "Jönne a szokásos válasz, hogy nincs itt semmi látnivaló."
És akkor még kedvezően megúsznád!
Jönne a becsület és jó hírnév megsértése, és elrettentő példaként milliókra büntetnének, kisemmiznének!
Vitya Tek.erős és köz.gazdag.
A magyar termőföld ipari szeméttel beültetve, zöldek.
„Amely nép sötétségben él, ne zászlót vigyetek előtte, hanem lámpást.” – Ady Endre
Orbán: Erősek, gazdagok és zöldek leszünk
"zöld energiát termelni és aztán tárolni"
A 8 akkugyárral és Pakssal?
Orbán Viktor megüzente: A mi kormányunk nindzsa-kormány, a bevetés után az ellenségeink maradnak a földön
Vallomás? "mi kormányunk nindzsa"
"A nindzsa vagy sinobi a japán feudális társadalom "árnyharcosa" volt. A szamurájokkal ellentétben a nindzsa a sötétség és a lopakodás mestere, aki inkább a ravaszságban, kémkedésben és gyilkosságban jártas."
Kubatov Gábor szerint Budapesten minden a káosz felé tart: Kétszáznégy nap múlva véget lehet vetni a "rémálomnak"
Mondja ezt az, akinek köze van a Budapest ellehetetlenülésében.
A fid. elvette az iparűzési adó felét
A fid. elvette a gépjármű kötelező biztosítást. Ezek tartották fent!
És még amiről nem tudunk!
Bp. Magyarország fővárosa, a legnagyobb, legnépesebb 1,7 mill. város, itt van a legtöbb dolgozó, vállalkozó-adózó, Bp-n van a legtöbb gépjármű.
Egyszóval a baloldali városokat-falvakat kisemmizett a fid. ellenségnek kiálltja ki, velük háborúzik, ahelyett, hogy azon dolgozna, hogy Magyarország jobban teljesítsen!
Nincs még egy olyan ország, ahol az ellenzék az ellenség! :(
„Katasztrofális!” – Így akadt ki Hajdú Péter azon, hogy dugóba került
@Ezodabasz: Vagy repkedjen mint Repülős Peti. Most ez a dili fidbandánál, pláne amióta nagyon olcsó lett az üzemanyag!
„Katasztrofális!” – Így akadt ki Hajdú Péter azon, hogy dugóba került
"még sosem volt ilyen rossz a budapesti közlekedés"
H. Petike is mondott valami okosat, nagyon helyes, 8 évvel ezelőtt kellett volna panaszkodnia Tarlósnál.
Még nem késő, tegyen panaszt a fidnél! Hátha meghagyják a zsebünkben a útdíj árát, és csökken a lakott helyeken az utak leterheltsége. Hahaha:)

2015. januártól fizetős lett az M0-s és a Budapestre bevezető autópálya-szakaszok, ettől lett rosszabb a közlekedés.

"Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke Dorner Lajos azt mondta, hogy az útdíj kiterjesztése az M0-sra olyan, mint egy antidugódíj.
Betereli az autókat a városba, holott épp az ellenkezője lenne a kívánatos: az elkerülő utakat pont azért építik, hogy az autósok arra menjenek.
Ha pedig a forgalom a városi nem fizetős utakra terelődik, akkor az kaotikus állapotokat, azaz óriási dugókat okozhat a főutakon. Ez azért is baj, mert a volánbuszok és a BKV-buszok is beragadhatnak ebbe a dugóba, és sokan elkésnek a munkahelyükről."
Schadl Györgyöt kiengedik a börtönből, hazamehet
@Horizont: Lovagkeresztet mind a kettőnek izibe!!!
+ többezer sikeres törvénytelen végrehajtást, fillérekért elvett ingatlant!
Leleplezték Putyin haverját, a német „titkosügynök újságírót”: vagyonokat kapott egy orosz oligarchától, hogy Putyinról írjon
@csak úgy...: "te csak egy buta portás! - itt max. hátul a kukás autón lóghatnál..."
Ne sértegesd a fentieket! Ők dolgoznak a kenyérmorzsáért!
Maccsek az ország tönkretételében segédkezik, minél több blődséget ír a kifosztóink javára, annál több a juttatása.