@frank: "EZ EGY ÓRIÁSI BOLSEVISTA HAZUGSÁG.
Akinek annyi sincs az idióta,vagy munkakerülő,hajléktalan."
2017-ben megálmodott, ez idáig el sem kezdődött "Szuperkorház" megépítése, mégis 5 éve aktív dolgozója Kocsis M. asszonya és a Megafon vezetője. 2017-18 óta veszik fel havonta a több százezer forint fizetést, ez idáig kifizettek asszonykának 34 milliót, Meganak 24 milliót úgy, hogy a kisújukat sem mozdították.
@sgl: Én még mindig bízom abban, hogy a DK a háttérben dolgozik az ügyön. Nem civakodnak, mint az óvodás gyerekek, és igazuk van. Nem adják ki a lapjaikat, néma csend, ez a nagy baja a fidnek, idegességükben egyre gusztustalanabbak, nem tudnak semmire felkészülni, tele van a gatya, ezért Gyurcsányoznak. Egy remény rebeg a szemük előtt, idegeneknek eladni az országot.
Tudjuk mit műveltek 2006-ban, aljas módon kicsinálták, lenullázták Gyurcsányt. Hazudtak, kitalált történetekkel vádolták, azért nem került bíróság elé az ügy.
A fid. tüntetés miatt zárkába zárja, bíróság elé viszi, bünteti a gyerekeket. Gyurcsányt, a nagy hazaáruló bűnözőt miért nem juttatták börtönbe? Mert megbuktak volna.
Gyurcsány egymaga mit tudott volna kezdeni ennyi sunyi ellen, párttársai is elárulták.
Felállt, új párt, és évek kellettek, hogy megerősödjön. DK jelenleg a legerősebb ellenzék, ők képesek a kormány megalakulásra, a létszám, szakemberek meg vannak.
Karigeri és márkizaj is áruló, a fid.malmára hajtották a vizet.
A nagyobb szégyen a magyar emberek, mert hagyják magukat kifosztani Ha lenne egy kis eszük és bátorságuk, akkor az ellenzéknek is könnyebb lenne. De már egyre többen jajveszékelnek, nincs kenyér az asztalon, kellett várni míg legatyásodnak, ahelyett, hogy már 10 évvel ezelőtt felálltak volna a fotelből. Nézegetik a tv-ben, Neten, hogy pár ember kivonul az utcára, és várják a csodát, hátha megoldják 5-6 millió baját-búját.
A fid. a médián keresztül intézkedik, ezért nem vezetik be a kábelt a falvakba, csak a fidtv-t tudják fogni, ott meg megy rendesen a hazugság. Tönkretették a munkát adó kisvállalkozásokat, azért, hogy a vidéki emberek a fidkrumplira, köz-alkalmimunkára szoruljanak. De már nem sokáig, mert egyre kevesebb a pénz, nem tudják kifizetni az elkényeztetett embereiket, nem tudják osztogatni a krumplit. Plakátra már nem telik, lassan szórólapot sem tudnak nyomatni.
Nem szidom az ellenzéket, mert ha a buta emberek olvassák, nem fognak rájuk szavazni.
@rakitics41: "Ha megkérdezné valaki hogy miért kell ötszörös árat fizetni a meghatározott fogyasztás felett, akkor valószínű azt a választ kapná, hogy"Csak", vagy azt hogy amikor ezt megállapítottam ez a szám jutott az eszembe!Igazán szép jogi megoldás ez!Büszke lehet az elnök úr a jogi tudására."
Szerintem azt mondaná:
A baloldal elvenné az emberektől ezt a "világon egyedülálló" rezsicsökkentést.
A Soros, Gyurcsány és Brüsszel ...
@Horizont: Ez a kicsi ország körbe lesz rakva akkumulátorgyárral.
Egy országban sincs annyi gyár, mint amennyit ide tervezett "kakadu" és társai, pedig sokkal nagyobb a területük és bőven van vizük, nem kicsi tavakkal-folyókkal rendelkeznek.
Megmérgezik a magyar földet-embereket, elveszik a vizeinket.
A saját kertjük végébe bezzeg nem építenek fasza, hatalmas nyereséget hozó aksi gyárakat. Szerintem elköltöznek majd az országból, ahogy beindulnak a gyártások.
A kínaiak jól jártak velünk, nem a területüket mérgezik, mi megépítjük a gyárakat, a nyereséget ők és kakaduék rakják zsebre. A vendégmunkások és a magyar emberek dögöljenek meg.
A zsebesbiznisz évek óta többet ér 9 millió embernél!
@sgl: Én nem hajnali, hanem éjszakai vagyok :)
Amióta itthon vagyok mint nyugdíjas, mellette vállalkozó, nagyon elbillent a napom, éjjel fent, hajnaltól – 10-11-ig alvás. Majd házimunka, váll. munka, ha van, sajnos az elmúlt 2 évben egyre kevesebb :(
Nincs a társasházaknak-cégeknek-hivataloknak-óvodáknak-iskoláknak pénzük.
Alpintechnikai ablaktisztítással foglalkozunk. De az is lehet, hogy lölő már ehhez is ért.
Gyerekkorom nekem is mozgalmas volt a sport miatt, torna, atlétika és népitánc.
Vállalkozó család vagyunk, gyermekeim apja és egyik lányom kereskedő, másik lányom szépségipar.
Három felnőtt unokám van, mind a három szakmásított gimi, jó tanulók, jó gyerekek. Mind a hárman nagyon jól beszélnek németül, angolul.
A legidősebb gimi után két év okj, logisztika, raktárvezetői. Ő is zseni, mint a te unokád, mintha róla írtál volna, nem tanult-magolt és hozta az ötösöket :) Nem tudott elhelyezkedni a szakmájában (nagy kedve sincs hozzá), gyakorlattal rendelkezőket keresnek, mivel most végzett nincs neki. Ezért intézi a vállalkozását. Nagyon elszomorít, mert fuvaros lesz :(
A másik kettő még tanul, turisztika vonalon.
Az én unokáim is sportoltak, a lányka ritmikus sportgimnasztika, a fiúk foci évekig, majd pár év kick-boksz. Beírattuk őket, míg a szülők dolgoznak, nehogy unalmukban rosszalkodjanak :)
Mi hordtuk őket edzésekre és bajnokságokra, jártuk az országot, a nagyszülöknek sem volt ideje a rosszalkodásra :)
@sgl: 5h01 nekem mondod???!! o))
"Visszatérve a zenekarokhoz akkor nem volt divat a csajokkal erőszakoskodni, igaz könnyebb volt ismerkedni, de egy lopott puszi max."
Igen, erre a mondatra ez lett volna a válaszom:
Csajokkal ismerkedni kötelező, az erőszakoskodás pedig bűn!
Gond volt az oldallal, nem tudtam befejezni, nem nyomtam meg az "Elküldés" gombot, mégis elküldte.
A következő írásomnál is rendetlenkedett :(
Egy regényt írtam a régi fiatalkori élményekről. Mikor befejeztem elküldtem, de csak az a 3 mondat ment el.
Mérgemben a gépet is lezártam.
@sgl: Én a hetvenes évek elején-közepén jártam bulizni. A régi bulis belógások ismerősek, párszor sikerült nekem is. Egyszer az Omega koncertre az ablakon húztak be
@troppauerhumer: Szerintem is igaz!
Mint nő tudnék mesélni, ezekről a hitvány, sunyi, mocskos tökimumusokról.
És szerintem nincs olyan leány-nő, akit ne zaklattak volna. Már egész kiskorban elkezdődnek. Félelmetes és megrázó egy kislánynak.
-Elmondjam, ne mondjam, apám bajba kerül, mert megöli.
-Felnőtt ember, letagadja, eljátssza az ártatlan embert, neki hisznek.
-Háború lesz baráti társaság-család-iskola között stb., stb...
Magamban őrlődtem, és nagy ívben kerültem a mocskot.
Ezért marad titok, ezért merik megtenni a rohadékok!
De mi van akkor, ha az elkerülést nem teheti meg az a lánygyermek?
Nagyon sajnálom őket!
A Nőnek felnőtt korban is résen kell lennie, mert a mocskos tökimumusok úton-útfélen minden alkalmat kihasználnak.
Ha kitudódik, jön a lányok-nők hibáztatása!
@evacica: "Pesty ha tud ilyen visszaélésekről és nem jelenti, törvényt sért"
Jelenleg fidtörvény van érvényben: ha tud ilyen visszaélésekről és jelenti, törvényt sért!
Azonnali ítélet és végrehajtás: kiesés az ablakon!

Mikor megálmodta L.jani a dohánybolt bizniszt, akkor csak dohányáruról volt szó.
Majd ahogy megnyíltak a csókos üzletek, lett üdítő és szeszesital is.
Jól kiba..tak a kisboltosokkal, vendéglátósokkal.
A közelünkben volt egy kis pavilon, ahol dohány és újságárúsítás volt. Aki 30 éve vitte az üzletet, az szegény rokkant (láb nélkül született) emberke volt, dolgozott, adót fizetett, nem pedig segélyeken élt. Hamar be kellett zárnia, mert nem tudta fenntartani.
Volt még két kisebb üzlet is, családi vállalkozásban nyomták, ők is bezártak.
És több tíz-százezer kisüzlet is bezárt, rengeteg családtól vették el a megélhetésüket.
Már akkor is hatalmasat lódítottak, mert sehol nem kötelezték Európában a külön dohányboltot, csak nálunk.
És azóta folyamatosan nő a magyar emberek-családok tönkretétele és kizsákmányolása!
Nekem ne mondja senki, hogy ezek a családok a fidre szavaztak!
Majd osztozkodás után ezeket is kidobjuk a szemétbe!
Gazdag ország a mienk, ezért méregdrága, használhatatlan gépeket vásároltunk Kínából. Vajon a mostaniak megfelelnek majd?
Bizakodjunk, hogy ezeket sem kell igénybe venni.
Az elmúlt 13 évben volt a korminak sikeres kereskedelmi üzlete? Mármint az országnak sikeres, nem a fidnek!
A Neten nem kevés kép van fent az "alvó" képviselőkről, ez csak egy icike-picike töredéke, hiszen ellenzéki média nem lehet jelen, kormi szunyókálókról nemigen látni.
Drágán megfizetünk a képviselők cuki alvásáért, amikor az érdekünk ügyében tárgyalnak-szavaznak. A megvitatás része lényegtelen, akkor szundiznak. Majd, amikor a gombot meg kell nyomni felriadnak, mert a "kötelező" gomb megnyomása fontos!
Tehát milliárdokat érnek a szundizók is, ezért nincs pénzünk!
Újságíró szundikált (valóban méltatlan módon viselkedett), emiatt fog emelkedni a csirkefarhát ára?
Alvó képviselőnek még nem függesztették fel a belépési jogosultságát!
Ismét azon csámcsognak, ami nem az ország érdekét szolgálja!
Mindig a kormány lépéseit-cselekedeteit kell figyelembe venni, rajtuk múlik az ország sorsa, ők döntenek, ők irányítanak!
"750 milliárd forintos építkezés 80 százalékát kínai hitelből fedeznék a Magyarországot nyakig eladósító Orbánék."
Fidfanok munkára fel, a fenti hitelt vissza kell fizetni.
@csak úgy...: Most, hogy írod, lehet, hogy erre megy ki a dolog.
Az infláció elvitte minden fillérjüket, már csirkefarhátra sem fussa.
Vitya sem jön ki a béréből, azért emelték ismét a bérét.
De az is lehet, hogy a kastélyában biztonságban lesznek azok a herék.
1937. óta több millióan simogatták már meg, a herék nem koptak el, az idő múlásával nem ereszkedtek meg, szép fényesek :)))) Ez itt a nagy baj!
Jani irigykedik! Ha nincs ki simogassa az övét, kérje meg józsit.
A természetvédelmi terület tönkretétele, elfoglalása nem háborítja fel, erdők kivágása sem, mindig is ilyen kormira vágyott a magyar nép!
@Nessy: Mellébeszél, ne foglalkozz vele.
Ahogy írtad, a kormányon függ, a terepet már törvényekkel előkészítették.
Mi a sza.ért, ha nem azért, mert a kormi vezetőknek ez az érdeke? A kormi prostijai fogják foglalkoztatni őket. Ugyan az! Minden zsebes ügyben a vitya kormi intézkedik.
"A Kormányfő egy korábbi beszédében, mint valós igény, jelölte meg 500 ezer vendégmunkás Magyarországra hozását. "
Híveinek évekig azt döngölte az agyába, hogy az idegenek rossz emberek. Ezek a hívek nem tesznek különbséget migráns és vendégmunkás között, pláne, ha az 1000 fős faluban 2000 vendégmunkás fog lakni. Már zúgolódnak!
Mindenkit becsapnak, feláldoznak!
@rakitics41: Ja, volt is már rá példa: a "legális fidmigráns" zsákba kényszerítette, targoncással majdnem halálra nyomatta a magyar munkást. Szerencse, hogy a targoncás meghallotta a kiabálást.
És milyen véletlen, hogy elszökött a kihallgatása után!
Milliók halnak meg, lesznek nyomorékok, hajléktalanok pár mocskos-gyilkos miatt. Könnyű háborúsdit játszani luxus körülmények között elbújva. Hatalommal visszaélő gyáva szarok.
A fránya "NEM" családbarát Gyurcsány 2006-ban 5100 Ft-ról 11.000 Ft-ra, majd 2008-ban 12.200 Ft emelte a családi pótlékot (122 ezer volt a nettó átlagbér).
Ezek a 13 éve népet szolgálók családbarátok 4 évente elintézik 5 kg krumplival. Másképp nem tudnának évente több 100e ft bérelemelést megadni maguknak!
És ezt az összeget mind a néptől, a dolgozó szülőktől veszik el!
És hol van az eus milliárdok?
Magyarországon több akácos van, mint Európa összes többi országát együttvéve
2014-ben hungarikum lett a magyar akácfa és a magyar akácméz.
Háborús veszélyhelyzet idején akácfákat vágunk ki?
"A méz ősidők óta fontos táplálékunk – baktériumölő hatása miatt háborúk során még sebek tisztítására is használták."
Az akácméznek kimagasló a fertőtlenítő hatása!
Természetvédelmi terület? Na és!
Ezek már jódolgukban azt sem tudják milyen természeti rombolást hajtassanak végbe, hogy megmutassák a pornépnek, nekik mindent szabad.
De ha a pornép nyakon csípi őket, visítani fognak mint a kismalac!
Már most bujkálnak, rettegnek!
@Nyírfa: Cukorbetegeknek: akácméz
Egy másik kevésbé savas méz az akácméz, ami ráadásul a cukorbetegek részére is egy jó választás alacsony szacharóz tartalma miatt, illetve a virágpor allergiától szenvedőknek is a legjobb méz.
@Maccska: Németországban 2023-ban a minimálbér 12 euró/óra.
2023. június 27. A minimálbér-bizottság döntése értelmében a törvényes minimál órabér 12,41 euróra, vagyis mintegy 4575 forintra emelkedik Németországban. Németországban a törvényes minimálbér 2024 elejétől 41 centtel, óránként 12,41 euróra emelkedik.2023. jún. 27.
napibér/ 8 óra 36.600 Ft, havibér/ 21 m. napra 768.600 Ft.
Ez a nyugati színvonal Magyarország "jobbik" felének. azaz a fid.szavazóknak nem kell!
Azt nem értem, hogy akkor miért emelte vitya 5 millió Ft fölé a bérét! Pedig tankolnia sem kell!
El kell költözniük Európából!
NYUGAT-EURÓPÁBAN OLCSÓBB A BEVÁSÁRLÁS, MINT MAGYARORSZÁGON.
Bármennyire hihetetlenül hangzik is, sok alapvető termék, például élelmiszer vagy tisztálkodási szer már olcsóbb Ausztriában, Németországban vagy Spanyolországban, mint Magyarországon. Úgy, hogy az ottani fizetések két-háromszorosai a magyar átlagnak!
AZ EGÉSZ EU-BAN MAGYARORSZÁGON A LEGMAGASABB AZ INFLÁCIÓ
Magyarországon elszabadult az infláció. Háromszor olyan gyorsan emelkednek az árak, mint az eurózóna országaiban. Ezért olyan rettenetesen drága minden. Erről pedig nem más tehet, mint a Fidesz vezette magyar kormány.
2022 ÓTA 50 MEGSZORÍTÁST VEZETETT BE ÉS 20-SZOR EMELT ADÓT A KORMÁNY
Hiába hazudja azt a kormány, hogy nincs válság és nincsenek megszorítások, a valóság az, hogy rendszeresen vezetik be az újabb és újabb megszorításokat és adóemeléseket:
megnyirbálták a rezsicsökkentést,
megszüntették a városi CSOK-ot,
megemelték a jövedéki adót,
megemelték a népegészségügyi termékadót,
megemelték a gyógyszer- és a cégautóadót,
és állami beruházások százait függesztették fel pénzhiány miatt.
Egyre súlyosabb a gazdasági válság, nincs pénz, ezért a kormány az embereket próbálja megsarcolni.
ORBÁN VIKTOR HAVI 5 MILLIÓRA EMELTE A SAJÁT FIZETÉSÉT.
Egy dologra azért még mindig van pénze a kormánynak: a sajátjaik fizetésére. Nemcsak Orbán Viktor fizetése emelkedett 5 millió fölé, hanem a miniszterek...
@Shikari: Éhen döglenétek! A libkányok tartanak el benneteket.
A fid. szavazók 1/4-e munkanélküli, 2/4-e nyugdíjas, 1/4-e: dolgozik-adózik, nem itt él-nem itt adózik és tolvaj.
Szerintem imádkozz érettünk!
Jó helyre megy az adónk! A nép szolgái a nép pénzén gazdagszanak.
A magas inflációt okozók bőségesen megemelik a saját bérüket, mellé még egy-egy ajándék kastély is jár, pedig az infláció nem is érinti őket, hiszen az egy gombóc fagylaltot is közpénzből veszik.
A tanárok béremelését viszont Brüsszeltől várják.
Luxus jachtot minden tanárnak!
Akinek annyi sincs az idióta,vagy munkakerülő,hajléktalan."
2017-ben megálmodott, ez idáig el sem kezdődött "Szuperkorház" megépítése, mégis 5 éve aktív dolgozója Kocsis M. asszonya és a Megafon vezetője. 2017-18 óta veszik fel havonta a több százezer forint fizetést, ez idáig kifizettek asszonykának 34 milliót, Meganak 24 milliót úgy, hogy a kisújukat sem mozdították.
6,6 milliárd forint közpénzt kapott a Fudan alapítvány, pedig se egyetem, se ingatlana:
adatbazis.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/66-milliard-forint-kozpenzt-kapott-a-fudan-alapitvany-pedig-se-egyetem-se-ingatlana
Ők nem munkakerülők?
De, milliárdos fid. munkakerülők! Ezekkel a munkakerülőkkel van tele az ország, ezeknek köszönhető a szegénység.
"Idióta" - Igazad van, idióta a magyar, mert hagyja.
"A cigánynak van." - Melyik -vajdára- gondolsz? Akinek a malmára hajtod a vizet?
Kocsis Máténak van pofája azt mondani, hogy Gyurcsányék kipakolják a kasszát Budapesten!
Az üres kasszát nem lehet kipakolni!
Ezt mondta a Vajdád 2007-ben:
thepost.hu/reszletek.php?id=62179
Kb. 1990-s évekig!
Tudjuk mit műveltek 2006-ban, aljas módon kicsinálták, lenullázták Gyurcsányt. Hazudtak, kitalált történetekkel vádolták, azért nem került bíróság elé az ügy.
A fid. tüntetés miatt zárkába zárja, bíróság elé viszi, bünteti a gyerekeket. Gyurcsányt, a nagy hazaáruló bűnözőt miért nem juttatták börtönbe? Mert megbuktak volna.
Gyurcsány egymaga mit tudott volna kezdeni ennyi sunyi ellen, párttársai is elárulták.
Felállt, új párt, és évek kellettek, hogy megerősödjön. DK jelenleg a legerősebb ellenzék, ők képesek a kormány megalakulásra, a létszám, szakemberek meg vannak.
Karigeri és márkizaj is áruló, a fid.malmára hajtották a vizet.
A nagyobb szégyen a magyar emberek, mert hagyják magukat kifosztani Ha lenne egy kis eszük és bátorságuk, akkor az ellenzéknek is könnyebb lenne. De már egyre többen jajveszékelnek, nincs kenyér az asztalon, kellett várni míg legatyásodnak, ahelyett, hogy már 10 évvel ezelőtt felálltak volna a fotelből. Nézegetik a tv-ben, Neten, hogy pár ember kivonul az utcára, és várják a csodát, hátha megoldják 5-6 millió baját-búját.
A fid. a médián keresztül intézkedik, ezért nem vezetik be a kábelt a falvakba, csak a fidtv-t tudják fogni, ott meg megy rendesen a hazugság. Tönkretették a munkát adó kisvállalkozásokat, azért, hogy a vidéki emberek a fidkrumplira, köz-alkalmimunkára szoruljanak. De már nem sokáig, mert egyre kevesebb a pénz, nem tudják kifizetni az elkényeztetett embereiket, nem tudják osztogatni a krumplit. Plakátra már nem telik, lassan szórólapot sem tudnak nyomatni.
Nem szidom az ellenzéket, mert ha a buta emberek olvassák, nem fognak rájuk szavazni.
Szerintem azt mondaná:
A baloldal elvenné az emberektől ezt a "világon egyedülálló" rezsicsökkentést.
A Soros, Gyurcsány és Brüsszel ...
Egy országban sincs annyi gyár, mint amennyit ide tervezett "kakadu" és társai, pedig sokkal nagyobb a területük és bőven van vizük, nem kicsi tavakkal-folyókkal rendelkeznek.
Megmérgezik a magyar földet-embereket, elveszik a vizeinket.
A saját kertjük végébe bezzeg nem építenek fasza, hatalmas nyereséget hozó aksi gyárakat. Szerintem elköltöznek majd az országból, ahogy beindulnak a gyártások.
A kínaiak jól jártak velünk, nem a területüket mérgezik, mi megépítjük a gyárakat, a nyereséget ők és kakaduék rakják zsebre. A vendégmunkások és a magyar emberek dögöljenek meg.
A zsebesbiznisz évek óta többet ér 9 millió embernél!
Amióta itthon vagyok mint nyugdíjas, mellette vállalkozó, nagyon elbillent a napom, éjjel fent, hajnaltól – 10-11-ig alvás. Majd házimunka, váll. munka, ha van, sajnos az elmúlt 2 évben egyre kevesebb :(
Nincs a társasházaknak-cégeknek-hivataloknak-óvodáknak-iskoláknak pénzük.
Alpintechnikai ablaktisztítással foglalkozunk. De az is lehet, hogy lölő már ehhez is ért.
Gyerekkorom nekem is mozgalmas volt a sport miatt, torna, atlétika és népitánc.
Vállalkozó család vagyunk, gyermekeim apja és egyik lányom kereskedő, másik lányom szépségipar.
Három felnőtt unokám van, mind a három szakmásított gimi, jó tanulók, jó gyerekek. Mind a hárman nagyon jól beszélnek németül, angolul.
A legidősebb gimi után két év okj, logisztika, raktárvezetői. Ő is zseni, mint a te unokád, mintha róla írtál volna, nem tanult-magolt és hozta az ötösöket :) Nem tudott elhelyezkedni a szakmájában (nagy kedve sincs hozzá), gyakorlattal rendelkezőket keresnek, mivel most végzett nincs neki. Ezért intézi a vállalkozását. Nagyon elszomorít, mert fuvaros lesz :(
A másik kettő még tanul, turisztika vonalon.
Az én unokáim is sportoltak, a lányka ritmikus sportgimnasztika, a fiúk foci évekig, majd pár év kick-boksz. Beírattuk őket, míg a szülők dolgoznak, nehogy unalmukban rosszalkodjanak :)
Mi hordtuk őket edzésekre és bajnokságokra, jártuk az országot, a nagyszülöknek sem volt ideje a rosszalkodásra :)
"Visszatérve a zenekarokhoz akkor nem volt divat a csajokkal erőszakoskodni, igaz könnyebb volt ismerkedni, de egy lopott puszi max."
Igen, erre a mondatra ez lett volna a válaszom:
Csajokkal ismerkedni kötelező, az erőszakoskodás pedig bűn!
Gond volt az oldallal, nem tudtam befejezni, nem nyomtam meg az "Elküldés" gombot, mégis elküldte.
A következő írásomnál is rendetlenkedett :(
Egy regényt írtam a régi fiatalkori élményekről. Mikor befejeztem elküldtem, de csak az a 3 mondat ment el.
Mérgemben a gépet is lezártam.
Mint nő tudnék mesélni, ezekről a hitvány, sunyi, mocskos tökimumusokról.
És szerintem nincs olyan leány-nő, akit ne zaklattak volna. Már egész kiskorban elkezdődnek. Félelmetes és megrázó egy kislánynak.
-Elmondjam, ne mondjam, apám bajba kerül, mert megöli.
-Felnőtt ember, letagadja, eljátssza az ártatlan embert, neki hisznek.
-Háború lesz baráti társaság-család-iskola között stb., stb...
Magamban őrlődtem, és nagy ívben kerültem a mocskot.
Ezért marad titok, ezért merik megtenni a rohadékok!
De mi van akkor, ha az elkerülést nem teheti meg az a lánygyermek?
Nagyon sajnálom őket!
A Nőnek felnőtt korban is résen kell lennie, mert a mocskos tökimumusok úton-útfélen minden alkalmat kihasználnak.
Ha kitudódik, jön a lányok-nők hibáztatása!
Jelenleg fidtörvény van érvényben: ha tud ilyen visszaélésekről és jelenti, törvényt sért!
Azonnali ítélet és végrehajtás: kiesés az ablakon!
Jelenleg fidtörvény van érvényben: ha tud ilyen visszaélésekről és jelenti, törvényt sért!
Azonnali ítélet és végrehajtás: kiesés az ablakon!
Majd ahogy megnyíltak a csókos üzletek, lett üdítő és szeszesital is.
Jól kiba..tak a kisboltosokkal, vendéglátósokkal.
A közelünkben volt egy kis pavilon, ahol dohány és újságárúsítás volt. Aki 30 éve vitte az üzletet, az szegény rokkant (láb nélkül született) emberke volt, dolgozott, adót fizetett, nem pedig segélyeken élt. Hamar be kellett zárnia, mert nem tudta fenntartani.
Volt még két kisebb üzlet is, családi vállalkozásban nyomták, ők is bezártak.
És több tíz-százezer kisüzlet is bezárt, rengeteg családtól vették el a megélhetésüket.
Már akkor is hatalmasat lódítottak, mert sehol nem kötelezték Európában a külön dohányboltot, csak nálunk.
És azóta folyamatosan nő a magyar emberek-családok tönkretétele és kizsákmányolása!
Nekem ne mondja senki, hogy ezek a családok a fidre szavaztak!
Gazdag ország a mienk, ezért méregdrága, használhatatlan gépeket vásároltunk Kínából. Vajon a mostaniak megfelelnek majd?
Bizakodjunk, hogy ezeket sem kell igénybe venni.
Az elmúlt 13 évben volt a korminak sikeres kereskedelmi üzlete? Mármint az országnak sikeres, nem a fidnek!
Drágán megfizetünk a képviselők cuki alvásáért, amikor az érdekünk ügyében tárgyalnak-szavaznak. A megvitatás része lényegtelen, akkor szundiznak. Majd, amikor a gombot meg kell nyomni felriadnak, mert a "kötelező" gomb megnyomása fontos!
Tehát milliárdokat érnek a szundizók is, ezért nincs pénzünk!
Újságíró szundikált (valóban méltatlan módon viselkedett), emiatt fog emelkedni a csirkefarhát ára?
Alvó képviselőnek még nem függesztették fel a belépési jogosultságát!
Ismét azon csámcsognak, ami nem az ország érdekét szolgálja!
Mindig a kormány lépéseit-cselekedeteit kell figyelembe venni, rajtuk múlik az ország sorsa, ők döntenek, ők irányítanak!
Hasznos részesei a társadalomnak!
Fidfanok munkára fel, a fenti hitelt vissza kell fizetni.
Az infláció elvitte minden fillérjüket, már csirkefarhátra sem fussa.
Vitya sem jön ki a béréből, azért emelték ismét a bérét.
De az is lehet, hogy a kastélyában biztonságban lesznek azok a herék.
Jani irigykedik! Ha nincs ki simogassa az övét, kérje meg józsit.
A természetvédelmi terület tönkretétele, elfoglalása nem háborítja fel, erdők kivágása sem, mindig is ilyen kormira vágyott a magyar nép!
Ahogy írtad, a kormányon függ, a terepet már törvényekkel előkészítették.
Mi a sza.ért, ha nem azért, mert a kormi vezetőknek ez az érdeke? A kormi prostijai fogják foglalkoztatni őket. Ugyan az! Minden zsebes ügyben a vitya kormi intézkedik.
"A Kormányfő egy korábbi beszédében, mint valós igény, jelölte meg 500 ezer vendégmunkás Magyarországra hozását. "
Híveinek évekig azt döngölte az agyába, hogy az idegenek rossz emberek. Ezek a hívek nem tesznek különbséget migráns és vendégmunkás között, pláne, ha az 1000 fős faluban 2000 vendégmunkás fog lakni. Már zúgolódnak!
Mindenkit becsapnak, feláldoznak!
És milyen véletlen, hogy elszökött a kihallgatása után!
Ezek a 13 éve népet szolgálók családbarátok 4 évente elintézik 5 kg krumplival. Másképp nem tudnának évente több 100e ft bérelemelést megadni maguknak!
És ezt az összeget mind a néptől, a dolgozó szülőktől veszik el!
És hol van az eus milliárdok?
A fizető bűnözök meg legálisan kastélyokban élhetnek.
Ahol milliárdokat zsebből forgatnak, ott kellene tisztogatni.