Nemrég kezdődött csak az egyik legérdekesebb Apple-per, amiben a cupertinóiak nekimentek a Samsungnak, mondván, hogy lemásolták az iPhone-t és az iPadet. A Samsung érdekes beadvánnyal válaszolt: az ügyvédeik azt kérik, hogy kézhez kaphassák a még meg nem jelent Apple- termékeket is, az iPhone 5-öt és az iPad 3-at, hogy előre felkészülhessenek az Apple újabb támadásaira. Tehát beperelnek valakit, hogy titkos információkat lopott, erre ő azt kérik, hogy akkor ne legyen titkos számára. Úgy látom, a Samsung ügyvédeit sem kell félteni. A koreai vállalatnak egyébként is több fogalma van a fenti termékekről, mint másoknak, lévén hogy új gyártanak pár hardvert az eszközökbe. Egy szabadalmi jogász szerint a lépés szimbolikus, a Samsung talán így akar újra asztalhoz ülni az Apple-lel. A bírósági ügy előtt ugyanis csaknem egy évig mentek a tárgyalások, azóta viszont nem próbáltak megegyezni. Ha nem sikerül, szép hosszú pernek ígérkezik ez.
A Samsung látni akarja az Apple titkait
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Előttem állt a Balatonon a főnököm és láttam, hogy a titkárnőjével csalja a feleségét, de a legdurvább az volt...
- A Nemzet Színészének kinevezett Kulka János korábban csúnyán cserbenhagyta a Padödö énekesnőjét, Lang Györgyiv...
- Tönkreteszi a májat, pedig sokan csinálják: ezek a legkorábbi jelei, ha károsodott a szerv
- Meghalt az iráni elnök a vasárnapi helikopterbalesetben
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 19., 21:21
Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
Nagyvilág
- 2024. May 19., 20:40
Súlyos veszélybe kerülhetünk: itt az új fertőzés, amivel szinte lehetetlen megküzdeni
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
Új hozzászólás