Sokaktól hallottuk már, most a Bloomberg szólalt meg, és mivel tekintélyes lapról van szó, a cikknek is nagyobb súlya van. Egyébként csak azt ismétlik, amit eddig is hallottunk, vagy amit magunktól is kitalálhattunk: a készülékbe az iPad 2 A5-ös kétmagos processzora kerül, miközben a forma egyáltalán nem változik. A lap megerősíti azt az információt is, hogy az 5 megapixeles kamera helyére 8 megapixeles kerül. Bár pont a pixelek számával nincs semmi gond, szerintem inkább a képminőséget kéne tovább javítani, ami egyébként most sem nagyon rossz az iPhone 4 esetében: napközben, amikor nincs nálad más, már nem kényszer, hanem valódi alternatíva lehet a telefon. Ezt a képet például Ádám készítette a mobiljával:Ezzel együtt van még hova fejlődni, bár szerintem az optika további növelése, és ezáltal a képminőség javítása a helyes út, nem a megapixelekkel való bűvészkedés. Miközben a Bloomberg a megfontolt haladásban hisz (és például azt állítja, hogy a következő iPad sem duplázza, legfeljebb csak harminc százalékkal növeli a felbontást) a kevésbé fajsúlyos versenyzőnek számító Boy Genius szerint az új mobil már augusztusban befuthat, és radikális változást jelent majd elődjéhez képest. Ennél többet azonban nem árult el a lap.
Szeptemberben érkezhet az iPhone 5
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Megkezdődött az EP-listavezetők élő vitája: kifújolták a Fideszt és a Tisza pártot
- Fű alatt szűnik meg egy bosszantó tiltás Magyarországon: holnaptól már nincs érvényben
- Semmi perc alatt letiltja a bank a kártyádat, ha nem veszed komolyan ezt a figyelmeztetést
- Fájdalomcsillapító eljárások mozgásszervi fájdalmak ellen
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
Itthon
- 2024. May 17., 20:20
Figyelmeztet a szakértő – Erre rámehet a mezőgazdaság
4 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Féláron veszi!! (annyit is ér) :))