Utazónk egy maja templom lábától jelentkezik, Szabi zsebéből, Mexikóból. Chichén Itzá, ez a maja-tolték romváros 2007 óta a világ hét új csodáinak egyike. A Wikipedián remek kis leírást kapunk arról, kik is azok a toltékok. Gyorsan összefoglalom nektek. Akkoriban, mikor a kalandozások után a magyarok elkezdtek azon gondolkozni, hogy alapítani kellene már egy államot a Kárpát-medencében, a világ másik felén ez a maják által alapított város is jelentős lakócserét élt meg. 987-ben, a tolték hódítás idején ez lett az új birodalom fővárosa, és ez a barbár, harcos nép összeolvadt az ott élőkkel. Meghagyták a vallást, a kultúrát, de azért módosították a saját arcukra. Ez azért is kellett, mert a toltékok képzeletében az istenek vérszomjas zsarnokok voltak. Jellemző a gondolkozásukra, hogy szerintük a "Napot állandóan emberi vérrel kellett táplálni, hogy a halál föld alatti házából hajnalonként fölemelkedjen". A tolték művészet megdöbbentő, sokak számára rettenetes, hiszen állandó vérontásról tanúskodik. Épületeiket harci események, emberszívet lakmározó sasok képeivel, szörnyekkel és kígyó-madár-jaguártestű fantáziaállatok alakjaival díszítették. Jó fejek voltak ezek a toltékok, na.

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.