Annyi csapás éri ezt a szerencsétlen gépet. Utoljára 2010-ben frissült igazán, tavaly volt egy kisebb ráncfelvarrás, ami semmire sem volt elég, az újszerű, erős szerverprocesszorok, amik a Próba valók, még hónapokig nem kerülnek piacra és az új EU-s szabályozás miatt le kell állítani az aktuális generáció forgalmazását Európában. Mindebből sokan arra következtettek, hogy az Apple lassan az egész világon kinyírja majd a Mac Prót, aminek persze ellentmond, hogy a tavalyi vicces frissítés után azt mondta Tim Cook, 2013-ban komoly fejlesztésen esik át a gépcsalád. És most más források is ezt erősítik meg: a Mac4Ever szerint az Apple biztosította a kereskedelemmel foglalkozó France Systèmes nevű céget, hogy 2013 tavaszán új Mac Pro érkezik. Ez persze nem jelent azonnali frissítést, mert a tavasz ebben a szövegkörnyezetben akármit jelenthet március 20. és június 20. között, szóval biztosan lesz idő, amikor egyáltalán semmilyen Mac Prót nem lehet majd kapni Európában.

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.