Pont tegnap kérdezték meg tőlem a pultnál állva, hogy mikor mutat be valami újat az Apple, amire csak megvontam a vállam, mert akkor még fogalmam sem volt. Aztán néhány órával később bejelentették, hogy június másodikán, szóval közel két hónap múlva lesz az idei WWDC, öt napon át fog tartani, és nem lehet majd csak úgy simán jegyet venni rá, csak jelentkezni tudsz, aztán majd sorsolnak. Ekkora biznisz lett Apple-fejlesztőnek lenni. Viszont az is majdnem biztosnak tűnik, hogy addig már nem mutat be semmi érdekeset a cég. De a 25. WWDC-n rengeteg izgalmas újdonságra számíthatunk. Lássuk a tavalyi felhozatalt: volt OS X Mavericks, új MacBook Air, új AirPort, megint bemutatták az őrületes Mac Prót, volt iWork in the Cloud, iOS 7, iTunes Radio (haha), felforgatták a teljes piacot. Ez lesz idén is. Pletykaszinten: OS X 10. 10, iOS 8, frissített MacBook Air (bár nem nagyon van olyan Intel hardver, amivel frissíteni lehetne a gépet), és persze a legizgalmasabb: a 12 colos, ultravékony retinás kijelzőjű MacBook, ami állítólag úgy átírja majd mindazt, amit a laptopokról gondoltunk, mint annak idején az Air. Izgatottan várjuk.
Még két hónapig nem mutat be semmit az Apple
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Reagált a köztársasági elnök Dobrev Klára vádjaira
- Drámai hír jött a verőcei végzetes hajóbalesetről: ittasan vezették a motorcsónakot
- Orosz Hírszerző Szolgálat: A globalizmus hívei Orbán Viktor likvidálására szólítanak fel
- Belendült az internet kegyetlen népe: gyűlölködő üzeneteket kap a színésznő a sorozatbéli karaktere miatt
Itthon
- 2024. May 22., 18:58
A fülöp-szigeteki melósok lenyomják a magyarokat – Mi a baj a hazaiakkal?
Itthon
- 2024. May 22., 16:55
Itt vannak a részletek a köztársasági elnök botrányáról: így működhetett Sulyok Tamás közreműködésével a szegedi földmaffia
Itthon
- 2024. May 22., 18:30
Rétvári Bence nem kegyelmez: zéró toleranciát hirdetett – Mire terjed ki?
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 22., 08:59
Nem várt dolog történt a forinttal szerda reggel, mutatjuk a részleteket
Itthon
- 2024. May 22., 06:20
Szerdán is megtépáz bennünket az időjárás – Mutatjuk, hol sújt le a jégeső
Szórakozás
- 2024. May 21., 15:24
Trokán Nóra oldalmellett villantott, felforrósodott a hangulat a vörös szőnyegen – videó
Új hozzászólás