Az elmúlt egy hétben nagyon forrt a víz az óceán túlpartján, az Apple Pay mellett ugyanis begyújtotta a rakétákat egy CurrentC nevű fizetési rendszer, amit az MCX nevű cég vezetett be. Ez önmagában nem baj, de ennél sokkal nagyobb felzúdulást váltott ki, hogy több nagy kereskedő, úgy mint a WalMart, CVS, és RiteAid kihátráltak az Apple Pay és Google Wallet támogatásából, és kizárólag az MCX-es fizetés mellett kötelezték el magukat. Kiderült később, hogy az MCX és a partnerei között létrejött szerződések értelmében a CurrentC mellett senki nem fogadhat el más mobilfizetési megoldást, különben büntetést kell fizetniük az MCX-nek. És mivel az Apple Pay durván megdöntötte a népszerűségi rekordokat , egymillió aktiválást elérve, a felhasználók bojkottra szólítottak fel az áruházak ellen. Ez már gyönyörű, de most jön a java. Tegnap az MCX beismerte, hogy sikeres hacker-támadást hajtottak végre a CurrentC szerverei ellen, megszerezve felhasználói email-címeket. Gyorsan hozzáteszik, hogy ez a pilot program részét érinti, élesben csak 2015-ben indulnak, és dummy fiókok kerültek ki, de két tényre világít ez rá: a CurrentC az Apple Payhez képest nagyon elavult fizetési rendszer, a leírása alapján a bankkártyaadatainkat a készüléken nem, de felhőben tárolhatja. Nem úgy, mint az Apple Pay. ezt a rendszert - talán pont ezért - már a tesztidőszakban felpattintották Hát azt hiszem erre mondják, hogy cumi. A WalMart és a többiek döntését már gyakorlatilag mindenki ostobának nevezte, most azt hiszem számukra is kiderült, mennyire rossz lóra fogadtak. Az MCX pedig gyorsan közzétette, hogy a jövőben lehetőség lesz minden partnerének a CurrentC mellett az Apple Pay fizetéseket is elfogadni.
Feltörték az Apple Pay leghangosabb konkurensének szervereit
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Megkezdődött az EP-listavezetők élő vitája: kifújolták a Fideszt és a Tisza pártot
- Fű alatt szűnik meg egy bosszantó tiltás Magyarországon: holnaptól már nincs érvényben
- Semmi perc alatt letiltja a bank a kártyádat, ha nem veszed komolyan ezt a figyelmeztetést
- Fájdalomcsillapító eljárások mozgásszervi fájdalmak ellen
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás