Az egykulcsos, arányos adórendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az egykulcsos adóval együtt bevezetett családi adókedvezmény ösztönzi a családokat a gyermekvállalásra, ami már a születések számának jelentős emelkedésében is megmutatkozik - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A kormány 2010-ben, a hivatalba lépése után bevezetett egy olyan családbarát adórendszert, amelynek köszönhetően tavaly nyolcszázezer szülő megközelítőleg 160 milliárd forintnyi családi adókedvezményt tudott érvényesíteni. A családbarát adórendszernek köszönhetően közel 20 százalékkal nőtt a háromgyermekesek reálkeresete - hangsúlyozza a tárca a közleményében.
Kiemelik: az arányos, munkaközpontú gazdaság felé vivő adórendszerben tehát bekövetkezett egy szemléleti váltás, amely szerint az állam a gyermek neveléséhez szükséges jövedelmet a családnál hagyja.
Az idén eddig 5,2 százalékkal született több gyermek, mint 2011 azonos időszakában, az eddig megismert adatok bizakodásra adnak okot.
A gyermekvállalást ösztönző kormányzati lépéseknek - amelyeknek fontos eleme a családi adókedvezmény - köszönhetően sikerült megállítani azt a születésszám csökkenést, amelyet a korábbi kormányok rendkívül hátrányos intézkedései előidéztek - írja közleményében az NGM.























Nem az a baj, hogy a mindenkori politikusok segg hülyék,
hanem az, hogy annyira hülyék,
hogy azoknak a véleménye sem érdekli őket,
akik józan paraszti ésszel gondolkodnak.
Csak meg kellett volna nézni, hogyan is mutatnak a grafikonok:
Ratkó-gyerekek, Ratkó-unokák, Ratkó-dédunokák.
Ehelyett a kilencvenes években sorra zárták be a bölcsődéket,
óvodákat, iskolákat, mert kihasználatlanok voltak.
Most a babákat nem tudják hová vinni a szülők,
a magán intézmények ára a csillagos ég...
...én már nem is remélem, hogy ebben az országban valaha is olyan kormány lesz, amely az emberekért van... :( Válasz erre Tetszik2 2012. június 21., 20:05 Jelentem
És 50000 fővel csökkent az ország lakóssága!!
Akkor most ki hazudik??
A hivatalos állami népességnyilvántartó, vagy a "hülyegyuri"?? Válasz erre Tetszik2 2012. június 21., 20:52 Jelentem
Hát nem bámnnám .ha ez a fajta nem szaporodna!gondolom sokan eggyet értenek velem Válasz erre Tetszik1 2012. június 21., 21:38 Jelentem
Csak azért szaporodunk mert nincs pénzünk gumira... Válasz erre Tetszik2 2012. június 21., 21:57 Jelentem
Érkezhetne Matolcsynak egy kis józan ész. Mert a babák nagyon kevesen születnek.
Több az elhalálozás mint a születés. Mire is szülnének?
A megélhetés igen nehéz a fiataloknak is. Mire minden számlát kifizetnek már nem marad a gyerekre. Jobb sorsot szánnak a gyerekeiknek mint amilyen gyerek koruk nekik volt.
Matolcsy a cigányokat számolta? Válasz erre Tetszik1 2012. június 21., 22:00 Jelentem
@kukac50:
Csak őket számolta, mivel az ember nem szívesen vállal gyereket egy olyan országban, ahol nincs közbiztonság, rossz a kereset, drága minden...a cigányoknak meg mindegy, nálunk a dögkútból is loptak már húst, attól se lesz bajuk...ráadásul minél több gyerek annál több pénzt kapnak...jóval többet mint ha dolgoznának, csak hát ezt a pénzt a mi adóinkból kapják. Válasz erre Tetszik 2012. június 21., 23:46 Jelentem
Csámpás szem, nem hogy nem születnek gyerekek abban az ütemben, amit te vizionálsz, de ismét csak fogyott az ország lakossága. Ennyi baromságért már megérdemelnél egy nagy pofont, hogy a maradék három db nyugdíjas agysejted egy kicsit feléledjen.
Egykulcsos adó egyenlő sok gyerekkel? Ilyen csak az "ideg, elme, gyógy és intézet" (Hofi Géza) állandóra bejelentett lakói találnak ki. Válasz erre Tetszik3 2012. június 22., 00:20 Jelentem
Clarence nem az egykulcsostól lett, hanem a lótól... Válasz erre Tetszik2 2012. június 22., 05:52 Jelentem
@Horizont: Magam is azt hittem, majd lesz egy szakajtónyi unokám! Hát nem lesz. Jó ha majd lesz egy. Igen, azt nyilván el fogjuk kényeztetni. Őt felnőttek hada veszi majd körül, és "mindenki"-é is lesz. Ha egyáltalán lesz. Igen, ellopták a gyerekeink jövőjét. Válasz erre Tetszik2 2012. június 22., 06:06 Jelentem
Fidesz siker: A Világ legnagyobb barma a matolcs, ami köszönet a CNN interview-nak ma már elismert az egész Világon. Al Jazeera is leközölte. Az Arabok ebben az egyben egyetértettek a nyugati médiá értékelésével. Ennek ellenére nem szünetik be öngyilkossággal elkövetett terrortámadásaikat, a nyugati civilizáció ellen. Magyarország azonban kivételt képez. Véleményük, hogy a Viktor egymaga felér néhány ezer öngyilkos terroristával. Az Arabok ugyanakkor nem akarják Európa közepét elnépteleníteni, mert mint az minden MAGYARNAK meg lett MAGYARÁZVA, a így megüresedett Közép-Európai területet az Izraeli cionista bankárok azonnal lefoglalnák,hogy katonai támaszpontnak fejlesszék ki nagy haszonnal. Válasz erre Tetszik 2012. június 22., 06:29 Jelentem
Szanaszétnéző , te biztos iker vagy , mert egyedül nem lehetsz ennyire hülye !!!
Legnagyobb baj , hogy ezt a baromságot, te és ápolásra szoruló főnököd, el is hiszitek ! Válasz erre Tetszik2 2012. június 22., 07:10 Jelentem
kiadták rendeletben,hogy a párt,és a "2/3" azonnal kezdjen el"szaporodni"!! Válasz erre Tetszik1 2012. június 22., 07:32 Jelentem
Matócsi az ország ellenlábasainak titkos fegyvere. Azt mondják: minek hőbörögjük ,minek szőjünk mindenféle össze-vissza esküvéseket, mikor itt van ez az izé, ő majd elintéz mindet végérvényesen, mi meg a fotelből hallgatjuk. Válasz erre Tetszik1 2012. június 22., 07:39 Jelentem
Az 500 milliárdos költségvetési hiány hallatán, amit az 1 kulcsos adó okoz, okozott,
az embereknek felállt ... a szőr a hátán ! Válasz erre Tetszik3 2012. június 22., 07:47 Jelentem
@Csizmás Kond: nem kulcsért, ajtódíszért:
http://www.femina.hu/hirhatter/28_ezer_forint_a_gyes_de_kapsz_egy_szep_szalagot
más:
(egyébként ezen a honlapon mi a fene ez a kedveli egy hozzászólásod, meg barátodnak jelölt hülyeség? állandóan levél jön az emilcímemre, amit nem győzök törölni) Válasz erre Tetszik 2012. június 22., 08:38 Jelentem
Pedig így van, csak el ne áruljatok. A szomszéd kiment külföldre dolgozni, a felesége meg adott egy kulcsot!:-D Válasz erre Tetszik2 2012. június 22., 09:37 Jelentem
Ti igen, mi nem! Válasz erre Tetszik1 2012. június 22., 11:19 Jelentem
cigányéknál biztos nagy a szaporulat azt vették figyelembe mert azok aztán potyogtatnak. Válasz erre Tetszik2 2012. június 22., 15:10 Jelentem
@Bugajakab: Fiatal és szép a szomszéd felesége? Válasz erre Tetszik 2012. június 22., 16:45 Jelentem
Matolcsy csináljon magának kis testvért! Válasz erre Tetszik2 2012. június 22., 16:49 Jelentem
@Horizont:
Óvatosan a nagy szavakkal!
Ratkó korszak vége?
"A Ratkó-korszak a Ratkó Anna 1949 és 1953 közötti népjóléti, majd egészségügyi miniszterségének, illetve tágabban az 1950 és 1956 közötti félévtizednek a népesedéspolitikára utaló elnevezése."
http://hu.wikipedia.org/wiki/Ratk%C3%B3-korszak Válasz erre Tetszik 2012. június 22., 17:47 Jelentem
@gyevi_biro: Bocs, de ezt nem igazán értem! Válasz erre Tetszik 2012. június 22., 18:05 Jelentem
Már látom szemeim elött a cigány gyerekeket egy darab tolvajkulcsal a kezűkben .:-) Válasz erre Tetszik1 2012. június 22., 19:10 Jelentem
E l n é z t e !!
Két egymáshoz nem illő sort összeolvasott(!) a kusza szemeivel!! Válasz erre Tetszik 2012. június 22., 20:24 Jelentem
@kukac50:
Talán nem kellene belőle még egy. Ez is sok(k) az országnak. Válasz erre Tetszik1 2012. június 22., 23:25 Jelentem
Megérkeznek Canadából az "egykulcsos-csecsemők" amit Matolcsyi "visszarendelt" ! Válasz erre Tetszik1 2012. június 23., 00:06 Jelentem
Ma egy rendezvényen láttam egy terhes kismamát! Öröm volt látni.
Magyar volt! Csak fekete lábút lehet látni mifelénk.aki terhes Válasz erre Tetszik1 2012. június 24., 22:02 Jelentem
Az egy kulcs eleve jó ötlet volt. Válasz erre Tetszik 2012. június 25., 00:33 Jelentem
Azt nem mondják az újszülött gyerekek hány százaléka roma. Hivatalos források szerint 80%. Válasz erre Tetszik 2012. június 25., 07:35 Jelentem
Vagy 90%. Válasz erre Tetszik 2012. június 25., 13:15 Jelentem