Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója a Fidesz-székház csütörtöki ostroma után az alábbi levelet küldte a párttagoknak. A cink.hu kommentárja szerint a levélből közvetetten kiderül, mi fáj a legjobban a Fidesznek: az, hogy nem pártok, hanem valóban civil diákok tüntetnek ellenük, ezért sulykolják ilyen intenzitással, hogy a tiltakozásokat "a baloldal" szervezi.

"Kedves Barátaink!

Szeretnénk tájékoztatni titeket a tegnapi eseményekről.

Radikális diákok egy csoportja a délelőtti órákban megtámadta a Fidesz Lendvay utcai székházát. Átmásztak az épület kerítésén, és be akartak jutni az épületbe. Közben az előre értesített baloldali újságírók kamerákkal kísérték őket. Munkatársaink határozott fellépésének köszönhetően csak páran jutottak be, a többiek az udvaron maradtak. A földre telepedő aktivisták időről időre megpróbáltak újra betörni az épületbe. Eközben törtek-zúztak, bántalmazták a székház dolgozóit, többek között megrúgtak egy női munkatársat is. Nem voltak tekintettel a ház idős dolgozóira sem, akik megrémültek a soha nem látott durvaság láttán. Dokumentumok után kutatva elvitték a kukák tartalmát. A radikális fiatalok példátlan akciója törvénybe ütközik, birtokháborításnak minősül. A Fidesz, miközben megtehette volna, nem kérte a rendőrség beavatkozását (ezzel szemben 2006-ban a békés tüntetők szemét is kilőtték a rendőrök).

A diákokat azok a jól ismert arcok vezették, akik az elmúlt hónapokban folyamatosan heccelték a magyar fiatalokat. Ők azok, akik maguk is bevallották, részt vettek egy amerikai tanácsadók által tartott képzésen, amelyen agresszív utcai kampányok szervezésére oktatták őket. Azokról a radikális fiatalokról van szó, akik maguk sem tagadták, hogy egyeztettek a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 Mozgalommal. Azokról van szó, akik a diákság képviselőinek állítják be magukat, de közben a baloldal bíztatására provokációkat szerveznek a magyar városok utcáin. Be nem jelentett tüntetéseket tartanak, hidakat és épületeket foglalnak, rongálnak.

A jövőben minden Fidesz-iroda számíthat hasonló törvénytelen megmozdulásukra. Éppen ezért arra kérünk benneteket, hogy ennek megfelelően alakítsátok ki irodáitok biztonságos, de békés védelmét. Amint az tegnap is bebizonyosodott, politikai ellenfeleink nem fognak válogatni az eszközökben.

A Központi Hivatal védelmében várjuk azon Fidesz-tagok jelentkezését, akik a tegnapihoz hasonló agresszió esetén 1 órán belül a helyszínen tudnak lenni. A jelentkezéseket kérjük, juttassátok el a [email protected] címre, nevetek, tagkártya-számotok és mobilszámotok feltüntetésével.

Sok munka áll előttünk, de addig is, szeretnénk köszönetet mondani minden munkatársnak és szimpatizánsnak, akik segítettek megvédeni a székházat és az itt dolgozó embereket.

Üdvözlettel:

Kubatov Gábor

pártigazgató"

97 hozzászólásarrow_drop_down_circle

massa
Kubatov? ki törte be az ajtót? az örök egyike,hiszen még jelzés sem volt rajta, kitől féltek ? ártatlan emberektől? ti sósavoztatok a gyerekeket bántani ? talán nem a nép ellen kellene alkotmányozni ,jó ha tudod ezerrel búktók csalhatsz minden ki lesz vizsgálva,
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
massa
Kubatov? ki törte be az ajtót? az örök egyike,hiszen még jelzés sem volt rajta, kitől féltek ? ártatlan emberektől? ti sósavoztatok a gyerekeket bántani ? talán nem a nép ellen kellene alkotmányozni ,jó ha tudod ezerrel búktók csalhatsz minden ki lesz vizsgálva,
bence
Kósa miért nem merte megmutatni a televízió stábjának a kárt? Azért mert hazudott mint mindíg!
Dr. Felipe
Kubaszov elvtárs, ez már megint olyan fideSS esre sikeredett tele hazugsággal és csúsztatással.
massa
@bence: Az örök törték be egyébként is hol volt a jelzés rajtuk ? Orbán gyorsan hivta a kopasz gyilkos bűnőzőit,miért nem mer kiállni ? fél 50 fiataltól ? elég gáz?
nahát
Mocskok bértüntetők! Mennyi fejpénzt kaptak?
massa
Mi fáj? aljasságuk csontig hatol amit a néppel művelnek a fagyi visszanyal!
A Tündik bündije
@nahát: Amennyit a sósavas elvtárs. Bár lehet, hogy neki elég volt a fél liter házi abban a szeles időben.
gibgab
Tudomásul kell venni, hogy a fiatalok nagy részét a fidesz-retorika nem tudja félrevezetni. Tájékozottak, okosak, érzelmileg kevésbé befolyásolhatók, van önálló véleményük, és ki is mernek állni a véleményük mellett. Miért kell a baloldali pártokat v. Bajnait mögéjük képzelni? Ennek több oka van, és ez az egyik: "a levélből közvetetten kiderül, mi fáj a legjobban a Fidesznek: az, hogy nem pártok, hanem valóban civil diákok tüntetnek ellenük." Így igaz.
Az irodák védelmére való mozgósítás pedig röhej.
Dr. Felipe
@nahát: Ezt kérdezd bencsik munkásőr elvtárstól.
massa
@nahát: a lefizetett csőcselék igen meg a sósavas öreg,ill a gyilkos aki beállt a sorba Orbánnak csak ilyen aljai vannak
Dr. Felipe
@nahát: A savas bácsika biztos prémium jutalmat is kapott vagy egy zorbánc vaskeresztet.
A Tündik bündije
A kedvenc részem:

"A Központi Hivatal védelmében várjuk azon Fidesz-tagok jelentkezését, akik a tegnapihoz hasonló agresszió esetén 1 órán belül a helyszínen tudnak lenni. A jelentkezéseket kérjük, juttassátok el a [email protected] címre, nevetek, tagkártya-számotok és mobilszámotok feltüntetésével."

"Tekintettel arra, hogy a szovjet föld ismét ki van téve a nagytőkések által vezénylet nyugati agresszoroknak, a kulákok és a városi tőkés burzsoázia aknamunkájának, felkérünk minden munkást, hogy Sztálin elvtárs és a dolgozó nép védelmére fegyverben sorakozzon a pártház előtt. Pártunk erős és győzhetetlen, mert amikor a mozgalmat vezeti, megsokszorozza akaratát, mely révén a munkásosztály forradalma végül elsöpri majd a nagytőkés rendszert."
kerék
Írok majd valami szépet a címre.
Am mi az a tagkártya szám? Külön kártya jár a békemeneteseknek?
nahát
@gibgab: igen jól mondod, a fidesz nem tudja félrevezetni őket, de a baloldal nagyon is
nyanya001
Civilek mióta intézkedhetnek ?
Vagy összeugrasztásra megy ki a játék ?
nahát
A sósavas öreg biztos baloldali provokátor volt!
gibgab
@nahát: Te se fogsz már meghibbanni!
desert
Szeretem, ahogy mindig sikerül nekik valahogy előhozakodni a 2006-os, békés tűntetéssel. Nem egyszer sikerült már igen erőltetetten kontextusba hozni a "házisütis" Gabi néninek is. Ismerősöm aki a Ferenciek teréhez közel lakik, mesélte 4-5 éve, hogy "varázslatos" élmény volt nézni az erkélyről, amint a szomszéd kocsija lángokban állt a békés tűntetők nyomán. Meg hát ugye ráfért már az új térkövezés is, direkt segítség volt, hogy a lelkes, kevéshajú, labdarúgás kedvelő fiatalok felszedték dobálózás céljából.
desert
@nahát: Persze meg az alkesz vénasszony is, aki örül, hogy "végre egyszer tisztességes kormányunk van".
Dr. Felipe
@A Tündik bündije: Kicsit átírtam.

Tekintettel arra hogy a magyar föld ismét ki van téve az oligarchák és offshore lovagok által vezényelt nyugati imperialista agresszoroknak, zsírosparasztok, városi panelproletár burzsoázia aknamunkájának, felkérünk minden fideSS páttagot hogy zorbánc elvtárs és az ő sleppje védelmére fegyverben (sósav, tojás, narancs, síp, dob, nádihegedű) jelentkezzen a pártház előtt. (Lendvai utca)
Pártunk erős és legyőzhetetlen mert amikor a fényességes zorbánc elvtárs vezeti a mozgalmat megsokszorozza akaratát (mindenki vigyen magával még egy embert), mely révén a dicsőséges fülkeforradalom végül elsöpri majd a nagytőkés oligarcha rendszert.

Szorgos népünk győzni fog.
A Tündik bündije
@nahát: "A sósavas öreg biztos baloldali provokátor volt!"

Az biztos. Sőt! Szerintem valójában Orbán is az, és ezzel az elcseszett félfasiszta rendszerrel valójában a jobboldalt akarja lejáratni a bal kérésére. Ugye, milyen körmönfontak ezek?
keresztapa
Felismerés kérdése? Civil fiatal értelmiségiek akarják a választást megnyerni a kormány leváltásával, avagy a pártok? A pártok ideológiájánál csak a hatalomba lenni a cél, az érzések nem uralhatják az ideológiát, mint ahogyan nem is képes, azt uralni, mivel csak a tömegek rendelkeznek, emberi érzelemmel, amit a párt- ok ideológiája mérgez, saját céljainak elérésére. A félrevezetett és óvatlan társadalom meg elhiszi, hogy a pártnak a nép jobb életminősége a cél. Soha nem is volt, de nem is lesz a nép cél, annál inkább
a párt uralma a nép felett.
marlin
És a FRADI nem szégyelli ezeket?? Vagy már Fradi sincs??
hallgatag
@nahát: tudsz még hatékonyabban nyalni ???
hallgatag
@keresztapa: Te most kinek drukkolsz ??? Vagy középen állsz, mint a napraforgó ???
ez is hivatás dolga,...:(:(
nemsemmi
Vannak még gyilkosok a börtönökben, fel kellene bérelni őket a többi iroda védelmére.
Esetleg a baltást vissza lehetne hozni. Biztosan hálás Viktornak.
keresztapa
@hallgatag: Az ember nem növény. Így nem is lehet hasonlítás tárgya, emberrel. Soha nem álltam, és nem is állok egyetlen párt oldalán sem. Csupán az értelem oldalán! Mivel
az emberi érzelem, képzelet vezeti az ideológiát, félrevezetve az emberi értelmet!
nyanya001
A polgári engedetlenség mióta törvénytelen ?
A tüntetés a mindenkori hatalom ellen mióta törvénytelen ?
nyanya001
Gyilkost, sósavazót a tüntetőkre küldeni nem törvénytelen ?
kengyefuto
@massa: Ócska fasiszták,bayer és a munkásőr bencsik vezérletével!!A dugó civis kósa védnöksége alatt!
miazavalami
Meg pukkadok a méregtől! Hogy lehet büntetlenül ennyit hazudni?
kengyefuto
@keresztapa: De azért ugye sokkal jobb neked is,ha a baloldal van kormányon!! Valld csak be,mert az írásodból sugárzik a balos szimpátia!!
kengyefuto
@kerék: Amolyan bírkaazonosító dögcédula!!
kengyefuto
@nahát: A fidesz már a születése napján hazudott azzal,hogy egyáltalán létrejött!
kerék
@nahát: "A sósavas öreg biztos baloldali provokátor volt"
Jézusom, te tényleg ennyire naiv vagy? Gondolom a gyilkos biztonsági is baloldali beépített ember.
Meg a buzizó, zsidózó békemenetesek is mind baloldali emberek...igazán sajnállak öreg, szar lehet gy élni.
kukac50
A fiatalok átlátnak a Fidesz eszén! Látják,hogy egyre rosszabb a helyzet az országban,hiába mondja Orbán,hogy ez sikertörténet,ha 100x mondja akkor sem lesz az.
Nincs munka egyre több ember nem tudja fizetni a számlákat, sok embernek még jóllakásig sem telik, meg tűzrevalóra.
orogordog
@nahát: Magadról beszélsz Te és a pajtikáid gyújtótátók autókat és "hugyoztátok" szét a Kossuth teret, ejnye a feledékenység.
Mobil123
@miazavalami: Olvasva:-) Ne borzold a hátad.:-) Látszik, hogy nagyon be vannak sz@rva a fiatalok tüntetése miatt. Most jön majd még csak a gyors törvénylókezések hada, hogy minden egyöntetüen tilva legye, ergó tényleg mindenkinek kuss.
Mobil123
törvénylókezés=törvénykezés (a ló nélkül, igaz mit lehet tudni, lehet
fehér ló vagy fekete?:-)))
miazavalami
@Mobil123: De borzolom! Ha már mást nem tehetek engedtessék meg nekem..., a szemit is kikaparnám. Hegyezgetem a karmaimat. :-)
Mobil123
@miazavalami: Ezzel nem vagy egyedül!! :-) De a fülednek nem tesz jót a nyomás ingadozás.
miazavalami
@Mobil123: A vérem nyomása az rendben van. 90/60- nal vittek a műtőbe... Pedig be voltam tojva rendesen... :-))))
Mobil123
@miazavalami: Ne má!! Basszus, nekem a tudattól, hogy dokihoz kell mennem is 150/100 a vérnyomásom.
miazavalami
@Mobil123: Nekem mindig alacsony. Meg is jártam vele, mert nem tudtak csak lélegeztetve altatni. A cső helye jobban fájt utána mint a fülem. :-( Hideg vérem van , vagy mi fene? :-)
Mobil123
@miazavalami: Na kezdjük előlről!! Mi vagy te béka??? :-)))
Na komolyan mi van füleddel??
miazavalami
@Mobil123: Kedden megyek vissza. Szedem a gyógyszert, fél év múlva fog eldőlni mi lesz a hallásommal. Ha semmi javulás akkor olyan készüléket kapok aminek az egyik részét be kell ültetni a fül valamely szervébe( elfelejtettem hova) , a másik részét pedig a fülkagylóba kell tenni. Ha javul akkor elég olyan készülék amit kivül kell hordani. De addig nehéz lesz ám , mert egyedül nem merek elindulni sehova, nem hallom a forgalom zaját... Az egyensúlyommal is van egy kis baj. Kissé balra hordok, de ez rendbe fog jönni. Már sokat javult.
Mobil123
@miazavalami: Az jó hír, hogy javul. Apjuk akkor balról támogat:-)) Csak vigyázz Magadra. De most mind két füleddel baj van?
miazavalami
@Mobil123: Igen. A balra teljesen süket vagyok, itt a hallóidegek és egyéb belső szervek is elhaltak. A jobbra 40-50 - % - os hallás károsodást szenvedtem. :-(
Mobil123
@miazavalami: ÓÓÓÓÓ!! Akkor ez qrva gáz!!! Tényleg légy óvatos!!
miazavalami
@Mobil123: Az vagyok. Most tanulok szájról olvasni... És megtanultam valami mást! Mit jelent fogyatékosnak lenni! :-( Hidd el csak az tudja aki átéli.
Mobil123
@miazavalami: Elhiszem!!:-(( Jelbeszéd??
miazavalami
@Mobil123: Azt nem sokan ismerik, én sem. Azzal csak más halláskárosultakkal tudnék beszélni. Siket némák használják leginkább. De ha minden jól megy a jobb fülemre olyan 80 % - ban hallani fogok. Azzal már el lehet navigálni.
Mobil123
@miazavalami: Oké, de ártani nem árt.( bár ne legyen rá szükség!!)
indi58
@nyanya001: Amióta nem a Fidesz teszi.
szepwilly
@bence: na ep erre gondoltam ez is egy fityiSS-s level a fele sem igaz!
kkalman
Kubatov et! A Cavintont nem azért írja fel az orvos, hogy otthon a vitrint díszítse vele, hanem, hogy szedje. A gyógyszer nem szedésének következménye, hogy a 2006-os randalírozásra, amikor is Budapest több pontja lángokban állt, mint békés tüntetésre emlékezik.
bundi
@nahát: "a fidesz nem tudja félrevezetni őket, de a baloldal nagyon is"
milyen igazad is van:
"Munkatársaink határozott fellépésének köszönhetően csak páran jutottak be, a többiek az udvaron maradtak. A földre telepedő aktivisták időről időre megpróbáltak újra betörni az épületbe. Eközben törtek-zúztak, bántalmazták a székház dolgozóit, többek között megrúgtak egy női munkatársat is. Nem voltak tekintettel a ház idős dolgozóira sem, akik megrémültek a soha nem látott durvaság láttán."
privatkopo.peninda.com/Pictures/embertolt_kep.jpg
na ki az a munkatárs a jobb oldalon?
kollégád?
vagy ismered még a kóterből.
sport50
na ez szép!!!tényleg nem tudnak már semmi okosat kitalálni,de megint csak nem beszélnek arról miért is van ez az egész!!!???az az érdekes,hogy nem is gondolnak arra,talán igazuk van a diákoknak!!szegény@nahát: is hűen elhiszi amit mondanak neki.!!
P-Márta
Többek között, bárhogy is nézzük, az IFJÚSÁGÉ a jövő, amit egyre jobban kilátástalannak tartanak, s most már ők LÉPTEK ELŐTÉRBE ! - karakteres határozottsággal, kitartással, GRATULÁCIÓ e helytállásukért, csak NE ADJÁK FEL !!!

Orbánék meg FÉLNEK, de nagyon, e Kubatov rágalom "törnek-zűznak..." hazugságokkal védekeznek, ez már kevés. De,

MI LESZ HOLNAP? - amikor elfogadják a 4. módosítást, márpedig elfogadják jelentették ki többen, vagyis MAXIMALISTA módon önkényuralmat hitelesítenek azzal Magyarországon.

Le velük! - összefogással.
P-Márta
"Amint az tegnap is bebizonyosodott, politikai ellenfeleink nem fognak válogatni az eszközökben." fogalmazta többek között Kubatov, hát ŐK, a FIDESZ tényleg NEM VÁLOGAT az eszközökben, de a kommunikációja is álságos.
Békésen tüntető ifjúságról a legdurvább eszközök és módszerek említése óriási csúsztatás. A Fidesznyikok és társaik iszonyatos videlkedése külön értékelést kíván, sósav, elmentek a kurva anyátokba... mondták a tüntetőknek, de még sok minden mást is. Ez a Fidesz kommunikációs kultúra??? - itt is a DIKTATÓRIKUSSÁGUK jött elő és a fidesz-agresszió békés fiatalok ellen!

Nem bántottak e fiatalok senkit, ráfogni bárkire, bármit lehet, hiszen olyan alja-népet fognak felkérni tanúknak, akik mindenre képesek, fiatalok ellen vallani is, ha megfizetik érte..., mint a választáson... !
kamazuka
Azért kíváncsi volnék azon munkatársak órabérére kiknek határozott fellépése nyomán csak páran jutottak be a székházba.
Annak idején mikor a kamunizmust védtük.az a szóbeszéd járta század szinten hogy 3 tengerészgyalogos az egész századot le tudná fegyverezni 10 perc alatt.
Gondolom a Fidesz székházban senki sem sakkozik.
A gyenge védelem gyenge vezetést takar!
ballago987
Megáll az ész a Kubatov levél olvasásakoraz egész másrol nem szol csak hazugságrol,egy jellemtelen ember bepánikolásárol.A tegnapi napon,és csütörtökön is a fidesz vezérkar egymást tullicitálva nyomta a hazu állitásokat.Nyilvánvalo mostmár világossá vált e hazug vérszivo brancs elött,hogy Konec vége a hatalomnak,2014ben a fidesz megbukik,ök pedig ellesznek számoltatva az ország tönkretételéért és a családok megnyomoritásáért,börtön lesz a vége,
bretagne
Szégyen és gyalázat, amit ez a listás összehord. Miért félnek ennyire egy marék diáktól? Csak nem azért, mert félnek, hogy ez csak a kezdet? Hiába kéri ki Bajnai, hogy semmi közük a székház elfoglalásához, nem hiszik. Napok óta hangoztatják, hogy nem. De Rogán és Selmeczi csak ragaszkodik ahhoz, hogy a baloldal hecceli fel őket. És a sósavas embert vajon ki heccelte fel? Állítólag ő a Békamenetesek felhívására ment. Jó néz ki az a kormány, akiket az ilyen emberek védenek meg.
coni
"mi fáj a legjobban a Fidesznek?"

Az, hogy nagyon fogy a sósav.
Hellcat
Az eldobott szaros wc papír különb ennél a levélnél..."Eközben törtek-zúztak, bántalmazták a székház dolgozóit, többek között megrúgtak egy női munkatársat is. " MIT?? HOL?? Mutassátok már meg..." Fidesz, miközben megtehette volna, nem kérte a rendőrség beavatkozását (ezzel szemben 2006-ban a békés tüntetők szemét is kilőtték a rendőrök)." BÉKÉS??? Ekkora idiótaságot mint ez a levél bakker...
jozsiami
Ez a levél bizonyítja azt ,hogy fél a kormány mert egyre több ember látja milyen kártékony az amit csinál.Most már hiába ismételgetik ,hogy a bal oldal a hibás ezekért a megmozdulásokért már senki sem hiszi el mert ezt nem tudják elfogadni és fellépnek ellenük.
manocska1
@ballago987: hát reméljük ,így lesz!!!???
manocska1
riadólánc ,meg mozgósítás hát az ész megáll ,ezekre a szavakra az embert kirázza a hideg,hát miért kell ez,ha törvénytelenség történik,vagy szabálytalanság azért van a rendőrség,miért kell itt mozgósítani,???!!!
massa
Milyen ostrom? beteg elme 2006-ban igen amit ti rendeztetek!,az üveget is a ti öröknek álcázott kopszok voltak:szégyen aljas gazemberek a gyerekekre sósavos öreget küldtetek ,tele gyilkosokkal .fogtok még búkni ,
honeykiss
Riadólánc...majd szaladnak az agg kisdobosok,úttörők és viszik a savat...besz...rás !
Yeromos
Kedves Elvtársaim!
Az aljas baliberáliskomonistacioisa söpredék megromozta székházunkat a demokrácia fellegvárát
ezért kérlek benneteket lépjetek reakcióba a nyugdíjas tagozatunka mint sósav a vizel az alábbi képlet szerint HCl + H2O → H3O+ + Cl− és védjétek meg székházunkat.
Kubatov et.
keresztapa
Az ok - okozat teljes hiánya,ami igencsak hiányolja a józan látást. Pártok külföldről irányított kampány tevékenysége, amit a jóhiszemű emberek érzelmére hatnak, igaz, hogy a valóságtól nagyon messze kerülnek, de egyeseknek úgyis mindegy. Hisz itt megy a gyalázás, az acsarkodás, maga mutogatás! Pár millás, tasz,ha-hással kiegészülve. Az embereket könnyebb hűje gondolatokkal terhelni, mintsem meggyőzni arról, hogy hűje gondolatok hordozói lettek.
DR Eric CARTMEN
Aranyos János: Orbán spanja
Címkék: tüntetés diákok Arany János Kubatov Gábor Fidesz-székház Mátyás anyja

Kubatov
Gáborunk
Levelét megírta;
Álságos
Könnyével
Azt is telesírta.

Csürhének ment
Levél
Pestnek városából,
Rémhíreket
Viszen a
Fidesz-székházból:

„Híveim!
Gyertek fel
A Fidesz-székházhoz;
Törnek-zúznak,
Vernek
Minket a diákok."

„Jó magyar
Forinttal
Megfizetek érte;
Birtokháborítók
Ne ússzák
Meg élve."

„Agresszív, utcai
Hecckampányt
Szít Werber,
Bajnai
Gordon meg
Uszítgat ezerrel!"

„Átmásztak
A falon
Erkélynek hegyibe,
Fehérnépek
Ríttak,
Szűzek rémüldöztek.”

"Fekete
Kukából
Programot bányásztak;
Kaján
Vigyorgással
Abból felolvastak."

Ki ér fel
Hamarabb
a Fidesz-székházba?
Főnökgyilkos
Kopasz?
Debreceni árja?

„Gyertek hát,
Gyertek hát,
Védeni a sleppet!
Házi
Süteményünk
Nem fogja az ellent!"

„Indulunk,
Sietünk,
Megyünk, ha menni kő!
Savat is vigyünk,
Vagy jó
a baseball-ütő?"

„Istenem,
Gáborom,
Mért nem küldtél buszot?
Gyorsabban
Elérném
A Fidesz-székházot!”

S ahol jön,
Dudálva
Fekete A/6-os;
Kubatov
Ül benne,
A gatyája szaros.

Kicsapja
Ajtaját
Sötét A/6-osnak,
Pillantása
Zavart,
Nagyon be van tojva.

„Hamar a
Diákot!...
Csavard ki a karját!
Mocskos
Agresszornak
Irtsd ki az írmagját!"

Diákot
Nem egyet,
Huszat is megvernek:
Szolga médiában
Nyoma sincs
A tettnek.

Napestig
Híre megy,
Sittes vert diákot:
Szörnyednek
A népek
A csürhekirályon.

Köztévés
Híradás
Mint a fehér holló!
De van fent
Videó
Az öszes megosztón.

Éghet a
Pofája
Kubatov Gábornak,
Béközép
Csürhével
Veret diákokat!
gibgab
"Szar lehet szembesülni azzal, Viktor, hogy azok a fiatalok ott, a Fidesz-székház erkélyén, meg a főváros hídjain és terein, meg az egyetemek elfoglalt tantermeiben látványosan nem szeretnek téged. Pedig te a fiatal generáció embere voltál. Most pedig szar lehet szembesülni azzal, hogy az az áporodott úrhatnámság, az a dafke, pökhendi politizálás, amit itt csinálsz, az nagyon, nagyon nem trendi."

Forrás:michaelknight.blog.hu/2013/03/07/szembesules_758
Pálinkafőző Rézüst
@gibgab: "áporodott úrhatnámság" nincs . Van viszont orvosilag is igazolt, cezarománia, párosulva egy hihetetlen, orvosilag ritkán látott kisebbségi érzéssel. Hajón, repülőn már leváltották volna a az utazókért felelős helyettesek. Bár ott nem pénzről, hanem saját éetükről (is) van szó. Vajon miért nem teszik ezt vele??? Lehet, hogí meg is adtam a választ???
amaramaistanna
Ez a Kubatov -levél,egyben beiísmerése annak,hogy a sok aljasság,hazugság miatt félnek és gyávák!
Mobil123
@DR Eric CARTMEN: @laslow: Mi van itt?? Magyar Költők Társulása:-)))
Ügyik vagytok :-D
gibgab
"Mennek majd azok is, persze, akik valóban tagjai a pártőrségnek, de majd azok is, akik nem. A szervezet hivatalos tagjainak nem is kell semmit csinálniuk, a piszkos munkát elvégzi a Kubatov-nyilatkozat révén látszólagos felhatalmazást kapott csőcselék. Ennek a módszernek az aljassága éppen ebben mutatkozik meg! Mert így lesz, aki az ezekben a napokban is zajló, s március 15-én minden eddiginél intenzívebbnek ígérkező ellenzéki demonstrációkat széjjelzavarja, ellehetetlenítse és provokálja. A rendőrség ezt nem tehetné meg, ám a hatóságoknak ezentúl nincs is szerepük.Nem kell azon agyalni, hogy miként lehet megakadályozni egy hivatalosan bejelentett, törvényes tömegmegmozdulást. Bízvást számítani lehet az önmagukat legitimnek vizionáló briganti hordákra. Nem kell attól félni, hogy a rendőrségi tömegoszlatás rossz fényt vet a Kedves Vezetőre és kormányára – a piszkos munkát elvégzik a párthűség okán felsorakozó kapucnisok. A leginkább forradalmi nemzeti ünnepünk előtt ez igencsak időszerű..."

Forrás:propeller.hu/itthon/2644005-fidesz-partorseg-baljos-parhuzamok
laslow
@Mobil123: @Mobil123: Javasolnám,ezen a néven egy új,mégellenzékibb párt megalakítását!Ki nem velünk,ellenünk!
Mobil123
@laslow: Felőllem, de a név levédve:-)))
Gyuri Géderről
@DR Eric CARTMEN: Elképesztően JÓ!! Tovább küldhetem?
dodona
Félek, hogy 50 év után elhagyom a fradit ,az ilyen elnök végett.
P-Márta
Kubatovék MOST SZABAD UTAT ENGEDTEK A GÁRDISTÁKNAK !!!- na, erre kellettek nekik, ott az árnyékban, minden szépen lassan, de kiderül!
Mobil123
@laslow: Oksi, de Én leszek az új párt ügyintézője. De ki lesz a párt elnőke ? Te? :-))
1951
Csőcselék mindig volt, van is és lesz is! Nem kell ezt túlragozni, mindig vannak felheccelhető emberek! De mi bajuk is volt a fiataloknak, egyáltalán megtudták pontosan határozni követeléseik célját, vagy csak a televízióban akartak szerepelni hős Tell Vilmosként?!!
adsl70
nekem régen mondogatták figyi amit 89-ben lebont azt most épiti fel és egyre jobban hasonul Káder ápánkhoz.. volt 40 évük elődeinknek hogy egy jól működő rendszert építsen ki akik mindenben tudtak mindenről, volt a saját elit pl: balatoni üdülők pártelvtársaknak, belső komunikáció, itt is tagsági szám amiről tudható a telefon, cím és mozgosításnál szalad mindenki... jól fel van építve ezeket nem lehet leváltani és ez csak a kezdet a kirakat perek felé lesz még itt Nagy Imre és népek elleni perek, még nem akasztanak de hatalom már adott akár ahoz is.
percsi
Ezek szerint nincs valós alapja a tüntetéseknek? Csak a pártok hatalomharca folyik ebben az országban? A fidesz szerint a nép jól él, nem léteznek hajléktalanok, a nép jogait nem sértették meg stb. Kizárólag az ellenzék műve volt a fidesz székház elfoglalása. És vegyük tudomásul, hogy az alkotmány nem a népé, nem a nép érdekeit védi!!!
Felháborító!!!Nagyon sok videó készült, csak a "varangyos" Békamenetesek mocskos viselkedése volt látható. Jól tették a diákok, hogy nem hagyták magukat provokálni, nem ereszkedtek le a csürhe népség szintjére. Mert aki így viselkedik, mint ahogy a trottyos öreg viselkedett, azok nem emberek. Még, hogy Békemenet, haha, sósavval, anyázással? Fújj, ezzel is leégett orbán!!!
világlátó
Sajnos ez csak a kezdet. Biztosak lehetünk abban, hogy a védelmet is, ahogy a CÖF-öt is, megszervezik. Ha pedig így lesz, gondolkodhat a rendőrség, - hogyan tovább.
Nem lesz itt békesség. Még az a szerencse, hogy a közbeszéd kódjai már ismertek. Csodálkozom is azon, hogy lehet ilyen gyermeteg rágalmakkal egy országot bolondítani. Amerikai segítséggel, embereket lefizetve, stb. Szerencsére ezek a rágalmak csak pufognak, de már hatástalanok, hacsak azok nem veszik komolyan, akik most védelmi osztagokba nem szerveződnek. Vajon őket kik és kinek a megbízásából provokálják majd?
laslow
@Mobil123: Ezen még agyalni kellene,mert én csak néhány hónapig voltam brigádvezető(80-akárhányban),de az megint más tészta!Legelőszőr,tagokat kellene verbuválni(MINDENKI HOZZON MÉG 1 EMBERT!,sic.),aztán,meglátjuk!
Mobil123
@laslow: Az már rég volt!! A tagság meg szerintem nem gond, különben is nem csak a fidesz fanok hozhatnak még egy embert, hanem Mi is:-) nem olyan rossz ötlet az!
Egyébként ez egy demokratikus ellenzéki párt lesz, tehát nyugodtan lehetsz vezető, úgy is azt kell csinálnod amit a tagság mond:-DDD

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.