Az MSZP-től kapta a bajai hamisított videót a hvg.hu – értesült az MTI Hírcentrum szerdán. A hvg.hu azt közölte: Déri Balázs, az MSZP kommunikációs igazgatója adta át a felvételt.

Az M1 szerda esti Híradójában az hangzott el, hogy Gavra Gábor, a hírportál akkori főszerkesztője egy kollégájával személyesen ment be az MSZP-székházba a felvételért. Az M1 megkeresésére sem Gavra Gábor, sem Török Zsolt, az MSZP szóvivője nem kívánt reagálni.

A hvg.hu szerda este közölte: szerkesztőségüket levélben értesítette a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, hogy rágalmazás vétségének gyanúja miatt büntető eljárást folytat ismeretlen tettes ellen a bajai videó ügyében.

A főkapitányság bűnügyi osztálya egyben tájékoztatást kért arról, hogyan, mikor, milyen módon és ki által került a felvétel a szerkesztőség birtokába.

"A HVG Kiadónak törvényben rögzített kötelessége együttműködni a rendőrséggel, megosztani a hatósággal a rendelkezésére álló információkat" – olvasható a honlapon.

A cikkből kiderül: a hvg.hu éléről azóta távozott Gavra Gábor csak utólag tájékoztatta a kiadó vezetőségét arról, hogy október 17-én, egy telefonos megkeresés után vette át a filmet tartalmazó adathordozót Déri Balázstól, az MSZP-frakció kommunikációs igazgatójától.

A hírportál cikke szerint Gavra Gábornak nem volt tudomása arról, hogy a felvétel manipuláció eredménye, annak eredetiségét azonban nem ellenőrizte.

Gavra Gábornak e súlyos szakmai és etikai hibasorozat miatt kellett azonnali hatállyal lemondania – tették hozzá.

A Híradóban az is elhangzott, hogy információik szerint a videó ügyében indított nyomozás során a rendőrség az MSZP-székház biztonsági kameráinak felvételeit is vizsgálja.

A hvg.hu-ra október 18-án került fel egy videó, amelyről a rendőrségi nyomozás kiderítette, hogy hamisítvány, az azon szereplők megrendezett helyzetet játszottak el a megismételt bajai önkormányzatiképviselő-választás után.

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

űrbán
@Csizmás Kond: Milyen fidesz?
Tehát egy mszp-s megkér egy dk-ást hogy forgasson oktató filmet a borsodi cigányoknak, amikor a felvétel kész, az mszp noha tudja hogy ő maga rendelte meg, átadja a HVG-nek mint bizonyíték ,majd elmegy a rendőrségre feljelentést tenni.
Tök valósnak tűnik ugye?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
Szerintem még most is lesz aki a Fideszt fogja látni a háttérben...:)
human
És ezzel most milyen plusz információhoz jutottunk?
dömdödöm
Tök mind1 ki kapta meg ki adta tovább és hová .
A busafejű vidéki buta cigányt és a belsőzseb haverjait jó alaposan picsán kell rúgdosni . Ennyi az ügy ! Csókolom ! :-( :-( :-(
nemkati
És még mindig nem tudni, ki készíttette a videót.
JAJMÁR
Ha így van, akkor nem kellett volna azt állítani, hogy nem ők adták oda.
Sajnos itt azé lesz a győzelem, aki nagyobbat és hihetőbben hazudik :(
dömdödöm
@nemkati: dehogynem tudni . Láttál fehérembert a helységben ? Másik szélhámos cigány ember vette fel ha kell bármiben lefogadom neked . :-(
dömdödöm
kurva 1X ű . A szélhámos cigányok anyagi haszonszerzés céljából megrendezték és felvették ezt a szennyet csak időközben kiderült hogy árnyékra vetődtek :-(
Dr. Felipe
Azért a lényeget se felejtsük el hogy a fideSS megvásárolta a cigányok szavazatait Baján.
űrbán
@Csizmás Kond: Milyen fidesz?
Tehát egy mszp-s megkér egy dk-ást hogy forgasson oktató filmet a borsodi cigányoknak, amikor a felvétel kész, az mszp noha tudja hogy ő maga rendelte meg, átadja a HVG-nek mint bizonyíték ,majd elmegy a rendőrségre feljelentést tenni.
Tök valósnak tűnik ugye?
Yoda69
Ezt allitja a trafikdesz szocsove az M1. Minden bizonyitek nelkul termeszetesen, mert az erintettek - Gavra gabor es Torok nem kivantak kommentalni.
Tovabba a rendorseg meg vizsgalja az MSZP szekhaznal keszult kamera felveteleket.
human
@Yoda69: Az mszp átadta egy újságnak az akkor még hitelesnek vélt felvételt, hogy hozza nyilvánosságra. Na bumm. Nincs ebben a történetben semmi különös.
Gavra annyi szakmai hibát követett el, hogy hiteles felvételként kezelt egy kétes eredetű videót. Ebből remélhetőleg tanult az egész szakma (a Blikk kivétel persze :)
nemkati
@dömdödöm: Az a fránya t betű! :)
Nem azt mondtam, hogy ki készítette, mert az majdnem mindegy, vagy egy 4. cigány, vagy valaki más. A kérdés az, ki készíttette, ki találta ki és bízta meg az "oktatófilm" szereplőit ennek a videónak az elkészítésével. Lehet, hogy a szobában tartózkodók egyike volt az ötletgazda, hogy ki, azt csak Kőrös Gusztáv, vagy nem csak ő, de ő biztosan tudja. A vallomásaiból - összevissza beszélt - az derül ki, hogy az igazat nem akarja elárulni. Már csak azt szeretném tudni, mivel itt megtörtént egy pár feljelentés, hogy kinek a vallomását fogadja el a bíróság. Ha öten azt állítják, hogy te voltál, akkor bizonyítsd be, hogy nem.
dömdödöm
@nemkati: ugyan már . Ugy ismered a szélhámos cigányokat mint akiket meg kell bízni valakinek egy ilyen xar elkészítésére ? A simlis társaság azt gondolta majd jól bekeresnek vele csak nem jött össze mint sok minden más gaztett sem sikerül nekik általában :-(
nemkati
@dömdödöm: Ja, annak van a legnagyobb esélye, hogy senki nem bízta meg őket, saját ötlet volt. De azért valakitől csak számítottak némi bevételre! Mint az események bizonyítják: az MSZP-től, hiszen a felvétel egy látszólagos Fidesz csalásról szól, tehát a Fideszhez nem mehettek vele.
dömdödöm
@nemkati: Pontosan ! Nem elég ha valaki gyárt egy pár cipőt azt utána el is kell adni ,olyan fogja mevenni akinek passzol a lábára .
Sede
azért ez a botrány egyre inkább ráég az mszp-re.
minél inkább próbálják megmagyarázni a szocik a dolgot, annál inkább süllyednek el benne.
Déri Balázs lemondott. ez a legkevesebb.
dömdödöm
@nemkati: nekem egyébként más teoriám van a dologgal kapcsolatban ,méghozzá egy szándékos balhé kirobbantásának teoriája . A 2014 -es parlamenti választások tisztaságát csak EU - s ellenőrök százainak részvételével lehet lebonyolítani . A bajai videó egy nemzetközi figyelemfelkeltésre szánt eszköz ami úgy járt túl a dörzsölt kormánypárt eszén hogy mivel gőzerővel tiltakoznak és felszólaltak ellene belefutnak egy estleges kiemelt nemzetközi választási ellenőrzésbe ami kizárja a jogtalan előnyszerzést .Ez csak az én tippem ,vélemények híradások és a körülmények tudatában raktam össze .
nemkati
@dömdödöm: Minden lehetséges, és mindennek az ellenkezője. :)
Csizmás Kond
@űrbán: Miért nem úgy adod elő ahogy leírták...vagy te jobban ismered az ügyet ?
bretagne
Ilyen bonyolult lenne ez a dolog? Nem hiszem, de zavaros, az biztos.
Vizual
Feleslegesen nyilatkozgattak rögtön a balhé kitörésekor. A szereplőket megnézve és ismerve múltjukat, ami megjelent az újságokban, látható, hogy a FIDESZ rosszul előkészített, de végül is jól üzemelő provokációja.
Miért is ? A készítők minden szálon kötődnek a FIDESZHEZ is. A lényeg nem is a vidin van, hanem azon, hogy többféleképpen mondják, hogy hogyan jutott az MSZP-hez. Az, hogy bent volt és kiadták, meg feljelentést tettek, az bizonyítja, hogy egy ilyen amatőr társasággal ha megkockáztatta volna az MSZP egy hamisítást,, igen nagy marhák lettek volna. És nem volt érdeke, hogy a második szavazás előtt kiadják, ha ők csinálták volna. A FIDESZ már nem tudta megállítani, hogy a mamelukok ne csinálják meg a kiadott feladatokat. megcsinálták és az idők nem egyeznek az állításaitokkal. Nem az MSZP volt a készítő. Ezt elmentem és borítékolom, mert a körülményeket ugyi egy ilyen nyomozás során pártatlanul kellene értékelni. És nem zsigeri gyűlöletből.
És tudjuk azt is mi lesz az ítélet, kimosva a bajai cukrászt a szarból. A lehallgatásból, a választás eredményének a közzététel előtti eredmény hírdetésétől, és sok más elkövetett és a választás elleni merényletétől.
No így működik a FIDESZ. Saját hibáikat elfedik, benneteket meg szokásuk szerint ebben is palira vesznek. Mert nem a hiszékenység az ami bűn, hanem a tudatlan okoskodása egyeseknek. A FIDESZ bűneit ami benneteket érint, pedig el sem hiszitek, mert nem a szemeteknek hisztek, mert azt is államosította a FIDESZ. Papagájok ! Huhh.
nemkati
@Sede: Hát ez érdekes. Mégiscsak van az MSZP-nek Károlyi Attila nevű tagja? És ő milyen szervezetnek az elnöke? A székesfehérvári MSZP-nek, vagy a székesfehérvári sporttagozatnak?
spu00
@Pálinkafőző Rézüst: De már őt is megtalálták az mszp-nél.
spu00
@Vizual: Hátha a dk a Fidesz vállalkozása, akkor igaza van.Na, de ennyire buta ember nem lehet Ön?
kukac50
A Fidesz fizette, azért,hogy elterelje a figyelmet a nagyobb problémákról.
Magyarország nem teljesít jobban csak be akarják mesélni.
F_Viktor
@Vizual:
A fityesznek só szerint élet-halál harc lesz a jövő évi választás(ok), s persze, hogy mindent meg fog tenni a győzelemért. A mindenbe beletartozik a választási körzetek átírása, a választási törvény módosítása, a külföldi kettős magyar állampolgárságúak "belekeverése", a kb. 500 000 külföldön dolgozó (ennek fele a fityesz elől menekült, persze, hogy nem rájuk szavazna) szavazásra jogosult voksolásának megnehezítése, s a választási csalás is.
Vizual
@F_Viktor: Bocs. de a "lesz"-l nem értek egyet. Már az !
Vizual
@spu00: Nem tudom, hol is emlegettem azt, hogy a" DK. a fidesz fiók szervezete". Megkérlek, hogy ragaszkodj ahhoz amit mondtam. Amit nem mondtam azt ne idézd Te sem.
És annyira nem...:)
F_Viktor
@Vizual:
A "lesz" a 2014-es választás(ok)ra vonatkozik :-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.