Az M1 Híradója hétfő este arról számolt be, hogy információi szerint a bajai időközi választással kapcsolatban készült videofelvételt Király György, az MSZP sporttagozatának alelnöke rendelte meg.

A Híradó úgy tudja, hogy Király Györgynél folyamatosan lobbizott egy férfi, aki létre akarta hozni az MSZP sporttagozatát Baján. Ő azt remélhette, hogy ha szívességet tesz Király Györgynek, akkor megszerezheti a támogatását. A Híradó információi szerint ezt használhatta fel Király György, aki megkérte férfit, készítsen egy – úgymond – oktatófilmet arról, hogy a Fidesz miként vásárol szavazatokat Baján. A mobiltelefonon rögzített felvételt egy dunaharaszti számítástechnikai üzletben íratták ki CD-re. A lemezt Király György – egy pártbeli középvezető társával együtt – vitte el az MSZP székházába.

Király Györgyöt tanúként hallgatták ki a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon. A Híradó úgy értesült, a nyomozók elsősorban a videó készítésének körülményeiről kérdezték. A rendőrök korábban már hat tanút kihallgattak az ügyben, Király Györgyöt most ezekkel a vallomásokkal szembesítették – hangzott el a Híradóban.

A nyomozók főleg arra voltak kíváncsiak, hogy kinek és miért volt szüksége egy ilyen filmre, de igyekeztek tisztázni azt is, hogy a CD milyen módon került az MSZP székházába. A Híradó úgy tudja, a jogász végzettségű Király György minden kérdésre válaszolt.

Az MSZP szóvivője az MTI megkeresésére korábban azt mondta: a felvételt Király György, az MSZP sporttagozatának alelnöke átadta Szakács Lászlónak, Mesterházy Attila pártelnök kabinetfőnökének, aki azt Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettessel együtt nézte meg. Harangozó Tamás ezután az MSZP nevében feljelentést tett – tette hozzá Török Zsolt.

Török Zsolt korábban azt mondta, hogy nem a szocialisták rendelték meg a felvételt, és nem vettek részt a készítésében sem. A szóvivő akkor nem nevezte meg, hogy ki vette át a videofelvételt a párt székházában, csak annyit mondott, hogy az illető nem politikus.

63 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Egyertelmuen a trafidesz all a video mogott. Nekik allt erdekeben egy ilyen film elkeszitese, hogy eltereljek a figyelmet az egyeb kenyes ugyeikrol.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Mobil123
@Pálinkafőző Rézüst: Jól van na! Az űrtechnika van beleépítve álcázva:-)))
Pálinkafőző Rézüst
@Mobil123: szép egy katyvaszt hozott össze valaki..:) Addig sem a költségvetésről, és a növekvő államadósságról megy a duma. Kinek is jó ez,? nem bírok rájönni...:)
Mobil123
@Pálinkafőző Rézüst: Ne is idegeskedj rajta , mert úgyis kitaláljuk:-) Persze a választásokig lesz még egy millió ilyen és hasonló eset, sőt lesz itt még sokkal durvább is.
Mára úgy is már némileg lecsillapította a jó nép egy részét , hogy csendesebb legyen az újabb rezsicsökkentés megszavazásával, az ingyen atm-es pénzfelvétellel, kártyahasználattal stb ami mind kamu de szemkiverés!!!
mátmar
Nagyban megy a szarkeverés! Én nem hiszek a FideSS-nek ! Amilyen aljasak, valószínű, hogy ők találták ki az egészet!
szablyafűrész
Itt egy kis logikai értékelés:

"Ki az a hülye, aki ilyen videót csinál? Nyilván nem ismeri a hazai közállapotokat: egy ilyen pancser ügyletet a Fidesz rendőrsége – hétvégét, fáradságot nem kímélve – gyorsan kinyomoz. Egy politológus szerint olyan ember állhat a videó mögött, aki hasonló módszerekkel ügyeskedik az élet más területein is. Jó illusztrálta ezt a videó „főszereplője”, aki 300 ezerért lett volna hajlandó nyilatkozni.

A bajai választás kapcsán előkerült egy másik videó és hangfelvétel is. Ezen az az Ajtai Tibor, Lungo Drom-os vezető mesél, aki most Baján szervezte a szavazók utaztatását (emiatt ítélte el a Fideszt a bíróság). Elmondja, hogy 2010-ben nemcsak utaztatták a választókat, hanem még lánc-szavaztatták is őket (ami a legdurvább választási csalások közé tartozik.).

Bajai_valasztas_Ajtai_ul.jpgAjtai is videón beszél a választási csalásairól, de ezt még nem nyomozta ki a rendőrség

Erről följelentést is tett az MSZP az év elején. A rendőrség ezzel a videóval nem boldogult olyan gyorsan, azóta annyi hír van róla, hogy a nyomozást Bács-Kiskunból áttették Tolnába. Egyébként Ajtait már tavaly októberben is följelentették, akkor uzsoráztatásért. A rendőrség itt is csak addig jutott, hogy átette az ügyet egy másik megyébe.

Így működik a rendőrség, többek között ezért is kellene kormányváltás: De.
szablyafűrész
Ez nem magyarázza meg az MSZP pancser óvatlanságát, ahogy az videóval bánt. Az rutinos jogi lépés volt Harangozótól, hogy még múlt csütörtökön leadta a rendőrségen a videót. De ki ne ismerné a Fideszt, ha nem a szocik, hogy ezt a videót aligha hagyják ellenlépés nélkül – hiszen a legártatlanabb megmozdulást is erőszakos összeesküvésként tudják beállítani. (Emlékezzünk csak az alkotmány-tüntetésre a Fidesz-székháznál, ahol negyvenkilós lányok ellen vetettek be ultrákat, köztük a gyilkos Sz. Ferencet, majd a tüntetést hetekig „törés-zúzás”-ként emlegették és „Bajnai-összeesküvés”-ként.) Most nem volt szükség ilyen ’bonyolult’ fideszes kommunikációs akcióra: a zűrös és pitiáner figurák, akik a videót készítették, maguk garantálták a lebukást.

A többi itt olvasható:- fideszfigyelo.blog.hu/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.