Korábban a Propeller.hu is megírta, hogy a miskolci képvielő, Kovács László felújíttatta Herman Ottó sírját és ha már így alakult, ráíratta a saját nevét is. Most az önkormányzat a kivitelezőtől követeli vissza a pénzt.

Miután kiderült, hogy Kovács László neve rákerült a felújított Herman Ottó sírra, az önkormányzat azonnal reagált és megígérték, hogy visszaállítják az eredeti állapotot.

A minap.hu most azt írja, hogy a miskolci Polgármester Hivatal Városfejlesztési és Üzemeltetési Főosztálya ugyanis felszólította a Herman Ottó-sír kivitelezőjét, hogy fizessen vissza majdnem egymillió forintot az önkormányzatnak, mert törvénysértő volt a munkája.

Levelükben arra hivatkoznak, hogy a kivitelező nem vette figyelembe a temető szabályzatát.

Íme a teljes közlemény:

„Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2012. július 09-én Vásárhelyi István síremlékének, továbbá 2013. június 14-én a Herman Ottó síremlékének felújítására kötött kivitelezési szerződést. A vállalkozó figyelmen kívül hagyta az Önkormányzat 62/2000. (XII13.) sz. rendeletét a „Temetőkről és temetkezési tevékenységekről", amely előírja, hogy „Sírboltok és síremlékek építése, felújítása a temetői szabályzatban foglaltak betartása mellett végezhető és a Temetőgondnokság engedélyéhez kötött", ezért a két sírhely felújítását nem a jogszabályban előírtak alapján végezte el.

A fentiek figyelembevételével felszólítottam a kivitelezőt, hogy az önkormányzati rendelet megsértése miatt a Vásárhelyi István síremlékének felújítására kötött szerződés szerinti 985.000 Ft-ot, továbbá a Herman Ottó síremlék felújítására kötött szerződés szerinti 996.950 Ft-ot az Önkormányzat számlájára fizesse vissza" – fogalmaz közleményében Pintér Zoltán, a Városfejlesztési és Üzemeltetési Főosztályának vezetője.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
Várjunk csak!
1./ közleményben ismerte e városi önkormányzat, hogy a sirkő átalakitásával
jogszabályt sértett.
2./ A majdnem 1 milla elköltését ki ellenőrizte? Mert femerült a gyanú a pénz jó
rrészének lenyúlására! Ki nyúlta le és miért a sirkövesnél követelőznek?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
jancsik68
A 2/3 minden képviselőjének szivesen olvasnám a nevét 1-1 sirkereszten!!S ráirnám,a magyar nép ellenségei voltak anno.
human
@gugu45: Szerintem nem fogják tudni lekövetni a pénz útját, ha van egy fineszes könyvelője.
hallgatag
Akkor most a " legpofátlanabb "...a többiek csak
egyszerüen " pofátlanok"...mondaná szijj - ÁRTÓ...
kukac50
Nem pofátlan,halni készül és oda szeretne temetkezni.
Rá íratta a nevét a családjának ne legyen gond a név vésetése.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.